Mindannyian más családban, más körülmények közt és más nehézségekkel nőttünk fel. A múltunk ismeretének hiánya azonban bizonytalanná, elveszetté és kiszolgáltatottá tehet minket. A gyerekeinket akkor védhetjük meg a legjobban, ha nyitottak és őszinték vagyunk velük. Ha nem azon gondolkodunk, hogy elmondjunk-e történeteket, hanem csak azon, hogy miként tegyük azt.
Mit tudjon egy gyerek a saját múltjáról, illetve az érkezését érintő körülményekről?
A gyerekeink sok élethelyzetet nem tudnak még megfelelően értelmezni, aminek következtében gyakran mi, felnőttek sem gondoljuk, hogy különösebb jelentőséget kellene tulajdonítani az ismertetésükre. Sokszor kifejezetten védelemből szeretnénk őket megkímélni a múltjuk valóságától, máskor éppen csak kivárnánk a megfelelő idő eljövetelét, hogy valóban értelmes beszélgetés jöhessen létre.
Jó szándék vezérel bennünket, és mégis: a titkok, az elhallgatott vagy megmásított szavak előbb vagy utóbb nyomot hagynak a gyerekeink lelkében. Sebet ejtenek, amitől pedig valószínűleg éppen megóvni szerettük volna őket a hallgatásunkkal. Az ismeretlen vagy zavaros múlt bizonytalanságot, érzelmi instabilitást kelt, és rányomja a bélyegét nemcsak az énkép, de az egész életszemlélet alakulására is.
Egy kisgyereknek is beszélnünk kell az örökbeadásról és -fogadásról, a donor szülőkről, a korai évek meghatározó nehézségeiről, vagy akár a minket érintő érzelmi próbatételekről, amelyek az érkezésével kapcsolatosak. Butaságnak, feleslegesnek, sőt talán még kifejezett hibának is tűnhet beavatni őket ahelyett, hogy biztos támfalakat állítanánk, amelyek megvédik őket a múltjuktól, s annak esetleges jövőre való hatásától: kiközösítés, csúfolódás, negatív önértékelés. A tudás, a valós történetek ismerete azonban hatalmat ad. A nyílt őszinteség magabiztosságot, kiszámíthatóságot, biztonságot nyújt, és azt üzeni a gyereknek, hogy bízunk benne. Nem azt kell kérdeznünk magunktól, hogy elmondjuk-e a gyereknek, csupán azt, hogy korához mérten miként tegyük.
Szerzőnkről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
A hallgatás szégyent sugall
Hiába akarjuk őket megóvni bizonyos információktól, elfojtott gondolataink a gyerekeink számára sosem láthatatlanok. Felismerhetetlenek talán, de egyértelműen érzékelhetők. Legyen bármilyen kicsi is egy gyerek, a szülők (de akár más közeli hozzátartozók) érzelmeinek észlelésére rendkívül érzékeny, s még ha nem is feltétlenül tudja felismerni azokat, átérezni akkor is képes.
A kommunikációnk segítene neki abban, hogy értelmezni tudja ezeket, s általa idővel együttérzőbb, érzelmileg elérhetőbb és stabilabb felnőtt váljon belőle. A hallgatásunk, a téma kerülése, de akár a füllentéseink is bizonytalanságot, zavart keltenek a gyerekekben, hiszen jó érzékük van a viselkedés és az érzelmek közötti összeférhetetlenség kiszűrésére. A titkok pedig szégyenről, fájdalomról és bizalomvesztésről árulkodnak.
A gyerekek könnyen hiszik, hogy nem érdemlik meg az igazságot, hogy nem bíznak bennük, hogy a felnőttek azt hiszek, nem képesek megbirkózni a hallottakkal, és ez bennük is bizalmatlanságot kelt. Bizalomvesztést önmaguk értékességében és mások jóravalóságában. Mindezek leggyakrabban kimondatlanok maradnak a gyerekek részéről. Csupán belső, berögzült monológokká válnak, amelyek a viselkedésmintájukat is meghatározzák. Nem beszélnek róluk, mert érzik, hogy a felnőtt kerüli a témát. Érzelmileg elutasítóvá válik, ami minden gyerek számára félelmetes, így inkább ők is magukba fojtják kérdéseiket, s igyekeznek egyedül megbirkózni a belső zavarral.
A múlt ismerete és elfogadása stabilizál
Ha éveket várunk arra, hogy beavassuk a gyereket egy nehéz, érzelmileg megterhelő történet ismeretébe, az egész addig kiépített én- és világképét össze tudjuk zúzni, ami megint csak hosszú távú bizalomvesztéshez vezethet. Ezzel szemben ha természetesnek vesszük az őt érintő történetek megosztását, s csupán a megfelelő nyelvezet megválasztására fektetünk különösebb figyelmet, azzal valójában ő maga is egy stabil alapot építhet ki.
A múltunk hozzájárul ahhoz, akikké válunk, és még a negatív eseményeknek is van pozitív hatása, hiszen bizonyos területeken érzékenyebbé tesznek minket (Michael Jackson ikonikus mozdulatait is az apja verésétől való menekülés alapozta meg). Természetesen az itt megfogalmazott gondolatok egyáltalán nem a traumatikus élmények megelőzésének fontosságát igyekeznek alábecsülni, hanem a már megtörtént események őszinte vállalásának szükségességét szeretnék hangsúlyozni. A gyerek múltjának ismerete, a történtekről való nyílt beszélgetések segítik a feldolgozást, a nehéz eseményekkel való megküzdést és az egymás felé való megnyílást, ami a talpraesettség és az életrevalóság alapvető komponense.
Egy gyerek számára csak az nem számít természetesnek, ami a szülőknek sem az. Ha mi szégyenletesnek vagy kellemetlennek érezzük a gyerekeinket érintő, valós történeteket, akkor ők is szégyellni fogják magukat (a történet ismerete nélkül is), s ezzel ki is szolgáltatják magukat a külső megítéléseknek. A gyerekek időszakos kirekesztését, csúfolását nem tudjuk kiküszöbölni. Mindannyiunkat érintett és érinthet, hiszen korosztályi sajátosságként jelennek meg a különböző beavatási kihívások, amelyek tárgya bármi lehet.
Ha azonban a gyerekünk ismeri saját magát, és természetesnek veszi a maga múltját és jelenét, akkor a főként kamaszkorra jellemző beilleszkedési megpróbáltatások sem fogják különösebben (és hosszú távon) mélyen érinteni. Az a személy van védve igazán, aki otthon mindenképp önmaga lehet. Aki ismerheti a saját történetét, akinek a kérdéseire mindig nyitott a támogató családi légkör, és aki ezáltal bízhat önmaga teljes létjogosultságában, bármilyen körülmények között. Mindig megválogathatjuk a szavainkat, és azt is, hogy milyen mélységeiben beszélünk eseményekről – figyelembe véve a gyerek életkorát –, de a történet maga legyen igaz. A gyerek így nyer védelmet, és kap igazolást tőlünk arra, hogy hiszünk benne, a képességeiben és történetének mindenkori létjogosultságában.
