„Nagyon sok olyan pasast látok, aki csúnyán bukdácsol az életben: megreked egy rossz munkahelyen, nem keres eleget, nem egészséges, nem elég aktív, vagy egész egyszerűen csak egy rakás szerencsétlenség. Nemzedékről nemzedékre haladva az apák szép lassan kiestek a szülői szerepvállalásból. Amikor beköszöntött az ipari forradalom, elmentünk otthonról pénzt keresni, és apai kvalitásunkat hosszú éveken át kizárólag az határozta meg, hogy mennyi pénzt vittünk haza. Távolmaradásunk pedig lehetőséget adott arra, hogy félretolt férfiszerepünket mások és a tömegkultúra definiálják újra” – véli a Férfivá nevelni című könyv szerzője, Eric Davis, aki a SEAL négygyerekes katonájaként, majd kiképzőjeként számos titkos bevetésen és küldetésen vett részt a világ legkülönbözőbb pontjain, élete legnagyobb teljesítményének és eredményének azonban apai hivatásának betöltését tartja.
Eric Davis szerint sem a túlzott elfogultság, sem a tekintélyelvű szülői stílus nem vezet jóra, ezért arra buzdít mindenkit, hogy felejtse el a hagyományos pénzkereső apamodellt, a „papírapasákodást”, és merje teljesebben, aktívabban, több odafigyeléssel megélni apaságát. Könyvében az apai szerepre adaptálva számba veszi és bemutatja azokat a SEAL-kiképzéskor alkalmazott és bevált legfontosabb alapelveket, amelyek segítségével minden férfi felfedezheti az apai lépteit elgáncsolni igyekvő rejtett tényezőket. Davis volt katonatársait is kifaggatja saját apaságukról, és ez jól kiegészíti a saját, mély érzelmi intelligenciával és humorral megírt gondolatait.
Sokaknál kicsaphatja a biztosítékot, amikor Davis arról mesél, hogy összeköti a gyerekei kezét-lábát, és bedobja őket a medencébe, ám ezzel nem azt akarja mondani, hogy ahhoz, hogy valaki jó apa legyen, muszáj lelógatnia a gyerekét egy szikláról, hanem arra próbál rávilágítani, hogy gyakran az extrém élmények segítenek hozzá bennünket, hogy a legtöbbet megtudjuk önmagunkról és az életnek azokról az alapvető törvényszerűségeiről, amelyek sokszor rejtve maradnak vagy nehezen megfoghatók.
#Mondj igent!
Egyes szülők hajlamosak a gyerekeik minden kérésére nemet mondani. Arra hivatkoznak, hogy azért mondanak nemet, mert nem akarják elrontani a gyerekeiket, pedig az igazság gyakran az, hogy túl fáradtak vagy lusták ahhoz, hogy igent mondjanak. Ezért előjönnek valami mondvacsinált indokkal: túl veszélyes, túl késő van, túl messze van, túl sok a dolgom – bármivel, csak ne kelljen foglalkozni a problémával, ami nem más, mint hogy nem akarnak vagy nincs idejük foglalkozni a kéréssel. Nem akarnak lépést tartani a történésekkel. Emiatt a gyerekek frusztráltak lesznek, és nem fogják tisztelni a lusta szüleiket, akik folyton az egyszerűbb, tiltó utat választják. Pontosan tudják, hogy nincs különösebb oka, hiszen miért ne mehetnének át a barátaikhoz, vagy maradhatnának még kint egy-két órát. És ezt a szülők is pontosan tudják.
#A gyerek figyelmét és idejét ki kell érdemelni
Egy háromévest viszonylag könnyű lenyűgözni, ám egy tizenhárom évesnél, aki több időt tölt a barátaival, akit jóval több olyan külső hatás ér, ami vetekszik a szüleiével, már sokkal nehezebb elnyerni és megőrizni ezt a tiszteletet. Azzal, hogy a gyerekeivel töltött idő egy részében extrém tevékenységeket végeznek, Davisnek két fontos célja van:
„Egyfelől azt akarom, hogy kényelmetlenül érezzék magukat. Hogy kiessenek a komfortzónájukból... és hogy szokják meg, hogy a necces helyzetekben rám figyelnek. A kedvenc helyem arra, hogy csodálatot, tiszteletet és bizalmat ébresszek bennük, mindig is a víz volt. Imádom a vizet, a gyerekeim pedig ismerik a SEAL-es előéletemet és azt, hogy mi mindenre vagyok képes a vízben. Kevés olyan közeg van, ami ijesztőbb... Tinédzserkorukban Taylort és Jasont oda-vissza futtattam a medence alján derekukra kötött súlyokkal, és felmerülésenként csak egyszer vehettek levegőt... Máskor amolyan fulladáspróba gyanánt összekötöttem a kezüket és a lábukat a víz alatt... Hamar hozzászoktak, hogy ezekben az extrém fizikai igénybevételnek kitett helyzetekben, amikor a testük levegőért kiáltott, rám figyeljenek. Tudták, hogy nyugodtan rám bízhatják magukat, és egyre tovább és tovább tolhatják képességeik határait, mert biztonságban vannak.”
„Másfelől szeretek felvágni előttük. Én szeretnék lenni a legérdekesebb ember számukra, hogy mindig jusson rám idő a naptárukban... Vicces – vagy inkább furcsa –, hogy sok szülő mit meg nem tesz azért, hogy arra kondicionálja a gyerekeit, hogy megtanulják ignorálni őt... Néhány szülő odáig megy, hogy egyenesen ráerőltet a gyerekeire meddő, haszontalan, sőt néha kimondottan káros kapcsolatokat más gyerekekkel, csak mert ő maga szeretne együtt lógni az adott gyerek szüleivel. Nem csoda, ha a gyerekei így hamar elvesztik az érdeklődésüket és a tiszteletüket iránta. Hiszen előzőleg ők is ezt kapták a szüleiktől.”
#Ne legyél seggfej, amikor helyreteszed a gyereket
Többre mész azzal, ha inkább megpróbálod megérteni, mi állhat a szemtelen viselkedés hátterében. Előfordul, hogy a gyerekek félresikerült módon kommunikálják a frusztrációjukat, ám nem biztos, hogy pusztán tiszteletlenségről van szó. Az alábbi kérdések sokat segíthetnek az ilyen kényelmetlen helyzetek tisztázásában:
| Gyerek viselkedése | Tudni szeretném | Vagy inkább ezt jelenti? |
| Szemforgatás | Miért csináltad ezt? | Mondtam vagy csináltam valami rosszat? Mondvacsinált indokkal tiltottam meg valamit? |
| Hepciáskodás | Mit akarsz ezzel elérni? | Folyton csesztetlek? |
| Szófogadatlanság | Így vezeted le a frusztrációdat? | Olyankor kértelek meg, hogy csinálj valamit, amikor nem értél rá? Éppen egy játék vagy izgalmas könyv közepén tartottál? Félbeszakítottalak? |
| Többször kell megkérni, hogy csináljon meg valamit | Így akarsz figyelmet kapni? | Lusta voltalak tanítani, vagy nem figyeltem eléggé oda rád? Én szoktattalak arra, hogy csak ötödszörre fogadj szót, mert csak akkor hagytam abba, amit csinálok, hogy segítsek neked? |
#Tanítsd meg neki: a részvétel az érdemi cselekvés első fázisa
Gyerekeink élete telis-tele lesz sikerekkel és kudarcokkal, hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, de egyedül úgy taníthatjuk meg őket boldogulni, ha képesek vagyunk ösztönözni őket a részvételre, hiszen csak így van esélyük fejlődni, előrelépni. Legyen az egy iskolai kiránduláson, egy focimeccsen vagy egy matekversenyen való részvétel, az élmények, az emléklapok és oklevelek bezsebelése, a tanulságok levonása mind hozzájárul ahhoz, hogy életrevaló felnőtt váljon a kamaszból.
„Ha valamelyik lányom egy szemétládához menne férjhez, nem akarnám, hogy vele maradjon, csak mert fél újrakezdeni. Ha a fiam tizenöt éve űzne egy hivatást, de rájönne, hogy nem igazán vált be neki, nem akarnám, hogy benne ragadjon, csak hogy ne kelljen mindent elölről kezdenie” – vallja Davis. Ha nem tudjuk arra nevelni a gyerekeinket, hogy bátran fogjanak bele új dolgokba, nem fogjuk tudni rávezetni őket a folyamatos fejlődés fontosságára. Természetesen itt is érdemes jó példával elöl járni, ha ugyanis egy szülő tunya, ha szeret kifogásokat keresni, ha jobban ragaszkodik a meglévő szokásaihoz és kényelmi zónájához, mint ahhoz, hogy változtasson az aktuális helyzeten, akkor sanszos, hogy ez a hozzáállás a gyerekre is ráragad.
#Nem kell mindig mindenért megsüvegelni a gyereket
Természetesen fontos, hogy a gyerekek számolják a pontokat, tudják, mi az eredmény, ki nyerte a meccset, tudják, hogy egy győzelem és egy vereség is lehet hasznos.
Ugyanakkor Davis szerint sok szülő rosszul, sőt egyenesen kártékony módon alkalmazza a részvételért járó jutalmazást, mivel nem értik a lényegét. Ha okosan használjuk, roppant hatékony eszköz, de ha csak mankóként támaszkodunk rá, kimondottan káros is lehet: ha az extra erőfeszítés és a szorgalmas munka ugyanolyan eredménnyel jár, mint a puszta részvétel, minek strapáljam magam? Ahhoz tehát, hogy igazán hasznos legyen, a részvételért járó elismeréseket párban kell alkalmazni a teljesítményért járó elismerésekkel. A kettő együtt alkot egy egészet.
Helyénvaló a jutalmazás:
- Egy új készség elsajátításakor.
- Ha a gyerek minden tőle telhetőt megtesz.
- Ha ösztönözni akarod a próbálkozást.
- Ha valakiben kihunyt a szenvedély.
- Ha meg akarod ragadni a figyelmét.
Nem helyénvaló a jutalmazás:
- Egy készség fejlesztésekor.
- Ha rendszeresen elhanyagolja az edzést.
- Ha mindenkit egyenlően jutalmazol, hogy senkit ne bánts meg.
- Ha valakiben lobog a szenvedély.
- Ha meg akarod tartani a figyelmét.
#Tanítsd meg arra, hogy elismerje a hibáit!
A Navy SEAL filozófiájának egyik sarokköve az alázat, és annak beismerése, hogy nincs a birtokunkban mindenre a válasz és a megoldás. „A mi feladatunk, hogy képessé tegyük a gyerekeinket arra, hogy megkérdőjelezzék saját álláspontjukat, és ha hatékonyabb, célravezetőbb megoldást találnak, képesek legyenek magukat habozás, bűntudat vagy szégyenkezés nélkül revideálni” – írja Davis. Szerinte a legjobban úgy tudjuk megláttatni a gyerekkel a hibáit, ha a saját hibáinkra is rámutatunk, vagyis:
Ha elcseszted, ismerd be!
– tanácsolja a szerző, aki azt az általános felfogást is ellenzi, hogy a büntetésnek arányosnak kell lennie az elkövetett bűnnel, vagyis hogy súlyos vétségért súlyos következménnyel, az enyhébb vétségért enyhébb következménnyel feleljen a delikvens.
„Én eredményt akarok elérni, nem igazságot szolgáltatni” – magyarázza Davies, akinél az alábbi formula vált be:
A következményeket úgy kell kitalálni, hogy:
- biztonságosak legyenek,
- megőrizzék a gyerek önbizalmát,
- erősítsék a szülő és gyerek közötti kapcsolatot,
- megváltoztassák a gyerek viselkedését.
