Valószínűleg minden szülővel előfordul, hogy indulatból káromkodik a gyerek előtt. Én, ha gyorsan kapcsolok, akkor általában finomítok rajta, és lesz belőle egy „a kutya mindenségit neki” vagy valami hasonló, de amikor például a fellökött kancsó tea minden beterített a konyhapulton, akkor kicsúszott cifrább is. De hát emberek vagyunk, na.
Szerencsére eddig sikerült megúsznunk, hogy a gyerekek nagyon rákapjanak egy-egy trágár kifejezésre, bár a fiam beszéde még csak most kezd tisztulni, és számítok rá, hogy az oviból majd hazahoz ezt-azt. Az ötéves lányom esetében ez hála az égnek kimaradt, csak a finomított verziókat szoktam ritkán hallani a szájából, ami inkább mulatságos, mint bosszantó.
„A káromkodásra is igaz, mint annyi mindenre, hogy alapvetően mintakövetés útján tanul a gyermek. Ha a szülők rendszeresen káromkodnak, aligha sikerülhet arra nevelni a gyereket, hogy »szépen« beszéljen, és nem is lenne korrekt ilyesmit elvárni. Sajnos azonban attól még, hogy otthon nem káromkodnak, innen-onnan úgyis fog hallani a gyermek cifra kifejezéseket” – mondja Cziglán Karolina pszichológus, aki kiemeli: „ha észreveszi a szülő, hogy a gyermeke azért beszél csúnyán, mert ő is, akkor első körben neki kell változtatnia. Bocsánatot is kérhet, ha valami olyan csúszott ki a száján, amit nem szeretett volna mondani, persze, ez csak akkor működik, ha nem minden tizedik percben történik meg, és ha a gyerektől is elfogadjuk a bocsánatkérést hasonló helyzetben”.
Baj, ha káromkodunk a gyerek előtt?
„A feszültség általában abból szokott adódni, hogy míg a szülő száját csak akkor hagyja el egy-egy cifra kifejezés, mikor valami miatt felhúzza magát és dühös, a gyermek elkezdi próbálgatni ezeket, kiegészítve azokkal a kifejezésekkel, amiket a kortárs közösségben és az idősebb testvéreitől hall. Mivel látja, hogy a káromkodás érdekes dolog, hiszen hatást vált ki másokból, nemcsak alkalmanként, például, ha nagyon dühös, mond egy-két csúnya szót, hanem rendszeresen, akár nagyon durva dolgokat, hiszen ő még nem érzékeli ezek súlyát.
Hogy ez mennyire baj, egyéni érzékenység kérdése is: előfordulhat, hogy egy ritkán káromkodó szülőt nagyon zavar, ha a gyerek próbálgatja a csúnya szavakat, míg másnál több belefér. Járható út, ha a szülő nyíltan megmondja, mik azok a legdurvább kifejezések, amik nem férnek bele, amiket semmiképp nem akar hallani (persze csak akkor, mikor a gyerek használja, új ötleteket ne adjunk). Ha mégis elhangzik, határozottan emlékeztetheti a gyereket. Ehhez persze hozzátartozik, hogy ő sem használja ezeket. A többi, elfogadhatóbb káromkodásnál, ha elburjánzana, el lehet mondani, hogy „igen, ezek kicsúsznak az én számon is, de igyekszem, hogy minél ritkábban forduljon elő, kérlek, te is próbálj odafigyelni rá”. Ezeknek a rászólásoknak hosszú távon van hatásuk, nem aznap kell eredményt várni, ám mégis megtanulja a gyerek, mik a szalonképes formák, és mik azok, amikkel más emberek közt is megrökönyödést fog kiváltani” – teszi hozzá a pszichológus.
Mit tegyünk, ha a gyereknek megtetszik egy trágár szó, és ismételgetni kezdi?
Cziglán Karolina szerint ilyenkor ne szégyenítsük meg a gyereket, és ne tartsunk hosszas lelki fröccsöt, mert valami durvát mondott, hiszen valószínűleg a jelentésükkel sincs tisztában. „Emlékezzünk rá: ő még nem tudja, mi mennyire durva, a mi visszajelzésünk alapján tanulja meg, és ahhoz elég egy-két mondat. Azonban nem szerencsés úgy tenni, mintha meg sem hallottuk volna, hiszen akkor honnan tanulná meg, mi az, amit, ha más közegben kimond, megdöbbenést fog kiváltani.
Összességében különösebben nagy jelentőséget nem érdemes a káromkodásnak tulajdonítani: elkerülhetetlen, hogy ezen is átessen a gyerek, ez is egyfajta tanulás, próbálgatás. Ha egy konkrét szóra kattan rá, akkor is nyugodtak lehetünk, meg fogja unni. Nem kell úgy tennünk, mintha valami nagy jelentőségű dolog történt volna. Ha belőlünk nem lehet nagy hatást kiváltani, akkor kevésbé lesz számára is érdekes a »játék«.”
Ne foglalkozzunk azzal, hogy mások mit gondolnak!
„Sokszor azért zavarja a szülőt a gyermek káromkodása, mert a többiek értékítéletétől tart: mit fognak róla gondolni, a szülőről, ha az utcán hallják, hogy a gyerek valami nagyon durvát mondott. Sajnos ezt biztosan kikerülni nem lehet, és aki saját gyermekével nem volt még hasonló helyzetben, valóban hiheti, hogy ezt csakis a szülőtől tanulhatta a gyermek, holott adott esetben máshonnan is szedhette, például a kamasz testvérei barátaitól. Azonban ennek feszültségét nem szabad a gyermekre terhelni, ő nem a megszégyenítés vágyával mondta ki, hiszen nem is érzi át, hogy a szülőnek ez milyen kínos lehet.
Ha otthon nem káromkodnak a szülők sokat, és következetes határozottsággal képviselik, mi fér bele, és mi nem, ahogy fejlődik a gyermek, egyre árnyaltabban tud ehhez viszonyulni, és ki fognak kopni a durva káromkodások” – biztosít a szakember.
Mit árul el rólunk, ha gyakran káromkodunk?
„Hogy a szülő gyakran káromkodik-e, elsősorban kulturális normák kérdése, azon múlik, mennyire érzi elfogadhatónak a káromkodást. Van, aki kötőszóként használ trágár szavakat, ez valóban arról szól, nem érzi zavarónak. A legtöbben inkább feszültséglevezetésként káromkodnak, mert ez még mindig kisebb kárt okoz, mintha valamit összetörnének, vagy más módon fejeznék ki az indulatukat. Ez nem is baj, amíg olyan mértékű és stílusú marad, hogy az a környezet számára is elfogadható, és érzékeljük, ha olyan a közeg, ahol ez nem fér bele” – részletezi a pszichológus.
Szóval egy kis káromkodás nem a világvége, és bármennyire is moderáljuk magunkat otthon, ha a gyerek közösségbe kerül, akkor elkerülhetetlen, hogy ráragadnak új szavak, kifejezések. Ha valami cifrát hallunk tőle, akkor próbáljunk meg higgadtak maradni, és ne reagáljunk túl intenzíven, de ne is nevessük el magunkat, mert mindkettővel csak adjuk alá a lovat. Inkább röviden mondjuk el neki, hogy miért nem helyes azt a szót használni, és egy idő után már ő is tudni fogja, hogy mikor mit szabad mondani.
