8 szó, amit sokkal gyakrabban kéne mondanod a gyerekednek

Olvasási idő kb. 4 perc

Ezekkel az egyszerű mondatokkal sokat segíthetsz nekik a személyiségfejlődésben.

Nem számít, hol élsz, milyen kultúrában, milyen életszemlélettel neveltek fel, melyik nyelvet beszéled, az alábbi szavakat a gyerekeidnek egyszerűen muszáj minél többször hallaniuk tőled. Szükségük van rá. Megérdemlik. Ezekkel a kifejezésekkel segíthetsz nekik a sziklaszilárd alapok kialakításában, az útkeresésükben és az előttük álló megannyi akadály leküzdésében.

„Ha meg akarjuk tanítani a világot a valódi békére, és ha küzdeni akarunk a háborúk ellen, a gyermekekkel kell kezdenünk” – Mahátma Gandhi

1. Nem

A gyerekeknek már kis koruktól tisztában kell lenniük a „nem” jelentésével, és (fejlődési szakaszuktól függően) nem is mindig szükséges érteniük a tiltás okát. Ha szülő vagy, a te feladatod megtanítani a gyerekednek a biztonság, a határok, a beleegyezés, a szabályok és a mások tiszteletének fogalmait, és azt, hogy nem tehetik mindig azt, amit csak akarnak.

Felnőttként nem szeretnénk mindig csak nemet hallani. Sok igenre is szükségünk van. Ám ha gyerekként a megfelelő üzenetet kaptuk, érteni fogjuk, hogy nem fog mindig mindenki kedvelni minket, ellenkezőleg: lesznek, akik elutasítanak, lesznek, akik nem is akarnak megismerni, lesznek gonosz emberek. Amikor pedig ilyenekkel találkozunk, tudnunk kell méltósággal kezelni őket, és tudnunk kell, mikor kell odébbállni.

2. Köszönöm

A gyerekek éppúgy megérdemlik a köszönetet, ha valami jót csinálnak vagy ha erőfeszítést tesznek, mint a felnőttek. Mindenki szereti, ha értékelik, amit tesz, még azok is, akik azt mondják, nem vágynak elismerésre. A köszönetnyilvánítással validálod a tetteiket, megbecsülve érezhetik magukat, és jókedvük lesz. Az illendő, átgondolt, odafigyelő viselkedés köszönetet érdemel, és ne legyünk restek egyértelműen, gyakran és nyilvánosan kimondani a varázsszót. Ezt nem lehet túladagolni!

3. Számíthatsz rám

A gyerekeknek tudniuk kell, hogy a felnőttekre mindig lehet számítani. Sokszor hallani az ilyen-olyan problémával küzdő felnőttekről, hogy ha nem lenne a gyerek, ők nem is tudják, mit csinálnának, sőt, hogy a gyerek a támaszuk. A gyerekekre nem szabad ekkora felelősséget hárítani! Nekik van szükségük támaszra, felelős felnőttre, róluk gondoskodó szülőkre. Mindannyiunknak szüksége van valakire, akire a nehéz időkben számítani lehet. Ha tudjuk, hogy legalább egy személy őszintén a javunkat akarja, az gyógyír a félelemre és a magányra. Ha a megfelelő személlyel osztozhatunk egy problémán, akkor könnyebb lesz megoldani.

Fotó: damircudic / Getty Images Hungary

4. Menni fog!

Amikor a gyerekek küszködnek, jó, ha ki tudják fejezni magukat, hogy elmondhassák vagy megmutathassák, mit éreznek. Tudniuk kell, hogy a nehéz helyzetekben teljesen rendben van, ha kicsit eluralkodnak rajtuk az érzelmeik. És hagyni kell őket egy kicsit megélni ezeket az érzelmeket, mielőtt továbblöknénk őket azzal, hogy minden rendben lesz. Azt is meg kell tanulniuk, hogy ügyesek és okosak, és meg tudják oldani a problémákat, tovább tudnak lendülni és meg tudnak birkózni a nehézségekkel és a csalódásokkal. Tudniuk kell, hogy bármi történjék is, menni fog!

5. Elég jó vagy!

A terapeuták naponta rengeteg hasonló történetet hallanak, amelyek közös motívuma az értéktelenség érzése. A „nem vagyok elég jó” a legtöbb ember nehézségeinek állandó kísérőszövege. Ez gyakran gyerekkorban kezdődik, amikor olyanokat hallanak másoktól, hogy buták, csúnyák, dagik, figyelmetlenek vagy mondjuk matekból teljesen reménytelenek… a lista végtelen. A gyerekeknek szükségük van a reményre, de nem a még be nem teljesített potenciáljukról, az egyelőre bennük rejlő lehetőségekről akarnak hallani. Csak annyit szeretnének tudni, hogy itt és most elég jók. Hiszen azok is!

6. Büszke vagyok rád, mert…

A büszkeség és csodálat teljesen véletlenszerű kinyilvánításai rendben vannak, de az üzenetük nem elég ütős. Sok bizonytalan gyereknek ezek a szavak csak további bizonytalanságot szülnek: miért gondolja azt bárki, hogy ők lenyűgözőek bármiben is? Konkrét üzenetre van szükség. A gyerekeknek tudniuk kell, miért vagyunk rájuk büszkék az adott pillanatban. Az pedig különösen hatásos, ha a büszkeségünk nem mindig az eredményhez kapcsolódik (például sport- vagy vizsgaeredményhez), hanem a befektetett energia, az erőfeszítés is értékelve van, valamint a személyes tulajdonságaik, amelyeknek köszönhetően eljutottak oda, ahol most tartanak.

7. Szeretlek

Mondjuk ki! Mondjuk a gyerekeinknek, mondjuk a családtagjainknak, a barátainknak. Ez a szó nemcsak az intim szerelem kimutatására való, de arra is, hogy éreztessük a másikkal, nincs egyedül, és a szemünkben ő értékes ember.

8. Azta!

Steve Jobs a halálos ágyán feküdve végignézett a szerettein, mindegyikükön elidőzött a tekintete, majd ennyit suttogott: „Oh wow. Oh wow. Oh wow.” (azta, hűha). Pontosan nem tudhatjuk persze, mi játszódott le a fejében az utolsó pillanatban, de talán lenyűgözte, mennyien szeretik, és büszke volt azokra, akiket hátrahagyott. Nekünk persze nem kell a gyerekünkre nézve áhítattal suttogni a hűhákat (bár akár meg is tehetjük, hiszen csodálatosak), azt viszont jól tesszük, ha jó példával járunk elöl, és arra bátorítjuk a fiatalokat, hogy kíváncsisággal, izgalommal és áhítattal szemléljék a világot.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.