Ha a kutyád rág, kapar, rongál, vagy egész nap ugat a távollétedben, akkor bizony lehetséges, hogy szeparációs szorongással küzd, azaz orvosilag mérhető valós pánikállapotot él meg. Mi a teendő? Szakembert kérdeztünk.
A szeparációs szorongás megszokott a kisgyerekek esetében. Mostanában viszont mintha felerősödött volna és odáig fajulhat, hogy a gyerek aludni, játszani, enni sem hajlandó egyedül. Szakértő segítségével jártunk utána, mit tehetsz a helyzet javulásáért.
A szeparációs szorongás minden gyereknél eltérő mértékben jelenik meg. Függ a temperamentumtól, az otthoni körülményektől és a szülők kommunikációjától is. Kiiktatni nem lehet teljesen, hiszen a személyiségfejlődéshez alapvetően hozzátartozik, de megfelelő felkészültséggel sokat könnyíthetünk az átvészelésén.
„Mindaz, ami az életben jólesik, az mind hasonló a halálhoz: a sok-sok mély alvás, a gondolattalan merengés, a mozdulatlan pihenés, az egyedüllét mezőn és tengeren, elsikkadni a végtelenben” – írja Cserna-Szabó András az egyik könyvében. Szavai olyannyira igaznak tűnnek, hogy pontosan ezek egyben azok a pillanatok is, amikor az emberekben gyakorta felerősödik a halálfélelem, akár tudattalanul. Milyen következményekkel jár mindez?
Amikor a gyerek szeparációsan szorong, alapvetően tökmindegy, hogyan volt addig szoktatva. Vagy mégsem.
A Hamupipőke az elnyomott nők meséje, a Piroska és a farkas szimpla horror, Hófehérke törpéi pedig politikailag inkorrektek.
