Felnőtt kapcsolataiban is szenvedhet, aki nem várt gyerekként született

Egy felmérés szerint jelentős hatása lehet a nem kívánt/nem tervezett gyerekek későbbi kapcsolataira, ha megtudják, milyen körülmények között jöttek világra.

A Kansasi Egyetem kutatói szerint azok, akik megtudják, hogy eredetileg nem számoltak velük a szüleik, bizonytalanabbak és gyakrabban küzdenek nehézségekkel a párkapcsolataik terén. A Study Finds szerint annyira toxikus a téma, hogy még a helyzetet csupán elképzelők gondolatait is képes megmételyezni.

Sosem szabadulnak tőle

A 350 résztvevő közül 174-en voltak azok, akikkel nem kalkuláltak előre a szüleik, 56-an pedig úgy gondolták, hogy eredetileg nem is akarták világra hozni őket. A vizsgálat eredményei alapján utóbbi kategóriába tartozókra különösen, de kisebb mértékben a be nem tervezett gyerekekre is igaz, hogy a későbbi kapcsolataik terén bizonytalanabbak voltak, mint azok, akikkel számoltak a szüleik. A tanulmány szerzője a pszichológus dr. Omri Gilliath szerint ezeket a sebeket az idő sem gyógyítja be:

Ettől az érzéstől a felnőtté váló emberek sem tudnak szabadulni, ez pedig kifejezetten rossz hatással van a kapcsolataikra

- fogalmaz a pszichológus.

Felnőtt kapcsolataiban is szenvedhet aki nem várt gyerekként született
Felnőtt kapcsolataiban is szenvedhet aki nem várt gyerekként születettShutterstock

Kerülik az igazán szoros kapcsolatokat

Mindez nem csak a párkapcsolatokra, hanem az érintettek összes közelebbi kapcsolatára, tehát a testvéreikkel, barátaikkal ápolt viszonyára is igaz. Ezek az emberek annyira félnek az elutasítástól, hogy inkább magukba fojtják az érzelmeiket és elbagatellizálják a kapcsolataik jelentőségét, sok esetben pedig teljesen el is zárkóznak a komolyabb kötődéssel járó kapcsolatoktól.

Elképzelni is szörnyű

Egy másik kísérlet során arra kérték a résztvevőket, képzeljék el, hogy ők is ilyen körülmények között jöttek a világra. Az évtizedekkel korábbi, elképzelt eseményekkel kapcsolatos érzelmeiket jellemző felnőttek még ebben az esetben is sokkal bizonytalanabbak lettek. A pszichológusok szerint egy elképesztően kényes témáról van tehát szó, ami csúnya felhőként lebeg az érintettek feje fölött és az összes későbbi kapcsolatukra hatással van.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek