Ezért fontos, hogy szülőként ne veszítsd el a tekintélyed

Olvasási idő kb. 2 perc

Szülőként előbb-utóbb szembesülünk azzal a problémával, amikor az érzelmeink eluralkodnak rajtunk. A tinédzserek könnyen próbára tehetik a türelmünket, aminek következtében nem mindig hozzuk a legjobb szülői formánkat és olyan dolgokat teszünk, amik valójában nemhogy nem visznek közelebb a megoldáshoz – épp ellenkezőleg, gyakran kontraproduktívak.

Gyakran belecsúszunk egy-egy hangos vitába a kamaszunkkal, ami csökkentheti a szülői tekintélyünket. Előfordul, hogy olyan dolgokat mondunk, amiket nem gondolunk komolyan és amiket legszívesebben visszaszívnánk. Nyilvánvaló, hogy az ilyen esetek után azt kívánjuk, bárcsak másképp kezeltük volna a problémát.

A helyzet az, hogy bármennyire is igyekszünk, mi sem vagyunk tökéletesek. Hiába olvasunk el ezer meg egy könyvet a szülőségről, hiába teszünk meg mindent annak érdekében, hogy a megfelelő módon kezeljük a dolgokat, időnként felülkerekednek az érzéseink és kiesünk a szülői szerepből.

Ki is a felnőtt?

David Schwartz családterapeuta szerint a sikeres nevelés egyik kulcsa, hogy megőrizzük a perspektívánkat. Nem vagyunk már tinédzserek, nem vagyunk ugyanolyan helyzetben, mint a gyerekeink. Annak ellenére, hogy a legtöbb tizenéves arra vágyik, hogy felnőttként kezeljék, erre nincs minden helyzetben lehetőség. A szabályok és a határok betartatása a mi feladatunk, és bár a gyerekek egyre gyorsabban nőnek fel, ez nem jelenti azt, hogy minden helyzetben képesek felelősségteljes döntéseket hozni.

Ha szülőként úgy érzed, hogy valami nem stimmel a gyerekeddel, a szabályok és a határok felállításakor érdemes szem előtt tartanod az érzelmi és fizikai biztonságát. Ha dacol, ha tiltakozik, az teljesen rendben van, amíg te stabilan maradsz a szülői szerepedben. Maradj következetes, és tedd világossá, hogy milyen elvárásaid vannak. Ha mégsem tartaná be a gyerek a szabályokat, nem kell megőrülni, de tedd egyértelművé, hogy ez milyen következményekkel járhat.

Amikor kiesel a szerepből

Amikor eluralkodnak rajtad az indulataid, a gyereked biztonságérzete könnyen megborulhat. Úgy érezheti, a szülő nincs kontroll alatt, így ő maga is nagyobb valószínűséggel veszíti el a fejét. Amikor a felnőttek ítélkezés és érzelmi eszkaláció nélkül tudják kezelni a helyzetet, a gyerekek biztonságban érzik magukat, hiszen látják, hogy a határok és a szabályok stabil lábakon állnak. Természetesen ez nem szabályszerű, és van, hogy a gyerek minden igyekezetünk ellenére kiborul.

Fontos viszont, hogy mi ilyenkor is tartsuk magunkat a korábban lefektetett szabályokhoz.

Tekintély és tisztelet

A legtöbb tizenéves még keresi a saját identitását, lázad a szabályok ellen, fel akarja mérni, hogy meddig mehet el. Ennek ellenére nagyobb biztonságban érzik magukat olyankor, amikor látják, hogy a szüleik érzelmi állapota stabil, nem omolnak össze egy-egy veszekedés során. Amikor a szülőkön eluralkodnak az érzelmek és csak emelt hangon ismételgetik az érveiket, gyakran elveszítik a tekintélyüket a gyerekek szemében. A parttalan viták helyett érdemes nyugodt körülmények között megbeszélni a gyerekkel, hogy melyik szabály miért van érvényben. Ha világos és következetes határaink vannak, a gyerekek is sokkal könnyebben tartják be azokat.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.