Így őrizheted meg a jó szülő-gyerek kapcsolatot a válás után is

A technológia fejlődésének köszönhetően egyre több lehetőségünk van a gyerekekkel való kapcsolattartásra – ez pedig külön segítség lehet azoknak a szülőknek, akik a válást követően nem egy háztartásban élnek a gyermekükkel.

Nagyon nehéz jól válni, és a legtöbben egyáltalán nem vagyunk felkészülve, hogy mi mindennel jár a folyamat. Megpróbálunk mindent megtenni, hogy a lehető legkevesebb sérüléssel ússza meg mindenki, ez azonban újabb kihívásokat jelent az egyébként sem egyszerű helyzetben. De mi a teendő, ha amúgy is nehéz korban lévő kamaszok szüleiként hozzuk meg a nagy döntést? A Science Daily segít, hogyan hozzuk ki a legtöbbet a dologból.

Középpontban a kommunikáció 

A Kansasi Egyetem kutatói közel 400, olyan elvált szülő adatait vizsgálták, akiknek gyermeke 10-18 év közötti. A válást követő szülő-gyerek kapcsolatokat három kategóriába sorolták: együttműködő, mérsékelten elfogadó és konfliktusos. A kutatás során vizsgálták még a gyerek jóllétének aspektusait, valamint a szülő és a gyerek közötti kommunikáció minőségét. „A szülői melegség és közeledés, valamint az, hogy a szülők mennyire ismerik a gyermeküket, és hogyan próbálják fegyelmezni őket, nem különbözött a kapcsolatok három csoportjában” – mondja Mindy Markham, az egyetem kutatója. „A különbség a szülő-gyerek kapcsolat tekintetében volt látványos. Összességében, minél gyakrabban kommunikáltak a szülők a gyerekeikkel, annál jobb volt a kapcsolat közöttük, függetlenül az elvált szülők közti kapcsolat minőségétől.” Ezek az eredmények nem egyeznek meg egy hasonló, 2008-as kutatás következtetéseivel, amelyben a szakemberek arra jutottak, hogy a gyerekkel való jó kapcsolat kialakításához a szülők egymás közötti együttműködő viszonya is szükségesnek mutatkozott.

A családot alapvető rendszerként elgondoló elmélet kimondja, hogy a válás utáni kapcsolat minősége kihat a szülő-gyermek kapcsolatokra, azonban a kutatás eredményei szerint ez is megdőlni látszik. Markham szerint azért születhettek egymással ellentétes eredmények, mert napjainkban a tizenévesek nagy része rendelkezik mobiltelefonnal vagy tablettel, ezek az eszközök pedig egyre nagyobb szerepet játszanak a szülő-gyerek kapcsolat alakulásában. „A fiatalok legtöbbje már saját eszközzel rendelkezik, ez pedig megkönnyíti a kapcsolattartást a különélő szülővel” – állítja a kutató, majd hozzáteszi:

A kommunikáció – akár személyes, akár online – gyakorisága kulcsfontosságú a szülő-gyerek kapcsolat megőrzése érdekében.

Az eredmények szerint a támogató szülőkkel rendelkező fiatalok kevésbé mutattak problémás viselkedést, és nagyobb érzelmi biztonságról számoltak be. Ehhez hozzájárul az is, hogy a szülők mennyire ismerik a gyermeküket.

Próbáljunk az általuk használt nyelven hozzájuk szólni
Próbáljunk az általuk használt nyelven hozzájuk szólniShutterstock

Nehéz a helyzet, de figyeljünk a gyerekekre is!

Fontos, hogy a fiataloknak segítsünk kialakítani egy olyan életet, amelynek a középpontjában az ő igényeik állnak, és segíti a gyerekek pozitív fejlődését. Ezzel szemben nagyban hozzájárul a tinédzserkori szorongás és agresszió kialakulásához, ha a szülők egymásnak ellentmondva nevelik gyermekeiket. Ezek a szempontok kulcsfontosságúak, ha arra szeretnénk törekedni, hogy a szülő-gyerek kapcsolat minél kevésbé sérüljön a válás miatt.

„Korábbi vizsgálatok eredményei szerint minél többet kommunikált a szülő a gyerekkel, annál jobb volt a kapcsolat kettőjük között” – állítja Markham. „A szülői melegség és támogatás mértéke egyenesen arányos a gyerekkel való kapcsolattartás gyakoriságával. Ez segíthet a szülőknek abban, hogy mire érdemes törekedni, ha meg szeretnék őrizni a gyermekükkel a jó kapcsolatot.” Az eredmények szerint tehát a válást követően nem kell vért izzadni, hogy egyetértés alakuljon ki a szülőpár tagjai között, jobban megéri, ha a hangsúlyt a gyerekkel való kapcsolatra fektetjük. „Nyilvánvalóan az az ideális, ha a szülők képesek együttműködni, de vannak olyan helyzetek, ahol az erre való törekvés csak még több konfliktust szül. A kutatás eredményei bizonyítják, hogy abban az esetben is megőrizhető a jó szülő-gyerek kapcsolat, ha a szülők között nagyon megromlott a viszony” – összegzi az eredményeket Markham.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek