A szülés utáni depresszió akár évekkel később is jelentkezhet

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha szülés utáni depresszióról beszélünk, általában azt gondoljuk, hogy a terhességet követően rövid időn belül jelentkeznek a tünetek. Egy nemrég megjelent tanulmány azonban más eredményeket hozott.

Az amerikai országos egészségügyi intézet (NIH) 5000 nő vizsgálatával jutott arra az eredményre, miszerint a szülést követő három éven belül minden negyedik kismama esetében komoly depressziós tünetek jelentkeznek, míg mások enyhén depressziósnak érezték magukat.

Természetes, ha szülés után megváltozik a hangulatod 

Az új kutatás eredményei szerint tehát a szülés utáni depresszió nemcsak gyakoribb, mint ahogy azt eddig gondoltuk, de akár évekkel a szülést követően is kialakulhat – írja a Psychology Today. Fontos azonban kiemelni, hogy a szülés utáni depresszió nem azonos azokkal a negatív érzésekkel, amiket sok kismama a szülést követő napokban tapasztal. Ezt az állapotot a hormonszint csökkenése idézi elő, és az ingerlékenység, lehangoltság, extra érzékenység általában pár nap, legfeljebb két hét alatt kezelés nélkül is elmúlik.

Ezzel szemben a szülés utáni depresszió később jelentkezik, általában 1-3 héttel a gyerek megszületését követően. Ilyenkor a panaszok nem múlnak el pár hét alatt, a legfőbb tünetek közé tartozik az állandó lehangoltság, szomorúság, érdektelenség. Az anya nem tud örülni a gyerekének, nehezen alakít ki vele kapcsolatot, és problémát okozhat az újszülöttről való gondoskodás is.

Ne félj segítséget kérni!
Fotó: kieferpix / Getty Images Hungary

A szakemberek eddig úgy gondolták, hogy a depresszió a szülést követő pár hónapban jelentkezik, a friss tanulmány eredményei szerint azonban legalább két évig érdemes figyelemmel kísérni a kismama mentális állapotát. A kutatásból az is kiderül, hogy azoknál a nőknél, akiknél a terhesség alatt kialakult cukorbetegség, vagy korábban voltak hangulatingadozásaik, esetleg nagyon fiatalon vagy egyedül vállalnak gyereket, nagyobb a szülés utáni depresszió kialakulásának kockázata. A tanulmány szerint az idősebb és az egyetemi végzettséggel rendelkező nők nagyobb eséllyel ússzák meg a problémát.

A vizsgálatban az anyákat négy csoportba sorolták. A vizsgált nők háromnegyedének a kutatás teljes időtartama alatt voltak enyhe tünetei. Egy kis csoport enyhe tünetekkel indult, idővel azonban ezek egyre súlyosabbá váltak, és volt egy olyan csoport is, amelynek a tagjai kezdetben súlyos tüneteket mutattak, idővel azonban javult az állapotuk. A vizsgált kismamák körülbelül 4,5 százaléka az első három év jelentős részében súlyos depressziós tünetekkel küzdött. Az eredményekből arra következtethetünk, hogy a korábbi meddőségi kezelések, az ikerszülés, a terhesség előtti testsúly, a magas vérnyomás és a csecsemő neme nem áll összefüggésben a szülés utáni depresszió kialakulásával.

A szülés utáni depresszió nemcsak a kismamákat, de az újdonsült apákat is érintheti. A szakemberek szerint érdemes a gyerek megszületését követő egy évben figyelemmel kísérni az apa mentális állapotát is, bár esetükben a depresszió tünetei nagy eséllyel az első 3-6 hónapban jelentkeznek.

A betegség hátterében hormonális, szociális és pszichés tényezőket feltételeznek. Kutatások bizonyítják, hogy a terhesség alatt a szervezet tízszer több női hormont termel, mint normális körülmények között, a megemelkedett hormonszint pedig a szülést követő 3 napban visszaesik a kiindulási értékre, ez a változás pedig nagyon komoly megterhelést jelent az anya számára. A depresszió kockázata magasabb, ha az anya korábban volt már depressziós, ha nem tervezett terhességről van szó, ha a babát a születése után még kórházban tartják, vagy ha az anya nem kap kellő támogatást a környezetétől.

A tünetek észlelése esetén mindenképp forduljunk orvoshoz, hangulatjavító gyógyszerek és a terápia is segíthet megoldani a problémát. Vannak olyan antidepresszánsok, amiket szoptatás mellett is lehet szedni, így a babára ezek nincsenek hatással. Érdemes új programokat kipróbálni, más kismamákkal találkozni, közösségbe járni, ezek ugyanis mind hozzájárulnak ahhoz, hogy belássuk, nem csak nekünk nehéz, és nem vagyunk egyedül a problémával.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Zsófi
Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.