Nem attól fog tisztelni a gyerek, hogy megköveteled tőle

A legtöbb felnőtt azt gondolja, hogy a gyerekeknek a szüleik és más felnőttek utasításait követve kell megtanulnia a tiszteletet: ők úgy gondolják, hogy a jó gyerek megtanulja elnyomni a vágyait és az impulzusait. Ezzel szemben sokan vannak, akik szerint megfelelő támogatással a gyerek megtanul külső kényszerítés nélkül beilleszkedni a közösségbe.

Immanuel Kant német filozófus szerint csak az emberek tekinthetők személynek, ugyanis autonómiájuk van, szabadon dönthetnek arról, hogy elvi alapon hoznak-e döntéseket, törvényeket szabva maguknak. Az észszerűségnek ez a formája ad különleges státuszt az embernek, ugyanis Kant szerint észszerűen és erkölcsi normák szerint cselekedni annyit tesz, hogy az elveinket követjük, nem a vágyainkat.

Szerinte azonban ennek alapja, hogy gyerekként megtanuljuk követni a felnőttek által alkotott szabályokat, gyakoroljuk a heteronómiát (a mások akaratának engedelmeskedést), hiszen erre épül később az autonómia. Az autonómia magában foglalja az önfegyelmet, a mások által alkotott szabályrendszer betartását, és csak ezt követően tudunk mi is olyan törvényeket alkotni, amik más emberekre is – a fenti elmélet alapján – személyként, nem pedig eszközként tekintenek.

Betartandó szabályok vagy jó példa?

Kant megállapításai alapján John Watson filozófus arra jutott, hogy kezdetben mindannyiunknak be kell tartanunk azokat a szabályokat, amikbe beleszületünk, később pedig épp ez lesz a szabadságunk záloga. Mivel gyerekként engedelmeskednünk kell a szüleinknek, megtanuljuk, hogy ne a vágyainkat kövessük, a szabadságot pedig abban keressük, hogy a saját akaratunkat képesek vagyunk-e mások jóllétének alárendelni.

Ezzel szemben az amerikai őslakosok perspektívája olyan alapelveket és gyakorlatokat ölel fel, amik más utat mutatnak a tisztelet elsajátítására. Szerintük nem az ember az egyetlen személy, a tudatos racionalitás ugyanis nem jelzi a lehetséges személyiséget. Ehelyett a világ tele van személyekkel: itt vannak még az állatok, a növények, a vizeink, az utak és a hegyek is. Mindegyiknek megvan a maga helye és életútja, az embernek pedig nem feladata kontextusba helyezni a többit, csupán a békés együttélésre kell törekednünk, így természetes, hogy kialakul az egymás iránti tisztelet.

Nekik is jár a tisztelet
Nekik is jár a tiszteletwundervisuals / Getty Images Hungary

Ha a gyerekeket tisztelettel és szeretettel fogadják, amikor bekerülnek a közösségbe, akkor az ő képességeik és attitűdjük is eszerint alakul. E. Richard Sorenson antropológus, aki sok időt töltött a különböző törzsi kultúrák tanulmányozásával, így nyilatkozott: „Megdöbbentem, amikor láttam, hogy az apró gyermekek szavának is ugyanolyan értéke van, mint bárki másénak. Hónapokon keresztül figyeltem őket, és egyetlen olyan esettel sem találkoztam, amikor a gyerek akaratát figyelmen kívül hagyták volna. Megpróbáltam nekik elmagyarázni a hazugság és a tapasztalatlanság fogalmát, de nem értették. Nem számítottak a gyerekektől hazugságra vagy megvezetésre, még a tizenévesek is őszinték és egyenesek voltak.”

A világ legtöbb őslakos közösségére jellemző, hogy a gyerekektől nem várja el, hogy alárendeljék magukat a felnőttek akaratának. Ehelyett olyan példát mutat nekik, amiből megtanulnak tisztelettel bánni a közösség tagjaival. Az őshonos kultúrákra jellemző, hogy nem avatkoznak be a gyerekek fejlődésébe. Feltételezésük szerint a gyerekeket egy belső szellem vezeti, a külső beavatkozás pedig megzavarhatja ezt az egészségorientált iránymutatást. A gyerekeket önálló entitásként kezelik, hagyják, hogy meghozzák a saját döntéseiket, és nem kötik szigorú napirendhez az étkezést vagy az alvást. Szerintük a be nem avatkozás a személyiség iránti tisztelet jele, az önállóságot és az önálló gondolkodást elősegítő módszer.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Tisztelettudó gyerekeket nevelni ma már közel sem ilyen egyszerű, ám annál fontosabb feladat. Bármelyik módszer is áll hozzád közelebb, elengedhetetlen, hogy jó példával járj a gyerek előtt, hiszen tőled tanul a legtöbbet. Ha te kedves és tisztelettudó vagy másokkal, nagy eséllyel a gyerekeid is azok lesznek. De ehhez az kell, hogy a gyerekek is érezzék, hogy tiszteled őket, és megtanulják, hogy a tisztelet mindenkinek jár: embereknek, állatoknak, barátoknak, idegeneknek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Oszd meg másokkal is!
Mustra