Sok népbetegség megelőzhető lenne helyes korai táplálással

Olvasási idő kb. 3 perc

Magyarországon a diabétesz, az elhízás és a kardiovaszkuláris betegségek is egyre többeknek okoznak problémát, pedig a népbetegségek megelőzéséért mi magunk tehetünk a legtöbbet. Immunrendszerünknek fontos szerepe van többek között a betegségek elkerülésében és egészségünk megőrzésében, ezért érdemes kiemelt figyelmet fordítani védekezőképességünk megerősítésére.

1993 óta február 11-én tartjuk a betegek világnapját, amelynek alkalmából az Első 1000 nap elnevezésű egészségügyi tájékoztatókampány szakemberei a betegségmegelőzés és a kisgyermekkori immunerősítés fontosságára hívták fel a figyelmet.

Fontos a kezdet

Ma már tudjuk, hogy végzetünket nem a génjeinkben hordozzuk, és hosszú távú egészségünk egyik alapja az egészséges immunrendszer, amelynek megerősítéséért kisgyermekkorban tehetünk a legtöbbet. Ennek ellenére a diabétesz miatti felnőttkori halálozások száma 2015-ben Magyarországon megközelítette a 3 ezret, a két év alatti gyermekek 10-14 százaléka túlsúlyos, és 3-5 százaléka elhízott, valamint a 24-36 hónapos gyermekek 6 százaléka is túlsúlyos, elhízott. A fogantatástól számított első 1000 nap időszaka kiemelt élettani jelentőséggel bír, ugyanis a kisgyermekek megfelelő korai táplálása ezeknek a felnőttkori népbetegségeknek is megelőzheti a kialakulását.

Az immunrendszer jelentősége

Fontos, hogy immunrendszerünk megóvására és támogatására ne csak a betegségek idején ügyeljünk, hanem akkor is fordítsunk rá figyelmet, amikor egészségesek vagyunk, ugyanis szervezetünk védekező mechanizmusának megfelelő működése nélkül védtelenné válunk az egyes fertőzésekkel és környezeti hatásokkal szemben, amelyek később súlyos következményekkel járhatnak. Immunrendszerünk megerősítésére ma már számos módszert ismerünk, a legfontosabb mégis a korai immunvédelem fokozása, és ezzel egyidejűleg a későbbi betegségek megelőzése. A bélflóra nélkülözhetetlen az egészség megőrzéséhez és az immunrendszer megfelelő működéséhez, hiszen a tápanyagok, vitaminok, ásványi anyagok felszívódásával segíti szervezetünk védekező mechanizmusát. Az egészséges bélflóra kialakításában az anyatejes táplálás kiemelten fontos szerepet játszik.

Sok múlik a kezdeti tápláláson!
Fotó: Shutterstock

A helytelen hozzátáplálás is felelős lehet a betegségek kialakulásáért

A táplálkozási problémák jelentős része kisgyerekkorban alakul ki, ennek egyik legfőbb oka, hogy az 1-3 éves korú gyerekek körében az édesanyák 45 százaléka nem a baba szükségletei alapján táplálja gyermekét, hanem ugyanazt adja kisgyermekének, mint a család többi tagjának. A kiskorban kialakult táplálkozási problémák felnőttkorban elhízáshoz vagy akár cukorbetegséghez is vezetnek.

Az újszülöttek immunvédelmének megteremtését és védekezőképességük megerősítését a megfelelő korai táplálkozással tudjuk segíteni. Életünk első 1000 napja nemcsak az immunrendszer kialakulása szempontjából kulcsfontosságú, de a későbbi egészség megteremtésében is kiemelt szerepet játszik.

Megfelelő korai táplálással megalapozható a hosszú távú egészség

A helyes táplálásnak nagy hatása van a felnőttkori egészségre, az allergiás megbetegedések, a gluténérzékenység és a vashiányos vérszegénység mellett olyan felnőttkori népbetegségek is megelőzhetők a fogantatástól számított két évben, mint az elhízás, a cukorbetegség vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések. A vitaminokban, nyomelemekben és ásványi anyagokban gazdag táplálás elengedhetetlen a szervezet védekezőképességének megerősödéséhez, amely alapvető feltétele a megbetegedések megelőzésének.

„A betegségek legyengíthetik a gyermekek fejlődő immunrendszerét, a nem megfelelő immunvédelem pedig felnőttkorban komolyabb egészségügyi problémákhoz is vezethet. Ezért fontos, hogy a szülők minél inkább kihasználják a fogantatástól számított első ezer napot, amikor a kisgyermekek egész életüket meghatározó fejlődésen mennek keresztül. Megfelelő táplálás segítségével felkészíthetik gyermekeik immunrendszerét az elkerülhetetlen kihívásokra, egyben megalapozhatják a jövőjüket” – mondta dr. Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület és az Első 1000 nap program elnöke. A szakértő továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy a kisbabák tápanyagigénye nagyban eltér a felnőttekétől. Immunrendszerük és ellenálló képességük fejlődéséhez több vasra és főként D-vitaminra van szükségük, mint amennyit a tipikus magyar étrend számukra biztosít.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.