Egyről a kettőre: ilyen, amikor kétgyerekes leszel

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy gyerek születése megváltoztatja egy pár életét, de legalább ekkora hatása van annak is, ha az elsőszülött mellé érkezik kistestvér: a család dinamikája teljesen átalakul ilyenkor.

Mi változik akkor, ha egyről kettőre nő a gyerekek száma a családban? A válasz egyszerű: gyakorlatilag minden. A szeretet szerencsére akárhánnyal osztható, mértéke nem csökken akkor sem, amikor már nem csak egyetlen gyermekre irányul. A figyelemről, az energiáról és legfőképpen az időről azonban sajnos már nem mondható el ugyanez.

Bármilyen kicsi is a korkülönbség két gyerek között, biztos, hogy az újszülött igényei az alvásra, evésre és testközelségre egészen mások lesznek, mint a nagyé: az anya nem túl hálás feladata, hogy a két kicsi napirendje közt egy tartható, de valószínűleg törékeny egyensúlyt alakítson ki. A kistestvérek ezért többször alszanak vagy esznek játszótéren, mint az első babák, én is ezért tanultam meg a hordozókendőben szoptatás fortélyait is, hogy nagylányom hozzájusson a megfelelő mennyiségű játszóterezéshez annak ellenére is, hogy öccse alig pár hetes vagy hónapos. 

Nagyfokú rugalmasságot kíván meg a család bővülése,

az ebben a képletben ezzel leginkább terhelhető személy pedig az anya lesz, aki vállalja a kompromisszumokat azért, hogy azt ne a gyerekeknek kelljen.

Kevesebb figyelem jut a nagyobb gyereknek

A nagytestvér ennek ellenére érezni fogja, hogy a neki szánt időből kevesebb lett: ezen azért szerencsére lehet segíteni: mi például együtt pelenkáztuk a kistesót, a nagyobbak ugyanis arra a legtöbbször kaphatók, hogy ők adják oda a krémet vagy a törlőkendőt, ők válasszák ki a ruhákat. Ezzel bevonva a nagyot könnyebb fokozni annak érzését, hogy a kis jövevény hozzá is tartozik, neki is valakije, nem csak olyan lény, aki elveszi tőle apát vagy anyát.

A testvérféltékenység jelenségével ugyanakkor érdemes foglalkozni – egyszerű, de meglepően működőképes trükk, ha a lehetőségek adta keretek közt csak a nagytestvérről szóló, vele kettesben töltött programokat szervezünk.

Ezek segítenek megerősíteni benne, hogy ő továbbra is számít, sőt, semmi sem változott iránta érzett szeretetünk terén.

Nálunk már az első közös pizzázás után érezhetővé vált a hála és szeretet, amelyet lányom érzett azért, hogy valami végre – ismét – csak róla szólt.

Ha két gyerek él egy családban, a testvéri viták elkerülhetetlenek
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Regresszió is előfordulhat

Nem mindig egyszerű természetesen ezt a helyzetet kezelni, ha éppen a testvér vagy a szülők irányában kifejezett agresszivitásban, esetleg a fejlődés terén megnyilvánuló regresszióban, ismételt bepisilésben, pelenka kérésében vagy cumizásban nyilvánulnak meg a testvérféltékenység jelei. Kitartó és következetes munkával azonban a helyzet megoldódhat. Az ingerült reakciókat fáradt szülőként sokszor nehéz elkerülni, mégis fontos: a nagytestvér törékeny lelkiállapotán csak ronthat, ha segélykiáltásaira ilyen reakciót kap a szülőtől.

Nem állítom azt sem, hogy egyszerű volt minden reggelen óvodába vinnem a lányom, miközben ő tudta, hogy öccse és én egész nap kettesben töltjük majd az időnket, nélküle: ez még nagyobb testvérek esetében is felmerülhet. 

Nekik maradnak a kötelességek, míg a kistestvér otthon wellnesszel anyával – teljesen érthető a logika.

Vannak olyan helyzetek – például amikor a nagy már iskolás –, ahol ez a probléma nem megoldható, de óvodások esetében egy-egy „szabadnappal” megpróbálhatjuk kárpótolni a nagytestvért.

Minden erőfeszítés megtérül, ha kétgyerekes családban élsz

Sok türelmet igényel, viszont kamatosan megtérül ugyanakkor minden olyan erőfeszítés, amelyet az egy gyerekről kettőre váltás folyamatába beleteszünk: a végeredmény sikerességét én a testvérkapcsolat fejlődésében mérem. Jelenleg kevés meghatóbb dolgot tudok elképzelni, mint az egymást ölelgető három- és ötévesemet, akik napjaik során változatos szeretetmegnyilvánulásokkal adják tanúbizonyságát annak, hogy 

egy testvér mégiscsak inkább ajándék, mint probléma.

Ez persze nem azt jelenti, hogy egyetlen „nem játszom veled!” sem hangzik el naponta, az elkerülhetetlen testvéri viták nálunk is megvannak. Rengeteg pillanat igazolja azonban, hogy a nagyobb család nagyobb öröm, ha szülőként mi is teszünk a cél érdekében.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.