Se cuki gyerekfotó, se angliai látogatás a láthatáron

Olvasási idő kb. 2 perc

A gyerekek cseperedésének dokumentálását már a lesifotósok sem igen vállalják.

Meghan Markle és Harry egy újabb hagyománynak vet véget azzal, hogy Archie-t és Lilibetet elzárják a nyilvánosság elől. Úgy tűnik tehát, hogy be kell érnünk azzal, hogy nem követhetjük gyermekük cseperedését, pláne, hogy úgy tűnik, fotóügynökségek és magazinok sem vállalják a rizikót, ugyanis senki sem akar sem pereskedni, sem hatalmas pénzbüntetést fizetni egy bukott ügy után. „Bárhol fotóztál, hiába legális helyen történt mindez, indul a per és általában nem babra megy a játék” – nyilatkozta több olyan fél is, aki elvileg érdekelt lenne a gyerekek lencsevégre kapásában, mégsem akar hatalmas pénzbüntetést a nyakába.

A félelem megalapozott tekintve, hogy Meghanék mennyire hevesen őrzik magánéletüket. Ebben a kérdésben teljesen más iskolát képviselnek, mint Vilmos és Katalin, akiknek kötelességük a királyi protokollnak megfelelően időről-időre a kamera előtt mutatkozniuk. És talán igazuk van abban, hogy a hivatalos portrék és az udvari fényképészek által megörökített képek még mindig jobbak, mint a lesből elkapott felvételek, amely előnytelenül ábrázolnák a családot.

Fotó: Comic Relief / Getty Images Hungary

Az elzárkózás része annak, hogy Maghan és Harry 2020-ban levált a monarchiáról, és Kaliforniába költözött. Markle pedig Oprahnak márciusi interjújában nyomatékosan kijelentette, alapvető joga van a magánélethez, amit inkább a szabadság földjén lát biztosítottnak. 

A pár nem kizárólag ilyen tekintetben tér le a jól kitaposott ösvényről. Úgy tűnt, mennek, ám kiderült, mégsem vesznek részt a Diana hercegnő tiszteletére rendezett ünnepségen. Az összejövetel célja október 19-én az, hogy megköszönjék az adományozóknak a Diana emlékszobor finanszírozását, amelyet nemrég lepleztek le a Kensington-palota kertjében.

Az ünnepségre nagyjából 100 főt hívtak meg és részt vesz rajta Sir Elton John is. A látogatás elmaradása meglehetősen érzékenyen érintette II. Erzsébetet, hiszen ez az összejövetel alkalmas lett volna arra is, hogy a királynő találkozhasson az unokáival, ami így szintén meghiúsul.

Fotó: Princess Diana Archive / Getty Images Hungary

Hogy mi a távolmaradás oka, nem tudni, de talán az, hogy Harry bőszen dolgozik emlékiratain, amelyek 2022 elején látnak napvilágot. Miközben a királyi család jogászokkal erősít a könyv debütálására, Harry hangoztatja, visszaemlékezéseiből nem azt az embert ismeri meg a világ, aki volt egykoron, hanem azt, akivé az utóbbi években vált. Kíváncsian várjuk a dolgozatot!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.