Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A szeparációs szorongás megszokott a kisgyerekek esetében. Mostanában viszont mintha felerősödött volna és odáig fajulhat, hogy a gyerek aludni, játszani, enni sem hajlandó egyedül. Szakértő segítségével jártunk utána, mit tehetsz a helyzet javulásáért.
Felállsz és kimennél a gyerekszobából – vagy a gyerek látóteréből – vécére: sírás. Oda kéne állnod főzni a konyhába: üvöltés. Lezuhanyoznál: szipogva elkísér. Megkéred, hogy játsszon egyet apával: ordítás. Nem tudsz úgy megmozdulni, hogy árgus szemek ne követnének és azt ne kérdeznék: ugye, nem hagysz itt? Valahogy így néz ki az erős szeparációs szorongás, ami nem csoda, hogy kikészíti a szülőt. A gyerek félelme egy bizonyos pontig még a normális fejlődés része, azoknál szokott erősebben jelentkezni, akik állandóan otthon vannak az anyukájukkal, tehát nem jártak bölcsődébe. Ám ez még kevés magyarázattal szolgál a jelenségről, megkérdeztük hát Gyányi Dominikát, a BOOKR Kids pszichológusát a témáról.
Ahogy a gyerekek egyre jobban megismerik a környezetüket és megértik a körülöttük lévő világot, meg kell küzdeniük az elsődleges gondozótól való elválással – tudjuk meg a szakértőtől. Ez leginkább a bölcsődébe vagy óvodába kerüléskor érhető tetten, amikor is a gyerekek többsége a szülő távozására heves sikítással, sírással reagál. Bár ezt szülőként meglehetősen nehéz megélni, a gyermekkori fejlődésben ez rendkívül gyakori jelenség. Ez az időszak általában 7 hónapos kortól kezdődik, 15–18 hónapos kor között a legerősebb, 3 éves kor után kezd csökkenni. Ezek az igények egy ideig, körülbelül hároméves korig nem szoktak gondot jelenteni. Ezt követően pedig megjelenik a gyermek önállóságra való igénye is, mellyel egy időben normál esetben megszűnik a szeparációs szorongás.
Amire a szülők nem mindig készülnek fel, az a szeparációs szorongás visszatérése „nagyobb gyerekeknél”. A 4 évesnél idősebb gyerekek is élhetnek át szeparációs szorongást bizonyos környezeti változások következtében, így a mostani járványhelyzetben egyáltalán nem csoda, ha ilyet tapasztalunk, amikor pedig már azt hitte a szülő, hogy túl vannak ezen az időszakon.
Mit tehetünk a félelem enyhítése érdekében?
A legfontosabb, hogy türelemmel és szeretettel forduljunk gyermekünk felé, miközben következetes kereteket, szabályokat alakítunk ki a számára, ezzel biztosítva a kiszámíthatóságot és megerősítve a bizalmat – tudtuk meg a pszichológustól. A mostani megváltozott élethelyzetben különösen fontossá vált a napirend kialakítása. Talán felnőttként már magunkon is megtapasztaltuk, hogy az előre tervezés nemcsak a céljaink elérésében segít, hanem életünket kiszámíthatóbbá teszi, és ez nagyban hozzájárul a lelki egyensúlyunkhoz. Így működik ez a gyerekeknél is, annyi különbséggel, hogy nekik segítségre van szükségük a rutin kialakításában.
A kiszámítható napi, heti rutin egyfajta biztonságot ad a gyerek számára is, mellyel nemcsak a szeparációs szorongás okozta nehézségek, hanem egyéb érzelmi kiborulások is megelőzhetők. A napirend összeállítása legyen egy közös program, ahol elmondjuk, hogy az egyes események hol és milyen körülmények között fognak történni, tehát már itt fontos megemlíteni az esetleges elválási helyzeteket, a lehető legnagyobb részletességgel. A kisebb gyerekeknél könnyen értelmezhető képekkel, fotókkal szemléltessük a különböző napirendi pontokat, hogy a megbeszélés után is bármikor újra visszatérhessenek hozzá. Fontos, hogy a napirendhez tartsuk magunkat, mert ezzel erősítjük a kölcsönös bizalmat.
A szeparációs szorongás enyhítése
Természetesen a való életben nem könnyű magunkat minden esetben tartani a napirendhez, ugyanis az élet gyakran nem várt helyzeteket gördít elénk. A váratlan helyzetek kezelésének és kommunikációjának módja viszont jelentősen befolyásolja a gyerek reakcióját. Amikor ilyen helyzet áll elő, érdemes a lehető legkorábban elmondani a gyereknek. Mondjuk el neki, hogy változás történt a megbeszélt napirendhez képest, és igyekezzünk a napirend változatlan elemeihez kötni ezt a változást, ne használjunk elvont fogalmakat (pl.: délután, később). Mondjuk el, hogy hova megyünk, miért, és mikor jövünk haza, például: anyának most el kell mennie dolgozni, de alvás/uzsonna után hazaér a közös játékra/vacsorára. Hangsúlyozzuk, hogy a gondozó vagy a családtag, aki vigyáz rá, milyen kedves és szórakoztató. Akár találjunk ki egy közös programot a visszaérkezés utánra, így lehet egy közös elfoglaltság, amelyet együtt várunk. Emellett fontos azt is elmondanunk, hogy bízunk abban, hogy bármilyen nehéz is, képes lesz megbirkózni a helyzettel.
Fokozatos elválás, gyakorlás
Amikor gyermekünk erős szorongással és ellenállással reagál a szeparációs helyzetekre, ne várjuk, hogy a fenti praktikák azonnal meg fogják szüntetni a problémát (bár sokszor valóban csak ennyire van szükség). Türelmesnek kell lennünk a gyerekkel szemben, és segítenünk abban, hogy kialakuljon a szülőbe és a saját magába vetett bizalma, hogy képes legyen megbirkózni az elválással. Érdemes fokozatosan, apró lépésekben gyakorolni az effajta helyzetekhez való alkalmazkodást: nem javasolt, hogy a szorongó gyerekeket egyik napról a másikra kényszerítsük egyedül alvásra egy sötét szobában, vagy hogy azonnal több órára, esetleg egy egész napra egy másik személy felügyelete alatt hagyjuk. Sok bátorítással, kezdetben kisebb jutalmakkal megerősítve vigyük bele a gyerekeket az ilyen helyzetekbe, ha szükséges, először csak pár percre, majd 15 percre, fél órára, és így tovább növelve az időt. A legelső alkalommal akár úgy is átmehetünk egy másik szobába, hogy közben hallhatóan éneklünk, így a hangunkkal még egy biztonsági mankót adva.
Egy másik dolog, amit tehetünk, hogy nem távozunk azonnal, amikor megjelenik a helyünkre érkező felügyelő személy, hanem belekezdünk közösen egy játékba, majd amikor már érezzük, hogy gyermekünk biztonságban érzi magát a másik személlyel, akkor megyünk ki az ajtón. Természetesen erről korábban tájékoztatnunk kell a gyereket, például: „Ebéd után XY lesz veled, mert nekem el kell mennem dolgozni/bevásárolni. Fogunk majd közösen is játszani, aztán én elmegyek, de uzsonnára már itthon is leszek.” Visszaérkezésünkkor részesítsük nagy dicséretben a gyereket, hangsúlyozzuk a bátorságát, ugyanis egy félénk gyereknek megélni, hogy bátor dolgokra volt képes, óriási élményt, hatalmas büszkeséget jelent. Így a szorongás legyőzésének élménye önmagában jutalom lesz.
A legtöbb esetben a gyerekek által átélt szeparációs szorongás az új tapasztalatok és képességek kialakulásának következtében idővel enyhül, majd el is múlik. Viszont ha inkább fokozódni látszik, vagy ha olyan tartós és erős, hogy a gyereket jelentősen akadályozza a mindennapi életben, érdemes szakemberhez fordulni. Ilyenkor egy pszichológus viselkedésterápiás tanácsokkal és a családi környezetre szabott stratégiával segíthet a hétköznapi helyzetekben előforduló szorongás enyhítésében.
