Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Néha tényleg úgy érzem, párhuzamos univerzumok léteznek a Földön. 2020 májusában a magyar kormány azt tartotta az egyik legsürgetőbb intézkedésének a járvány első hulláma alatt, hogy belerúgjon egy többszörösen marginalizált csoportba, a transz emberekbe. A 33-as paragrafusként elhíresült törvénymódosítás keresztülvitelével a nem- és névváltoztatás alapvető emberi jogától fosztotta meg őket. Attól a jogtól, amit egyébként Üzbegisztán vagy Kazahsztán is biztosít saját transz polgárai számára. Itt tartunk most. Közben olvasom a Stanford Egyetem kutatásáról szóló beszámolót, amely tele van emberséggel, segíteni akarással. Óriási kontraszt. Azzal nyugtatom magam, hogy a viselkedésünket végső soron nem kormányok szabják meg, és az emberek lehetnek sokkal jobb fejek a mindennapi életben, mint választott döntéshozóik.
A támogatásra mindenütt szükség van, természetesen az USA-ban is. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia által végzett, több mint 120 ezer 11–19 év közötti serdülőre kiterjedő vizsgálat például kimutatta, hogy míg a cisznemű fiúk – akiket férfiként anyakönyvezték és a nemi identitásuk is férfi – körében 9,8 és a cisznemű lányok körében 17,6 százalékos az öngyilkossági kísérletek előfordulási aránya, addig ez a szám transz lányok esetében 29,9; nem bináris transz fiatalok (akik nem férfiként vagy nőként határozzák meg magukat) esetében 41,8; transz fiúknál pedig 50,8 százalék!
A társadalmi előítéletekre, a kirekesztésre, a bántalmazásra adott reakcióként sok transz ember felnőtt korában is szorongással, depresszióval, szerhasználati problémákkal küzd. A Transgender Europe nevű nemzetközi civil szervezet 2017-es jelentése szerint 10 transz emberből 6 ki van téve a rossz mentális egészség veszélyének. Megrázó adatot kapott a Transvanilla Transznemű Egyesület is magyarországi felmérésében: a 2014-ben megkérdezett 253 transz ember 53,7 százaléka gondolt már komolyan arra, hogy öngyilkosságot kövessen el, és 44,4 százalék pedig már tett is erre kísérletet.
A legtöbb kutatás ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a transz serdülők családi támogatása mennyire fontos. Ha a transz fiatal számára a szülei, rokonai, barátai elfogadó és szeretetteljes légkört tudnak teremteni, akkor a kisebbségi léthelyzetből eredő negatív mentális és testi következmények jó része elkerülhető, mérsékelhető. A kérdés már csak az, hogyan segítsünk nekik.
Legegyszerűbb őket magukat megkérdezni
Ha bármikor elbizonytalanodsz, hogy hogyan tudsz egy másik embernek támogatást nyújtani, érdemes őt magát megkérdezni, mi esne jól neki, mi jelentene valós segítséget számára, mitől érezné szeretve magát. Szerencsére pontosan ezt tették a Stanford Egyetem kutatói is, akik 23 transz fiatallal és szüleikkel vettek fel interjúkat a gender klinikájukon, ahol orvosokból, endokrinológusokból, urológusokból, szociális munkásokból és pszichológusokból álló teamek segítik a serdülőket és családjaikat. A frissen megjelent tanulmányról és a kutatás tapasztalatairól Tandy Aye, a Stanford Egyetem gyermekgyógyász docense, a klinika endokrinológusa adott interjút.
Rövid szómagyarázati kitérő
Aye és munkatársai következetesen a transznemű és genderexpanzív (trans and gender-expansive, röviden TGE) kifejezést használják fiatal klienseik nemi identitásának jelölésére. Kis ismétlés: az az ember transz, akinek a születéskor kijelölt neme és a neméhez kapcsolódó, mélyen átélt belső érzése, azaz a nemi identitása különbözik egymástól. Például nőként anyakönyvezték, de ő nem azonosul ezzel a nemmel. A genderexpanzív azt jelenti, hogy a serdülő nemi identitása nem illik bele a hagyományos férfi-női kategóriákba, túlmutat rajtuk. Lehet, hogy sem a férfi, sem a női nemmel nem azonosul, vagy éppen mindegyikkel azonosul, mozog köztük, vagy egy harmadik nemhez tartozik. Az emberek nemi identitása egy időben is dinamikusan változó, sokszínű jelenség, amelyet a társadalmi hierarchia fenntartásának érdekében szuszakolnak szűk skatulyákba a hagyományok. Igazából viszont csodálatosan szabad és összetett dolgokról van szó.
Ezt tudtuk korábban
Tandy Aye Kristina Olson seattle-i kutató vizsgálatait említi, aki azt találta, hogy azok a transz kamaszok, akiknek a kezdetektől fogva támogató családjuk van, nem tapasztalnak nagyobb mértékű szorongást, depressziót, több öngyilkossági gondolatot, mint cisznemű társaik. Mindezen támogatás nélkül viszont a mentális egészségügyi kockázatok jelentősen megnőnek. Olson tanulmányai azt is hangsúlyozzák, milyen fontos védőfaktor az, ha a család elkezdi használni a gyerek által preferált nevet és névmást. Ez utóbbi a magyarban kevésbé releváns, angolban viszont – a he, she és a gendersemleges they opciókkal – annál inkább.
Máshogy látják a kamaszok és a szülők
Aye és kollégái megközelítésében az volt az egyik újdonság, hogy külön-külön kérdezték meg a transz tiniket és a szülőket, hogy összevethessék a támogatással kapcsolatos véleményüket. Fontos eredmény volt, hogy a fiatalok támogatóbbnak értékelték a szüleiket, mint a szüleik saját magukat. Ez Aye szerint már csak azért is meglepő, mert a serdülőkor gyakran viharos időszak, amely a család minden tagja számára nehéz lehet. Ez az eredmény azonban arról árulkodhat, hogy a tizenévesek valójában eléggé értékelik a szüleiket.
Amikor arról volt szó, hogy mely cselekedetek minősülnek támogatásnak, a szülők inkább arról beszéltek, hogy nemi klinikára viszik a gyereküket, összekapcsolják őket különböző erőforrásokkal, egészségügyi szolgáltatásokkal. A serdülők többsége viszont azt említette elsőként, hogy azt szeretné, ha a szülei a választott nevén szólítanák, a nemi identitásának megfelelő nemű emberként utalnának rá, az általa preferált névmást használnák. A klinika munkatársai is azt tapasztalják, hogy a szülők rengeteg orvosi kérdéssel fordulnak hozzájuk, aggodalommal töltik el őket a hormonkezelések, nemi megerősítő eljárások. Ezzel szemben a serdülők gyakran még nem tartanak itt: először is arra vágynak, hogy a szüleik elismerjék őket, és oké legyen felfedezni a nemi identitásukat.
Attól, hogy támogató, még lehetnek nehézségei
A kutatásból az is kiderült, hogy a magukat támogatónak tartó szülőknek is van belső munkája a gyerekük transzneműségével. Sőt, gyakran pont az megy a legnehezebben, hogy megszokják a gyermek által preferált nevet és névmást. A születési nevet a szülők választották, és újszülött koruktól fogva így szólították a gyereküket. A transz fiatalnak ez persze sokszor nemcsak énidegen, hanem a traumatikus múltra emlékeztető, viszont a szülő perspektívájából mégis társulhat hozzá egyfajta gyászfolyamat: annak elengedése, hogy a gyerekük ebből a szempontból nem olyan, mint ahogy ők elképzelték, vagy amilyennek ismerni vélték.
Ezekkel a folyamatokkal akkor is érdemes kalkulálni, ha a szülő elfogadó. A legtöbben közülük elrejtik ezeket a belső küzdelmeket, mert azt szeretnék, ha a gyerekük azt élné meg, hogy ők mindenben támogatják. A szakembereknek viszont fontos feladata, hogy akkor is rákérdezzenek ezekre a tapasztalatokra, ha látszólag minden rendben van, és segítsenek feldolgozni ezeket az érzelmeket. Az szuper, ha a szülő nem a gyerekét akarja terhelni velük, de attól még nem kell egyedül maradnia a kétségeivel, a félelmeivel, a szomorúságával vagy a bűntudatával.
Ne szaladj előre!
Aye kiemeli, hogy amikor a családok hozzájuk fordulnak, a szülők már sokszor a hormonokon, a műtéteken gondolkodnak, vagy hogy milyen nehézségek érhetik a gyereket az átmenete után. Ilyenkor a szakemberek abban segítik a szülőt, hogy visszajusson a jelenlegi pillanathoz. Hol tart most a gyereke? Hol tart most ő? Mivel lehet jelenleg segíteni? Mik az első lépések? A folyamathoz kapcsolódó szorongások jelentős része a jövőre irányul, ezért lényeges, hogy ne menjenek el a jelen kihívásai mellett. Ideális esetben az elfogadó családi háttér, a gyerek belső folyamatainak, nemi identitásának elismerése az a startmező, ahonnan érdemes elindulni. Ehhez hozzátartozik annak tudatosítása is, hogy valahol a transz kamasz is csak egy kamasz: ugyanúgy vitázhat, haragudhat, elvonulhat, bezárkózhat, mint cisz társai – de ez nem jelenti azt, hogy a szülőnek ne lenne eszméletlen fontos ápolni a vele való kapcsolatot.
Ezt teheted első körben
A transz fiatalok támogatása kapcsán sokan hajlamosak rögtön bonyolult dolgokra gondolni. Persze nem árt, ha képben vagy alapfogalmakkal, jogi és orvosi lehetőségekkel, képzed magad a szakirodalomban. De az első reakcióknál jó eséllyel az egyszerűnek tűnő emberi gesztusok lesznek azok, amelyek a világot fogják jelenteni a gyerekednek. Az, hogy amikor ott áll előtted, és remegő hangon megpróbálja elmondani, milyen tapasztalatai vannak saját magáról, akkor te meghallgatod, átöleled és megerősíted abban, hogy mennyire szereted. Ha arra kér, hogy másik néven szólítsd, megtiszteled ezzel, akkor is, ha neked ez szokatlan, furcsa vagy akár fájdalmas. Aztán még úgyis sokat fogtok mindketten tanulni, magatokról és egymásról is, de ha végig szem előtt tartod, hogy a gyereked önazonossága fontosabb legyen, mint a te saját, róla kialakított képed, akkor minden bizonnyal jó szövetségese leszel.
