Nem csak a szülők lehetnek manipulátorok: így vedd észre, ha átver a gyereked

Olvasási idő kb. 4 perc

Sokkal több rossz szülő van, mint gyerek, sőt alapvetően a rossz nevelési stratégiák azok, amelyek károsíthatják a felnövő generációkat. Nagyon fontos, hogy a szülők maguk vágyjanak a fejlődésre és megértsék, mire van szükség a megfelelő neveléshez. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy olykor az anyának és az apának is szüksége lehet védelemre.

Narcisztikus szülők, fizikai vagy lelki bántalmazást elkövető szülők, nemtörődöm, vagy épp perfekcionista, alkoholista, vagy drogos, esetleg prostituáltként dolgozó anyák és apák, helikopterszülők. Sokat beszélünk róluk. A felnőtt ember az, akinek szülővé válása során vállalnia kell a felelősséget tetteiért, nevelési elveiért és azok következményeiért. Változni, fejlődni pedig mindig lehet, sőt, szükséges is. Alapvető fontosságú, hogy néha őszintén a tükörbe nézzük és megvizsgáljuk, mégis mit is művelünk anyaként vagy apaként. S ha kell, szakember segítségével az egész család dinamikáján változtathatunk. Nehéz és időigényes meló, de nem kérdés, megéri-e. 

Ám szót kell ejtenünk azokról a gyerekekről is, akik nem tudják, hol a határ – vagy nem is érdekli őket. Akik felnőttként kihasználják szüleiket, átverik őket, pontosan tudva, milyen manipulatív stratégiával érnek célt. Életüknek ezen a pontján a szokásos nevelési tippek, mint hogy értsük meg az érzéseiket vagy mutassunk jó példát, nem igazán működnek. Jeffrey Bernstein pszichológus és családi tanácsadó többször is találkozott már ilyen esettel. Egy édesanya, Julia például arról számolt be neki, hogy 27 éves lánya olyanokat vág a fejéhez, mint hogy „Önző vagy, magadon kívül senkire sem gondolsz!”. Terry, egy édesapa 24 éves, függő fiával bajlódik, aki közli az apjával, hogy „Ha igazán szeretnél, nem kérdőjeleznéd meg, miért van szükségem a szerre! Miattad érzem magam a család fekete bárányának! Te vagy az oka, amiért drogozok!”. Lois 33 éves lánya azzal támad, hogy „Azt hittem, számíthatok rád, de nyilvánvaló, hogy nem! Jó, akkor legfeljebb hajléktalan leszek!”. Gyakori még az öngyilkossággal való fenyegetés is.

Amikor a felnőtt gyerek manipulálja a szülőt, addig tart a konfliktus, amíg véget nem vetünk neki
Fotó: mediaphotos / Getty Images Hungary

Itt álljunk meg egy pillanatra. Különbséget kell tennünk egy sebzett, traumatikus gyerekkort megélt felnőtt és egy manipulatív ember között. A kettő nem következik feltétlenül egymásból. Amikor a felnőtt áldozat még csak ott tart az érzelmi feldolgozásban, hogy felismeri gyerekkori rossz érzéseit, de képtelen higgadtan kifejezni azokat, valóban kiabálhat, vádaskodhat. Azok a szülők, akik nem érzik hibásnak magukat azért, ahogy régen viselkedtek, ezt érthetetlen támadásnak vehetik. A megoldást azt jelenti, hogy a traumatizált felnőtt továbbhalad szakember segítségével az útján addig, amíg hatékonyan, átgondoltabban képes közvetíteni az érzéseit, feltenni a kérdéseit, és képes elfogadni a válaszokat. Éppen ezért eddig a pontig nem is javasolják a konfrontációt. Azok a fiatal felnőttek, akikről ebben a cikkben értekezünk, nem ezeken a stációkon mennek keresztül. Ők egyszerűen manipulálják szüleiket bűntudatkeltő mondatokkal, hogy elérjék, amit akarnak. Persze ettől még tele lehetnek fájdalmakkal, fel nem dolgozott érzésekkel, de ez nem jogosítja fel őket arra, hogy megpróbálják tönkretenni szüleik életét. Aki valóban a gyerekkori sérelmeit szeretné feldolgozni, az nem ragad bele a diszfunkcionális családi mintába, hanem megbeszéli a problémákat, megtalálja a maga útját, gyógyulását és továbblép. A cikkben szereplő fiatalok ennek ellenkezőjét teszik. 

Jeffrey Bernstein szakértő szerint fontos tudnunk, hogy rengeteg szülő él, aki minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy jó apa vagy anya legyen. Ebben bekorlátozza a saját személyisége, meg egy sor tényező, de próbálkozik. Érdemes lehet néha leszállni az áldozat nevű lóról és kicsit más szemszögből megnézni a család működését. Vannak olyan felnőtt küzdelmeink, amikért már nem hibáztathatjuk a szüleinket. Nem nyafoghatunk a szoknyájukat rángatva addig, amíg meg nem oldják minden gondunkat. Nem tehetjük kizárólag tőlük függővé az értékességérzésünket. Nekünk is tevékeny szerepet kell vállalnunk saját életünk formálásában. Ennek első lépése a felismerés és a megfelelő szakember kiválasztása.

Mit tehetsz szülőként a manipuláció ellen?

A szakértő egy szóban összefoglalja a válasz lényegét: Elég! Szülőként akkor szabadulunk meg a dühkitörésektől, lehúzásoktól és manipulációktól, ha világos határokat húzunk és ki is tartunk azok mellett. Eközben pedig jobb, ha nem veszítjük el a fejünket. A higgadtság, az értő hozzáállás, a játszmákon való átlátás teszi valóban hatékonnyá a kommunikációt. Ismerjük fel, miben vagyunk felelősek, de azt is, hogy miben nem. Nem kell elfogadnunk, ha a gyerekük megpróbál megszégyeníteni minket. Nem kell eltűrnünk az érzelmi bántalmazást, zsarolást. A szeretet nem azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy a drogos gyerekünk szép lassan minden kilopjon a házunkból. A szeretet azt sem jelenti, hogy szótlanul kéne tűrnünk őrjöngő gyerekünk vádaskodásait, drámáit. Nem vagyunk kötelesek állandó készenlétben állni és megoldani a soron következő problémás helyzetet, amit egyébként maga a felnőtté vált gyerek is meg tudna. Nem kell bokszzsákká vagy bankautomatává válnunk: a gondoskodás nem ezt jelenti. Helyette ismerjük fel, milyen játszmában veszünk részt: minden gyerek tudja, mikor melyik gombot kell megnyomnia szülein ahhoz, hogy elérje, amit akar. Ha felismerjük ezt, már nagyobb eséllyel leszünk képesek ellenállni a bűntudatkeltésnek és inkább abban segíteni a gyerekünket, hogy önálló felnőtté váljon.  

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.