Ezért ne olvass bele a gyerek naplójába: nem csak neki, magadnak is ártasz vele

Olvasási idő kb. 2 perc

Amikor a gyerekek kicsik, megszokjuk, hogy a legtöbb gondolatukat azonnal megosztják velünk. Annak ellenére, hogy ez sokszor fárasztó, megnyugtat az érzés, hogy mindent tudunk, ami a kis fejükben zajlik. Idővel azonban a kisgyerekekből nagyobbak lesznek, ami együtt jár azzal, hogy már nem avatnak be minden gondolatukba.

Ezen a ponton aztán gyakran visszasírjuk az állandóan fecsegő gyereket, a párbeszédek a milyen volt a suli? és a mondatokra korlátozódnak, az élményeit és a gondolatait már más irányba csatornázza: a barátaival csetel és naplót ír. Bármilyen formában is foglalja írásba a gondolatait, sokszor nehéz megállni, hogy ne pillantsunk bele, ne olvassuk el, hogy mi történt a gyerekkel. A szándék a legtöbb esetben jó, hiszen csak szeretnénk jobban megérteni, közelebb érezni magunkhoz a gyerekünket, és a szükségleteinek megfelelően reagálni egy-egy élethelyzetben.

Tény, hogy végiglapozva a gyerek naplóját, sok minden kiderülhet számunkra. Ezzel együtt azonban átlépünk egy határt, a gyerek magánélete iránti tiszteletét, ami a legtöbb esetben aztán a szülő-gyerek kapcsolat rovására megy.

Ezt megelőzendő, hagyj fel a megszokott kérdésekkel, amikre rendszerint egyszavas válaszokat kapsz. A szülők generációk óta ugyanazt a kérdést teszik fel (mi volt a suliban?) és ugyanazt a választ kapják (semmi.). Hogy mit csinálhatsz másképp te? Tegyél fel konkrét kérdéseket. Kérdezd meg, mivel töltötte a szüneteket, milyen az új büfé, vagy mivel foglalkoztak rajzórán. Ha pedig mégis úgy érzed, hogy kísértésbe esnél, ne feledd, hogy a naplóírásnak számos előnye van, amik lehet, hogy semmivé foszlanak, ha kiderül, hogy más is olvassa a sorokat. Amellett, hogy a kisebb gyerekek gyakorolják az írást, segít azonosítani, szavakba önteni az érzéseket és tapasztalatokat, és ez hozzájárul a feldolgozásukhoz is. Annak felismerése, hogy valaki beleolvas a korábban privátnak hitt írásaikba, nemcsak a gyerekek szüleikbe vetett bizalmán ronthat, de előfordulhat az is, hogy a gyerek elveszti a lelkesedését az iránt, hogy a gondolatait és az érzéseit megfogalmazza és kiadja magából.

Ha el akarja mondani, hidd el, hogy el fogja
Fotó: martin-dm / Getty Images Hungary

Ha felmerül benned a kérdés, hogy vajon az engedélyével elolvashatod-e a naplóját, a rövid válasz az, hogy nem. Ha a gyerek nem ajánlja fel magától, hogy átolvasd, amit írt, ne kérd, hogy ilyet tegyen. Ha valamit meg akar osztani veled, azt meg fogja osztani. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy ha nemet mondanak a kérésedre, úgy érezhetik, hogy titkolózniuk kell előtted, vagy olyan dolgokat kell megosztaniuk, amiket csak maguknak szántak. Erre pedig egyik gyereknek sincs szüksége.

Az egyetlen eset, amikor indokolt lehet belenézni a gyerek privát dolgaiba, ha úgy érzed, veszélyben van, például szexuális visszaélés áldozata, vagy olyan lelki állapotban van, ami miatt esetleg kárt tehet magában. A legtöbb eset azonban szerencsére nem ennyire komoly, és a kíváncsiságod nem indokolja, hogy átlépd a gyerek által állított határokat.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.