Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Könyvnyerő címmel készített rendhagyó olvasónaplót Szabados Ági híradós, olvasás-népszerűsítő. A Libertine kiadó gondozásában megjelent könyv 22 – tanárok által kiválasztott – szöveget dolgoz fel, melyek között kötelező olvasmányok és kortárs klasszikusok egyaránt megtalálhatók. A szerkesztők célja, hogy a játékos megközelítésű, kreatív napló segítségével a könyvek közelébe és online felületeiktől kissé távolabb csalogassák a tiniket.
Tényleg nem olvasnak a tinik? És mi van a felnőttekkel? Miért nem tudunk Jókaihoz úgy kapcsolódni, mint száz éve, szabad-e lektűrt olvasni, és mi köze mindehhez a TikToknak? A Libertine kiadó és a Nincs időm olvasni kihívás csoport vezetőjével, Szabados Ágnessel beszélgettünk nemrég megjelent, KÖNYVnyERŐ című új kötete kapcsán.
Kicsit böngésztem a neten a fiatalok olvasási szokásait elemző adatokat, és azt találtam, hogy harmaduk egyáltalán nem olvas, és mindössze hét százalékuk vallja magát rendszeres olvasónak. Ez rímel a te tapasztalataidra? És mi a helyzet a felnőttekkel? Felnőttként még kevesebbet olvasunk, vagy javul kicsit a helyzet?
Én úgy látom, hogy nagyon kevés jó statisztika van itthon erre vonatkozóan, és őszintén szólva fenntartásokkal is kezelem ezeket a kimutatásokat. Tudom persze, hogy az adatok szerint az emberek kevesebb mint tíz százaléka rendszeres olvasó, ugyanakkor a saját mikrokörnyezetemben, felnőtteknél nem ezt tapasztalom. Buborékban élek persze: könyvesboltot és könyvklubot vezetek, az, hogy a felnőttek nem olvasnak vagy ne lenne igényük arra, hogy többet olvassanak, nekem nem napi tapasztalat. Az viszont igen, hogy a könyvklubon keresztül sok megkeresés érkezik hozzám, hogy hogyan lehetne olvasóvá tenni, a könyv mellé vagy a könyvhöz visszacsalogatni a gyerekeket. Mert az ő nemolvasási szokásaikkal kapcsolatban tényleg sok szülő aggódik, annyira, hogy akár még olvasóvá is válik miatta. Nemrég épp egy édesapa mesélt nekem erről: ha a maga örömére nincs is ideje olvasni, a gyereknek olvas, mert tudja, hogy az milyen fontos.
Miért olyan fontos ez? Mit kap egy gyerek vagy egy tini attól, ha olvasóvá válik, és miből marad ki, ha nem lesz az?
A végtelenségig lehetne sorolni, mi mindent kapunk a könyvektől. A könyvek fogódzót, iránymutatást adnak a mindennapokhoz, általuk többek lehetünk, a történeteken keresztül magunkat ismerjük meg jobban, szerintem ez hihetetlenül fontos a személyiségfejlődés szempontjából. De objektívebben mérhető előnye is van: nemrég volt benn a könyvesboltban egy 11 éves, sokat olvasó lány – olyan választékosan és gyönyörűen beszélt, hogy minden számnál, statisztikánál szebben igazolta, hogy a könyvek rengeteget tesznek hozzánk. Ha azt szeretnénk, hogy az utánunk jövő generáció nyitottabb, értelmesebb és elfogadóbb legyen, mint a miénk, akkor igenis vállalnunk kell a felelősséget, hogy ebbe az irányba tereljük őket.
Az iskolát kezdő gyerekeket egy időre elvarázsolja a betűk világa, az alsósok közül sokan szeretnek olvasni. Mi történik velük felsőben? Miért történik az meg, hogy a kiskamaszok, kamaszok körében jelentősen visszaesik az olvasók aránya?
Több fontos tényező is van. Szokták emlegetni az időhiányt, vagy azt, hogy kamaszkorban sokkal nehezebb koncentrálni, hogy sok más tevékenység, inger elviszi a figyelmet és megakadályozza az elmélyülést, pedig épp arra az elmélyülésre lenne szükség, amit az olvasás ad. De van itt más is. Nagyon sokan a kötelező olvasmányok miatt utálják meg az olvasást. Egy fiatal számára ugyanis a jelenlegi kötelező olvasmányok sokszor unalmasak, nem foglalják le, nem szórakoztatják őket. Ráadásul a gyerekek összekötik az olvasást az iskolai kötelezettséggel, és már egyszerűen nem is hiszik el, hogy olvasni szórakoztató is lehet. Őszintén szólva nem is csodálom ezt, amikor a kötelezők sokszor nehéz nyelvezettel íródtak és előszeretettel mutatnak be tragikus gyereksorsokat. Felnőttként is kicsit küzdelmes lehet Jókaira vagy a Légy jó mindhaláligra ráhangolódni, még ha az ember tudja is, hogy megéri. Úgy gondolom, hogy ilyenfajta tudatosságot nem várhatunk el a gyerekektől.
Ha már Jókai. Nem is volt olyan rég, hogy Tóth Kriszta megjegyzése miatt óriási felháborodás tört ki. Túl azon, hogy nem vagyok meggyőződve róla, hogy gyerekeink világnézetét ma a kötelező olvasmányok formálják, mit gondolsz, miért van ilyen erős ragaszkodás ezekhez a klasszikusokhoz?
Azt hiszem, azért, mert ezek a művek tényleg értékesek. Nem velük van a baj, hanem azzal, hogy nem jó időben találkoznak velük a gyerekek, és nehezen tudnak hozzájuk kapcsolódni. Száz évvel ezelőtt nemhogy Netflix meg YouTube nem volt, de az emberek jóval kevesebbet jártak szórakozni, teljesen más volt a kulturális közeg, amiben mondjuk Jókai regényeinek működniük kellett. Jókai a saját kora Harry Pottere volt, olyan csodás képeket, színvilágot, jeleneteket festett le, amikkel a korabeli olvasó azonosulni tudott, ami ismerős volt neki. Mintha ő is ott lett volna. De azóta eltelt százötven év.
Igen, és nagyon fontos az is, amit korábban mondtál, hogy sok a tragikus, nehéz gyereksors a kötelező olvasmányként feladott könyvekben. Ami önmagában persze nem baj, de nem biztos, hogy egy kiskamasz Nyilas Misivel szeretne azonosulni. Mai szóval ő lúzer.
Így van. Miközben hangsúlyozottan nem arról van szó, hogy az a mű ne lenne jó vagy fontos. De nem biztos, hogy alkalmas arra, hogy a gyerek megszeresse az olvasást.
Térjünk rá akkor a KÖNYVnyERŐre. Említetted, hogy felnőttek számára vezetett könyvklubod tagjaitól kaptál sok olyan visszajelzést, hogy a gyerekeik akár annak ellenére nem olvasnak, hogy ők maguk igen. Ez indított arra, hogy elkészítsetek egy ilyen könyvet?
Igen. Ahogy mondtam is, nagyon sokan olvasnak a környezetemben, de főleg felnőttek, és nagyon élvezem, hogy lehet benne egy kis részem, hogy sokan visszatalálnak az olvasáshoz. Viszont azt is éreztem, hogy a gyerekekig nem sikerült elérni, és azt is láttam, hogy a szülőknek milyen hatalmas feladat eligazodni a gyerekkönyvpiacon, mert elképesztő mennyiségű gyerekkönyv jelenik meg. Ezen gondolkodva született meg a terv, hogy kellene készíteni egy alternatív olvasónaplót. Helyesbítek egyébként: nem az én hatásom, hanem a Nincs időm olvasni kihívás, azaz a NIOK közösségének a hatása, hogy sokan visszatalálnak az olvasáshoz és egymást inspirálják, hogy igenis megteremtsék azt a kis időt az olvasásra. Nem csoda, hogy ebből a csoportból kerültek ki szerkesztőtársaim is. Amikor közzétettem egy felhívást, hogy tanárokat keresek egy készülő ötletem megvalósítására, rengetegen jelentkeztek, és végül kilenc tanárral együtt állítottuk össze a mi 22 könyvet tartalmazó listánkat.
Mesélsz egy kicsit a könyvről? Mit jelent az, hogy alternatív olvasónapló?
Ez bizonyos szempontból tényleg olvasónapló, ugyanakkor kicsit hasonlít a Nyírd ki ezt a naplót sorozatra is. 22 könyvhöz kapcsolódóan vannak benne kreatív feladatok, izgalmas időtöltések. Viszont nem úgy napló, hogy a cselekményt kell összefoglalni, vagy kifejteni, hogy mi a csattanó, hanem például az Egri csillagok kapcsán kell elkészíteni a szultán kedvenc italát. De ez csak egy példa, minden olvasmányhoz több, különböző jellegű izgalmas feladat készült, kivagdosás, beragasztás, de hagyományosabb betűháló és más feladatok is.
Ha nem kinyírni kell, hogyan kell használni?
Egyrészt meg kell ismerkedni Libériusszal, főszereplő karakterünkkel, aki egy 12 éves, szuperképességgel rendelkező fiú, a sztori szerint ő válogatta ki ezt a 22 könyvet, és minden egyes feladatsort felvezet, elmondja, hogy miért szereti az adott könyvet, illetve segít a gyerekeknek is kiválasztani a felsorolt könyvekből a kedvükre valót. Libériusz ugyanis csoportosította is, melyik könyveket ajánlja, ha valaki kalandról vagy épp mágiáról olvasna, ha valaki azt szeretné, hogy lány legyen a főhős, vagy épp mások hétköznapian különleges életébe lesne bele. A feladatoknak nincs jó megoldásuk, hangsúlyozottan nem iskolás a megközelítés: a Bezzeg az én időmben, vagy a Ha én felnőtt volnék esetében a saját családjáról kell írni, a Momónál meg arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi a véleményük a gyerekeknek az időről.
Nincs egy olyan félelmetek, hogy egy ilyen könyv eleve csak a már olvasó gyerekekhez jut el, és inkább általuk használható? Hiszen ez is csak egy könyv, aminek az élvezetéhez további könyveket kell elolvasni.
Hát igen, ez nagy kérdés, nagy teszt, nagy kockázat. Én abban bízom, hogy a könyv tud annyira érdekes lenni, hogy inspiráljon is arra, hogy el akarják olvasni a benne szereplő műveket. A könyv célt tűz ki, amivel motivál az olvasásra, ott van Libériusz, aki segít a gyerekeknek, ad nekik feladatokat, értelmezi velük a történteket, bemutatja, hogy miért jó olvasni, és emiatt olyan gyereket is behúzhat, aki egyébként nem olvasó. És azt is gondolom, hogy ez egy nagyon szabadon használható összeállítás, vannak feladatok, amiket akkor is meg lehet oldani, ha még nem olvasta az ember az adott könyvet, vagy csak egy részét olvasta, és lendületet is adhat a későbbiekhez.
Elhatárolódsz attól, hogy iskolás naplóként gondolkodjunk a könyvről, pedig szerintem épp úgy van benne egy nagyon erős plusz potenciál. Azt nem tudom, hogy egy gyerek ettől önmagában elindul-e az olvasóvá válás felé, viszont abban biztos vagyok, hogy ha az ötödikes-hatodikos újgenerációs könyvet és munkafüzetet lecserélnénk erre, simán előrébb lennénk.
Abban, hogy egy gyerek olvasóvá váljon, sok mindenkinek lehet szerepe: számít a szülői példa és hozzáállás, az, hogy legyenek jó könyvek és ezek eljussanak a gyerekekhez, fontosak azok a fiatal vagy „mini” influencerek, akik olvasnak és a saját kis közösségükben terjesztik a jó könyvek hírét, és nagyon fontosak a tanárok is. Nyilván egy csodálatos jövőkép az, hogy ezt a könyvet egy iskolában használják. Nagyon bízom benne, hogy az, hogy a KÖNYVnyERŐ-t kilenc tanárral együtt állítottuk össze, és hogy a Margó Irodalmi Fesztiválon, a könyvbemutatón többek között Arató Lászlóval beszélgettem róla, hitelesíti a könyvet, és hogy lesznek olyan tanárok, akik használják majd. Nekem is van olyan tervem, hogy szeptembertől, ha rendes oktatás lesz, akkor iskolákban tartanék foglalkozásokat, ahol szövegrészek segítségével mutatnám meg, hogyan működik a KÖNYVnyERŐ.
Tetszett a mini influencerek kifejezés, és erről eszembe jutottak azok az influencerek, akikkel a könyvben dolgozol. Puskás Peti, Viszkok Fruzsi és mások mondják el, miért szeretnek olvasni, mit szerettek gyerekkorukban. Örültem ezeknek a részeknek, mert nem vagyok benne biztos, hogy szembe lehet, vagy kell állítani az olvasást a TikTokkal – és TikTok alatt most én is minden olyat értek, ami ma a gyerek idejét kitölti, akár az olvasástól elveszi.
Persze, én is azt gondolom, hogy lehetetlen, hogy most már ezek a dolgok ne épüljenek be az életünkbe. Én is használom az Instagramot, és ma nem lennénk itt, ha nem lenne a Facebook. Ami inkább fontos, az a tudatosság: hogy ne csak erről szóljon az élet, hogy ne higgyék azt, hogy van az unalmas meg rossz olvasás és az izgalmas és könnyen fogyasztható minden más, mert nem így van.
Még egy kérdés, ha már a könnyen fogyaszthatóságról van szó. A gyerekek, kamaszok olvasása kapcsán megkerülhetetlen a kérdés, hogy mindegy, hogy mit olvasnak, csak olvassanak; esetleg vagy jót vagy semmit. Te hol foglalsz állást ebben a kérdésben?
Mindenképpen az első állítás mellett. Én a felnőttek tekintetében is így gondolkodom, kifejezetten utálom a sznobizmust, mert pont ez a hozzáállás tartja távol az olvasókat a könyvektől, miközben könnyed és gyorsan befogadható tartalmaktól szeretnénk a könyvek mellé csábítani az embereket. Szerintem nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bizonyos könyveket leértékeljünk, a minőségi különbségtételt hangsúlyozva.
