„Á, ők már beleszülettek ebbe!” – szokták mondani, ha a gyerekek mobilozási szokásai vannak terítéken. És valóban: ők tényleg gyorsan és rugalmasan reagálnak a rohamos fejlődésre, ráadásul a szüleiknél sokkal otthonosabban mozognak ebben a változó világban. De vajon jót teszünk-e azzal, ha egyre fiatalabb korban tesszük elérhetővé számukra a különféle okoseszközöket? És akkor, ha szigorúan tiltjuk a használatukat? Kell okostelefon alsós vagy akár ovis gyereknek, vagy jó lesz a butamobil is a már egyedül közlekedő tininek? „A hét kérdése”-sorozatunkban most erre keressük a választ.
Lehet egyáltalán okostelefon nélkül élni?
Biztos, hogy lehet, de az sem kétséges, hogy a legtöbbünktől emberfeletti erőfeszítést igényelne ez a lemondás, annyi szálon függünk a telefonunktól. És nem feltétlenül a szó klinikai értelmében (valószínű, hogy legtöbbünk elvonási tünetek nélkül átvészelne egy-egy átmeneti böjtöt), hanem egészen kézzelfogható módon: a parkolástól a koncertlátogatásig, az éttermi fizetéstől a bankolásig alig van olyan helyzet, amikor ne kellene elővennünk. A viszony sokszor olyan szoros, hogy első és utolsó napi találkozónkat is a telefonunkkal ejtjük meg: sem elaludni, sem felébredni nem menne nélküle. A telefontól kapott kényelem elválaszthatatlan része lett az életünknek, így amikor azt hangoztatjuk, hogy a gyerekeink ebbe nőnek bele, az nemcsak a technikára, hanem a telefonhoz való viszonyunkra is vonatkozik. Nézzünk pár szempontot, amik segíthetnek eldönteni, mikor indítsuk útjára a gyerekünket is ezen az úton.
Kinek van rá szüksége?
Az, hogy felnőttként rendszeresen gyakorlati hasznát vesszük a készüléknek, nem kérdés, de azok a szülők, akik inkább odáznák gyerekük mobilhasználatát, gyakran kiemelik, hogy a kicsiknek tulajdonképpen semmilyen okuk/szükségük nincs a rendszeres használatra. Óvodások és alsósok a szeretteikkel, barátaikkal rendszeres és közeli, napi kapcsolatban vannak, távol élő rokonukkal a szülők eszközein bármikor beszélhetnek. Nézd, ez a kislány is a családi telefont kapta fel...
Egyedi élethelyzetek, kivételes esetek mindig előfordulhatnak, de általánosan igaz, hogy óvodás- és alsós korban jellemzően hozzák/viszik, kísérik, napközben megbízható felnőttek gondjaira bízzák a gyerekeket, így nincs biztonsági oka sem, hogy folyamatosan elérhetők legyenek. És sokan mondják azt is, hogy felső tagozatig a tanulásra sem kell a mobil: napközben házirendtől függően leadva vagy csak kikapcsolva kell tartani a telókat, és elenyésző azoknak az intézményeknek a száma, ahol az alsós gyerekek saját kütyüjeit IKT-eszközként használnák.
Azok viszont, akik már (jóval) a kamaszkor előtt vesznek okostelefont a gyereküknek, sokszor kifejezetten „gyerekes” használatra szánják: játékokat, fejlesztőprogramokat és alkalmazásokat töltenek le gyerekeknek, akik emellett ezen az eszközön néznek mesét vagy hallgatnak zenét is. Ők úgy gondolják, az ezekben a programokban rejlő lehetőségek miatt igenis indokolt lehet már kisgyerekkorban bevezetni a mobilt, hiszen rengeteget tanulhatnak a különböző, rájuk szabott programokból. Ebben van is igazság, mert valóban vannak olyan applikációk, amelyek megfelelően használva valódi készségfejlesztést jelenthetnek, és amelyeket kifejezetten a gyerekek igényei és életkori sajátosságai alapján fejlesztettek ki.
Aki kimarad, lemarad?
És a megengedőbb szülők nem csak a fejlesztőjátékok kapcsán hivatkoznak a mobilozással kapcsolatban az „aki kimarad, lemarad” elvre. Egyre többen gondolják úgy, hogy mivel most már biztos, hogy a jövőnk a digitalizációról fog szólni, jobb minél hamarabb (akár már óvodában vagy alsóban) bevezetni a gyerekeket is ebbe a világba. Ők úgy gondolják, csak előnye lehet annak, ha a gyerekek minél kisebb korban rutinná teszik, hogyan kell bánni a különféle okoseszközökkel, mert ezeknek a segítségével tudnak majd lépést tartani a körülöttük folyamatosan változó világgal is.
Tény, hogy a jövőben aligha leszünk meg készségszintű digitálistechnika-kezelés nélkül, és hogy egyre több életterületünket hatják át már ma is az okoseszközök. Azok a szülők ugyanakkor, akik inkább később adnának okostelefont a gyerekük kezébe, úgy vélik, hogy a jó tanulási képességek megalapozása, az érzelmi stabilitás és a figyelem fejlesztése legalább ilyen fontos a sikeres felnőttléthez, és ahhoz nem okoseszközök nyomkodására, hanem elsősorban kötetlen, nem képernyő előtti játékra, rengeteg mozgásra a szabadban, egészséges életmódra, felolvasásra és beszélgetésre van szükség, éppen óvodás- és kisiskoláskorban. Valószínű, hogy ők sem tévednek.
Az utóbbi álláspontot képviselő szülők úgy vannak vele: semmiről sem késik le az a gyerek, aki életének első tíz évét okostelefon nélkül éli le, de ha mégis, az így szerzett esetleges lemaradást később pillanatok alatt behozza. Azok a szülők viszont, akik számára idegen ez a szemlélet, sokszor hozzák fel érvként, hogy a telefonellenes szülők egyszerűen csodabogarat csinálnak a gyerekeikből, elszigetelik őket a többiektől. Ők úgy gondolják, hogy ha egy mai kisiskolás, akár nagyóvodás nem tud kapcsolódni, hozzászólni a többiek mobiltelefon-eredetű élményeihez, nemcsak kimarad, de le is marad.
A másik párt válasza erre szintén kategorikus: szerintük éppen a „mobilozás” szigeteli el egymástól a gyerekeket, és éppen ez az, ami zaklatót és áldozatot csinál már kisiskolás srácokból is.
Ártalmas?
A legyen vagy ne legyen vita egyik központi kérdése természetesen az, hogy egyáltalán ártalmas-e a gyerekekre nézve a mobiltelefon-használat, és hogy milyen egészségügyi kockázatai vannak a (túlzott) felhasználásnak. A témában nemcsak rengeteg tanulmány született, de megszólalt ennek kapcsán közismert pszichológus szakember, gyerekorvos és olyanok is, akik szülőként és high-tech alkalmazások fejlesztőjeként vagy informatikai szakemberként érintettek a dologban. Ijesztő nyilatkozatok, amelyeknek a tengerében nem könnyű eligazodni, és amelyek értelmezéséhez vagy egy-egy adott gyerekre vonatkoztatásához további mennyiségi és minőségi szempontokat kell figyelembe venni.
Annyi biztos, hogy a túlzásba vitt mobilozás/képernyőzés mellett kevesebb idő és energia juthat sportra, mozgásra, kevesebb idő és kedv lesz a szabadban tartózkodni. A jellegzetes mobilozó póztól gerincproblémák alakulhatnak ki, a képernyő fénye árthat a gyerek szemének, negatív hatással lehet a kreativitásra. Az extenzív használat mellett kevesebb idő maradhat a tanulásra és az emberi kapcsolatok ápolására, és akkor még nem beszéltünk a közösségimédia-használat kapcsán fellépő problémákról, a játékokban megjelenő agresszióról, az internetes zaklatás témaköréről, a pornóról és az agyra és a viselkedésre gyakorolt hatásokról. (A fenti hatások persze más eszközök kapcsán is felléphetnek, de a gyerekek és a tinik jellemzően a telefonjukat használva böngésznek a neten.)
Azok a szülők, akiknek kevésbé vannak aggályaik a gyerekek korai mobiltelefon-használata kapcsán, sietnek kiemelni, hogy ezek az egyébként valós veszélyek csak a túlzásba vitt használat esetén merülnek fel, az pedig szülőként már az ő felelősségük, hogy a mobilozással kapcsolatban a gyerekek életkorának megfelelő szabályokat állítsanak fel. Ők úgy vélik, ha megfelelő a mérték, nem szükségszerűen jelentkeznek ezek a károk. Kiemelik azt is, hogy egyes alkalmazások kifejezetten pozitív hatást gyakorolhatnak az egészségre; a sport- és étkezéstrekkelő alkalmazásoktól egészségesebbek lehetnek a gyerekek, a különböző rajz- és tervezőprogramok éppen hogy fejleszthetik a kreativitásukat, és a sort hosszan lehetne folytatni.
Azok viszont, akik félnek korán mobilt adni a gyerekük kezébe, arra hívják fel a figyelmet, hogy a leggondosabb odafigyelés mellett sem lehet minden percben ellenőrizni a gyerek mobilhasználati szokásait, illetve folyamatosan monitorozni, milyen minőségű információhoz fér hozzá a telefon segítségével. Így ők mindenképpen amellett kardoskodnak, hogy csak akkor kapjon ilyen eszközt a gyerek, amikor már fel tudja mérni nemcsak a benne rejlő lehetőségeket, de a kockázatokat is. Ez pedig sokak szerint inkább felső tagozatos korban jön el.
Csak félünk?
Sokan vannak ugyanakkor, akik összességében túlzónak látják az okostelefonnal összefüggő aggodalmakat. Kiemelik, hogy az újonnan megjelenő technikákkal kapcsolatban rendre megszólalnak a félelemtől remegő hangok, de az aggodalmak sokszor túlzónak bizonyulnak. Az ipari forradalom újításait például sokáig kísérték a ma embere számára megmosolyogtató kommentárok (ebben a remek sorozatban – amire nagyon is érdemes alsós gyerekekkel képernyőidőt szánni – például a vasúttal kapcsolatos hajmeresztő kritikákról is szó esik, csupa olyan vészjóslatról, amelyek közül végül egy sem teljesedett be).
Az ezt az óvatosabb hangot megütők, mindamellett, hogy nem kérdőjelezik meg a kutatásokkal is alátámasztott félelmeket, az azokban megfogalmazott állítások ellentettjére hoznak szintén tudományos bizonyítékot, és nagyon határozottan emlékeztetnek arra is, hogy sem a mennyit, sem a mit nem mindegy, ha mobilhasználatról van szó. Ők úgy gondolják, hogy a „mai fiatalokkal” kapcsolatos problémákért hiba csak, vagy akár csak elsősorban is az okostelefon-használatot felelőssé tenni.
Az aggódók azonban úgy látják, attól, hogy akár ideálisan is lehetne használni a mobiltelefont (napi néhány perces beszélgetéshez, információgyűjtéshez, okosprogram-használathoz), a világ és így gyerekeink mobilhasználata sem idilli: a valóságban hosszú ideig, nem éppen nekik való tartalmakkal érintkeznek a telefonnal szörfölve, ezért a legtöbb és a legjobb, amit tehetünk, ha a lehető legtovább korlátozzuk az ezekhez való hozzáférést.
Miért pont felsőben?
A felső tagozatos gyerekek lényegesen önállóbbak már, mint a néhány évvel kisebbek, döntő többségben egyedül járnak iskolába, edzésre, különórára – az ő szüleiknek már létfontosságú, hogy bármikor el tudják őket érni, és nekik is biztonságot jelent, ha bármikor haza tudnak szólni. Ebben az életkorban már kialakulnak nem a szűkebb közeghez kötődő barátságok is, a gyerekek életében egyre több olyan barát lehet, akivel nem naponta találkoznak, akivel szívesen váltanának egy-egy szót telefonon. Felsőben már nagyobb esély van arra is, hogy tanulási céllal kerüljön elő a mobil.
Ezek miatt a szempontok miatt sokan vannak, akik a felső tagozatba lépést (vagy az egyedül közlekedést) tartják vízválasztónak a telefon szempontjából, és akik 10-12 éves kor között veszik meg a gyereküknek az első telefonját. Olyan szülők is akadnak ugyanakkor, akik még ebben a korban is óva intenének az okostelefon-használattól, és gyereküknek internetezésre nem, csak telefonálásra alkalmas készüléket vesznek, mert úgy okoskodnak: internethez otthon és az iskolában is hozzáfér a gyerekük, de ilyen módon legalább valamiféle ellenőrzés alatt tarthatják a használatot. Sokan vannak, akik az ilyen jellegű korlátozást túlzónak, sőt egészségtelennek érzik, és arra emlékeztetnek, előbb-utóbb el kell hogy fogadjuk, hogy már nem tudjuk gyerekeink összes tevékenységét ellenőrizni.
Érték
Annak eldöntéséhez, hogy vegyünk-e kisiskoláskorú (esetleg óvodás) gyerekünknek okostelefont, érdemes figyelembe venni ezeknek a készülékeknek az árát, értékét is. A legegyszerűbb készülékek (amik az egyébként a szintén megosztó „kinek van menőbb telefonja” versenyben labdába sem rúgnak) is több tízezer forintba kerülnek, és
sokakban felmerül, helyes-e ilyen kicsi gyereknek ekkora értékű tárgyat venni.
Főleg, hogy Richie Richnek is csak egy lehajtós-antennás-nyomkodós jutott.
Sokan úgy gondolják, a kisebbek még nem minden esetben tudnak vigyázni ezekre a holmikra, könnyen elveszthetik, elronthatják őket, ráadásul a telefonok magas ára fals képet alakíthat ki a gyerekekben a dolgok értékéről is. A korai mobilozást támogató szülők viszont úgy vélik, ez is csak egy lehetőség, hogy a gyerek felelősséget tanuljon, megtanulja, hogy vigyázni kell a holmijára, és el kell fogadni, hogy a legújabb, és egyre többet tudó készülékek ára, akár felnőtt, akár gyerek használja majd – borsos.
Az aggódó szülők viszont azt kérdezik, mi van, ha épp a drága készülékért fogják majd bántani a gyerekünket, ha kirabolják, vagy fenyegetéssel elveszik tőle a más számára is vonzó készüléket? Az einstand ugyanis ma már nem üveggolyóra megy.
Ja, és mit szeretnének a gyerekek?
Mobilt, persze, de egyáltalán nem biztos, hogy annyit és úgy, ahogyan végül kapnak. Akár korán, akár későn adunk okostelefont a gyerekünk kezébe, az, hogy mennyire okosan vagy mértéktelenül használja majd, és így mennyire kovácsol majd előnyt vagy szenved hátrányt a dologól, sok tekintetben rajtunk is múlik.
Ha a telefont és más okoseszközöket, a képernyőt már kisebb korunktól bébiszittelésre használjuk, ha magunk is képtelenek vagyunk elszakadni telefonunktól, ha nem beszélünk gyerekünkkel az internetbiztonságról és úgy általában mindarról, ami őt érdekli, akár alsóban, akár csak kamaszként kap telefont, nem biztos, hogy jól használja majd. Ha viszont mi magunk megpróbálunk okosan, mértéktartóan eljárni, segíteni a gyerekünket a kulturált mobilhasználat elsajátításában, valószínűleg nem fogjuk tudni túl korán a kezébe nyomni az eszközt.
És te mit gondolsz? Kell okostelefon egy alsósnak?
A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik:
