Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Amikor az osztálytársnőm először menstruált, édesapja egy csokor rózsával állított haza, hogy megünnepeljék a nővé válását. Amikor én kezdtem menstruálni, apukám annyit mondott: „Ilyen dolgokról én nem beszélek.”
Rosszulesett a reakciója, de nem hibáztatom őt, hiszen meglehetősen konzervatív családból származik, ahol az érintés, a nőiségről és szexualitásról való kommunikáció tabunak számít, ráadásul apukám a klasszikus felállást pártolja, azaz hogy a nő tartsa rendben és tisztán a család otthonát, főzzön, szolgáljon fel, nevelje és felügyelje a gyerekeket, teremtsen biztos hátteret a családfő tevékenységéhez. Mindenesetre úgy éreztem, hogy azzal a bizonyos „piros nappal” apám és köztem végérvényesen megváltozott valami. Bűntudatom volt, mert azt gondoltam, csalódást okoztam neki, és sokáig hittem, hogy nőnek és felnőttnek lenni nem erény, sokkal inkább szégyellendő dolog. Meztelenül vagy fehérneműben mutatkozni előtte a lakásban felért a harmadik világháborúval, és ha jól belegondolok, sosem láttam a szüleimet csókolózni, ölelkezni.
Gyerekkoromban apuval folyton együtt mókáztunk: fára másztunk, fociztunk, festettünk, kirándultunk, sünöket, egereket és cicákat mentettünk ki csatornákból, hogy hazavigyük őket, s tettük ezt egészen addig, amíg végül anyukám sírógörcsöt nem kapott a kétszobás panelben randalírozó állatoktól. Cinkosok és barátok voltunk. Még az első szavam is az volt: apu (ezt anyám azóta is duzzogva emlegeti).
Serdülőként elöl deszka, hátul léc voltam, csak később, a húszas éveimre lettem nőies formájú. Mindig is rajongtam a csajos, elegáns ruhákért és kiegészítőkért, de apu a külsőmre sosem reagált. Legalábbis soha nem mondta azt, hogy jól nézek ki, mindig csak azt mondta, hogy maga a ruha néz ki jól. A szellemi teljesítményemet és a szakmai sikereimet mindig nagyon elismerte, de az nekem egy idő után kevés lett. A párkapcsolataimat elviselte, de nem lelkesedett a barátaimért, ugyanakkor egy rossz szót sem szólt rájuk. Nem is nagyon beszélgetett velük, volt, akinek a nevét sem jegyezte meg.
Egészen huszonnyolc éves koromig küszködtem párkapcsolati problémákkal: sokszor betegesen kötődtem olyan férfiakhoz, akik komolyan sem vettek. Akkoriban úgy foglaltam össze az életem, hogy olyan vagyok, mint egy kismacska, akit mindenki megsimogat, de senki sem akar hazavinni. A bulikban – tudat alatt – könyörögtem a dicséretért, a figyelemért, az elismerésért, és a pár hónapos kapcsolataimban meglehetősen rosszul viseltem, ha a barátom önálló programokat szervezett a barátaival, vagy ha nem bújt hozzám minden este.
Egyre nagyobb űrt kezdtem érezni legbelül, és azt gondoltam, nem vagyok más, csak egy szüleinek megfelelni akaró idomított cirkuszi fóka, akinek egyetlen dolga, hogy bezsebelje a diplomákat, a nyelvvizsgákat és a díjakat. A legmélyebb pont az volt, amikor 50 kilóról 32 kilóra fogytam, szántszándékkal. Ekkor határoztam el, hogy elmegyek egy pszichológushoz. Tőle hallottam először azt, hogy nem csak az a fontos, hogy egy anya hogyan viszonyul a lánya nőiesedéséhez. Állítólag ha az apa nem tudja elfogadni lánya nővé érését, az komoly károkat okozhat a későbbi kapcsolatban és a lánygyermek lelkében. Ha egy gyereknek jó a kapcsolata az apjával, akkor hosszú távon is jobb lesz a lelki egészsége, erősebb lesz az önbecsülése és könnyebben alakít ki társas kapcsolatokat.
A kapcsolatom apukámmal ma is jónak mondható, habár én már igyekszem távolságtartóan viselkedni, például nem osztom meg vele a párkapcsolati örömeimet, és nem kérek tőle tanácsot, ha lelki gondom van. Jól tudom, hogy apu csak akkor apu, ha vehet nekem, a harmincnégy éves lányának egy klassz plüssállatot, ha elvihet étterembe, vagy ha megnézünk egy cuki animációs filmet. Azt hiszem, hogy még mindig jobban elfogad engem gyerekként, mint felnőtt szerepben.
Az önbizalomhiány gyógyszere a dicséret
„A lányok számára az apa az első férfi, a forrás, a minta – mondja Balkuné Szűcs Emese gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus. – Az apjuktól sajátítják el elsősorban a férfiak világának alapértékeit, a fiúk tőlük tanulják meg a férfiak hétköznapi gondolkodásmódját, cselekvési stílusát. Kutatások kimutatták, hogy minél jobb egy apa-lánya viszony, annál egyszerűbb a nőnek felépíteni egy kapcsolatot, illetve megtalálni a jó és szerető társat.
A kamaszkor egy lány életében rengeteg önértékelési, identitásbeli problémával jár, nehezen fogadja el, hogy itt-ott kerekedik, nőiesedik. Ha ebben a korban nem kap pozitív visszajelzést az édesapától – mert például az édesapának nehéz elfogadnia, hogy kis hercegnője nővé válik –, akkor nagy valószínűséggel azt fogja érezni, hogy mint nő nem értékes, nem észrevehető egy férfi számára.”
Szorongani fog vagy a szexet használja önbizalom-növelésre
A pszichológus szerint ha az apa dicséri és kiemeli lánya előnyeit, az pozitív löketet ad a gyerek önbizalmának, ha viszont elzárkózik a női témáktól, akkor egyrészt a lány azt tanulja meg, hogy ezek a témák tabuk, és hogy a férfiakkal nem lehet bizonyos témákról (szex, szülés) nyíltan beszélni, másrészt mindez komoly károkat okozhat a lány későbbi párkapcsolataiban és a lelkében. Például fogalma sem lesz arról, hogy mennyit ér mint nő, és nem lesz meg a biztos alap, ahonnan közelítsen a másik nemhez. Emiatt szorongóvá válhat, de az is előfordulhat, hogy épp ellenkezőleg sül el a dolog: elismerést szomjazva beleveti magát az első – majd a sokadik – fiú karjába, aki vonzónak találja. Ha egy apának jó a lányával való viszonya, akkor kisebb az esély arra, hogy a lány túl korai szexuális életbe bonyolódjon. Vagyis az apai támogatásnak védő funkciója is van.
Az optimális apa-lány viszony
„Sokan hiszik, hogy elegendő, ha csak az anya dicséri a serdülőt, pedig ez óriási tévedés – figyelmeztet a szakember. – Ugyanilyen fontos, ha nem fontosabb, az apa elismerése. A mai serdülők tisztában vannak a saját hibáikkal, így hát nincs értelme üres frázisokat pufogtatni dicséret címén. Ha dicsérünk, mondjunk igazi bókokat, fejtsük ki, miért áll jól az a ruha, miért tetszik az új frizura! Az is hasznos, ha az édesapa elmeséli a saját serdülőkori tapasztalatait, vagy hogy hogyan látta a lányokat annak idején, ki tetszett neki, milyen volt az első randija és az első szerelme.
Fontos, hogy az apa is már a kezdetektől aktívan jelen akarjon lenni a lánya (és természetesen a fia) mindennapi életében. Ismerje őt, a temperamentumát, az érzéseit, és azt, hogy bizonyos helyzetekre hogyan reagál. A legjobb, ha vannak olyan programok, amelyekben csak ők vesznek részt. Legyen az édesapa nyitott, és ami a legfontosabb: soha ne illesse negatív kritikával serdülő lánya alakját, mert hatalmas, nehezen gyógyuló sérüléseket tud vele okozni.
