Furcsa tipp segít abban, hogy ne hagyd a gyereked az autóban: egyre több anya vezet fél pár cipőben

Olvasási idő kb. 5 perc

Kristy Wilson egészen rendhagyó módon vezeti az autóját. Csak egy fél pár cipő vagy szandál van a lábán. A másik a hátsó ülésről, az unoka mellől kerül elő. Ezzel a szokatlan viselkedéssel nagyon fontos problémára hívja fel a figyelmet.

Túl gyakran – értsd: egyszer is sok – fordul elő, hogy háziállatok és/vagy gyerekek maradnak az autóban. 1990 óta majdnem kilencszáz gyerek vesztette életét csak Amerikában amiatt, hogy a felforrósodó kocsiban hagyták. 2021-ben máris tudunk egy amerikai gyerekről, aki így halt meg. Ez a feledékenység a forró nyár közeledtével szó szerint életveszélyes. Ugyanakkor a szülői vagy rokoni figyelmetlenség olykor határtalannak tetszik, különösen, ha az anya vagy apa eleve kialvatlan, stresszes, azt sem tudja, hol áll a feje, vagy a kora, egészségi állapota miatt feledékenyebb, hirtelenebb. 

A nagymama Kristy Wilson is közéjük tartozik. Éppen ezért talált ki magának egy olyan jelzést, amit nem tud figyelmen kívül hagyni. Csak fél pár cipő van a lábán, amikor elindul otthonról az unokájával. Így vezet és így száll ki a kocsiból, így azonban nem tud elindulni ügyet intézni vagy bevásárolni. S mindig tudja, hol találja a lábbeli párját: a gyerekülés mellett. Így garantáltan kinyitja a hátsó ajtót, kiveszi a gyereket és magával viszi, tartson akárhová is. S lehet, hogy a forró járda egy kissé kellemetlen érzést jelent a talpának, ám ez még mindig semmi ahhoz képest, amit a gyerekek élnek át az autóba zárva kánikula idején. 

Soha ne hagyj gyereket autóba zárva! Hamar felforrósodik, és kész a tragédia
Fotó: Image Source / Getty Images Hungary

Persze mondhatjuk felháborodottan azt, hogy aki ilyen feledékeny típus, az ne vigye sehová magával az unokáját. Vagy a gyerekét. Ugyanakkor ezt a szabályt mindannyian áthágjuk. Nem igazán él köztünk olyan szülő, aki ne hagyta volna el legalább egyszer a gyerekét akár boltban, akár autóban, akár az orvosnál a pelenkázón, a strandon. Főleg akkor nem figyelünk, ha a gyerek alszik vagy csak szótlan, illetve ha eltérünk a jól megszokott napi rutinunktól. A fáradtság, dekoncentráltság mindannyiunkat érint, el-eltérő mértékben. Ha nem így lenne, nem lenne ilyen sok áldozata a felforrósodó autóban hagyásnak. Letagadhatjuk, de ezzel csak a baleseteknek és tragédiáknak ágyazunk meg. 

Ugyanakkor a felháborodásnak és vádaskodásnak is megvan a maga pszichológiája. Nem akarjuk, hogy velünk ilyen tragédia történjen, ezért kvázi démonizáljuk a vétkes szülőket olyan logika alapján, miszerint ők szörnyetegek, mi nem vagyunk azok, tehát mi védve vagyunk az olyan borzalmaktól, amik velük történtek. Ennek is lehet létjogosultsága, viszont a megelőzésben nem segít. Inkább mérjük fel őszintén, mire vagyunk képesek, és ha segítségre van szükségünk, ne féljünk tenni is valamit a javulásért! Persze fél pár cipőben vezetni sem a legbiztonságosabb megoldás. Ugyanakkor ez megkíméli a nagyit egy nagyobb tragédiától, attól, hogy az autóban felejtse a gyereket. Ez nem jelenti azt, hogy ez a legjobb megoldás. Nem kell szó szerint követni a példáját. A történet inkább csak rávilágít arra, hogy éljünk ötletes megoldásokkal, ha feledékenyek, fáradtak vagyunk és vigyázni szeretnénk a gyerekünkre. 

Nem kell hozzá forróság, hogy hőguta legyen a vége

Bár a mostani tavasz nem tartogatott túl sok kánikulai napot, már most is tűz annyira a nap, hogy az autó felmelegedjen. Nem kell hozzá harminc fok sem odakint: a járművek meglepően gyorsan szaunává változnak, amit jól mutat, hogy a hasonló balesetek az év 12 hónapjából 11-ben megtörténnek. Már tíz perc is elég a napon ahhoz, hogy 10–19 fokot emelkedjen az autóban a hőmérséklet. A kicsi gyerekek pedig érzékenyebbek ennek változásaira, főleg a túlmelegedésre. Háromszor vagy akár ötször olyan gyorsan melegszenek túl, mint a felnőttek, hűteni viszont sokkal kisebb felületen tudják magukat, hiába izzadnak. Így hamar hőgutát kapnak és életüket vesztik. 2019-ben például a 39 éves háborús veterán és szociális munkás Juan Rodriguez egyéves ikreit felejtette beadni a bölcsibe egy teljesen átlagos napon. Odakint 30 Celsius-fokos hőmérséklet volt. A babák az autóban maradtak, az apa pedig bement dolgozni a kórházba, ahol sérült veteránokkal foglalkozik. Csak hazafelé menet jött rá, miért „alszanak” olyan békésen a gyerekek. Testhőmérsékletük megtalálásukkor 42 Celsius-fok volt. A fő szervek leállásához a tartós 40 Celsius-fok feletti belső hőmérséklet is elég. 

Előfordul, hogy a szülő még időben ér vissza az autóhoz, és a gyerek megússza, de a bűntudat ilyenkor is hatalmas
Fotó: globalmoments / Getty Images Hungary

Miért, miért, miért?

Az apa végül nem került börtönbe, de folyamatosan küzd a súlyos bűntudattal, ezért szakember segítségét kérte. David Diamond floridai pszichológiaprofesszor foglalkozik a legrosszabb rémálmukat átélő szülőkkel, akik egyébként gondoskodó, szerető apák és anyák, mégis megölték a gyereküket azzal, hogy az autóban felejtették őket. Egyfajta memóriaprobléma ez, átmeneti kihagyás, ami sajnos életekbe kerül. És gyakoribb, mint valaha gondolnánk.

Az agy szürkeállományának egy részét alkotják a bazális ganglionok vagy törzsdúcok. Ez a háttérben futó rendszer vezérli a szokásainkat, képessé tesz arra, hogy megtegyünk előre begyakorolt vagy megszokott dolgokat anélkül, hogy gondolnánk rájuk – ilyen például az autóvezetés. Az agy két másik területe, a prefrontális kéreg és a hippokampusz az új információk feldolgozásáért felel. Amikor megváltoztatjuk a rutinunkat, a ganglionok és a prefrontális kéreg egyfajta harcba kezd egymással, utóbbinak kell feldolgoznia a történteket a jó öreg rutin érzete nélkül. Ám ha közben mi automata üzemmódban maradtunk, azaz a bazális ganglionok elnyomták a prefrontális kérget és a hippokampuszt abban, hogy az új információt a tudatunkba vésték volna, akkor megtörténik a baj, és bármit, még a saját gyerekünket is elfelejthetjük. A stressz ráadásul rontja a prefrontális kéreg munkáját és valószínűbb marad, hogy automata üzemmódban cselekszünk. 

Az autógyártók is segítenek

Amerikában a General Motors 2016 óta több modelljébe is beépítette a Rear Seat Reminder technológiát, amit egy kétgyerekes anyuka talált ki, azóta pedig más autógyártók is követték a példát. Ezenkívül is lehet olyan riasztókat, különböző, okostelefonnal összeköthető szerkentyűket beépíteni a már meglévő kocsiba, amelyek nem engedik, hogy elfeledkezzünk a gyerekünkről. Egy tízéves fiú, Bishop Curry olyan hűtőszerkezetet talált fel, amely figyeli az autó hőmérsékletét, és egy bizonyos hőfok elérése után hideg levegőt fúj, miközben értesítést küld az autó tulajdonosának a telefonjára. A szülők is folyamatosan találnak új és új emlékeztetőket, a fél cipős megoldáson kívül sokan a pénztárcájukat vagy a telefonjukat teszik a gyerekülés mellé. Bármi jól jöhet, ami segít kizökkenni az automata üzemmódból és megelőzni a legszörnyűbb tragédiát. 

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.