Orvos mondja el, mit tehetsz a gyermekkori allergia ellen

Olvasási idő kb. 3 perc

Már óvodáskorban megjelenhet a pollenallergia, kínzó hónapokat okozva a gyerekeknek. A súlyos panaszokkal küzdők számára a hagyományos gyógyszeres kezelések mellett az immunterápia jelentheti a reményt az allergia ellen.

Már akkor allergiás voltam a parlagfűre, amikor ez az egész pollenallergia még nem volt ennyire benne a köztudatban. Kisiskolás voltam, és egy vidéki kisvárosban éltünk, ahonnan Pécsre utaztunk el allergiavizsgálatra. Ott aztán jól megszurkálták és telecsepegtették a karomat mindenféle mintákkal, míg végül kiderült, hogy allergiás vagyok a parlagfűre, a fekete ürömre, az útifüvekre, és már a fene se tudja, hogy még mire. Pedig nem burokban nőttem fel, sőt. Egyszerűen peches voltam, és azóta is bármilyen receptes vagy recept nélküli gyógyszert szedek, a szemviszketés és a szénanátha minden szeptembernek (pár éve már az augusztusnak is) a velejárója. 

Sajnos az allergiás megbetegedések évről évre egyre több embert érintenek, és ez nemcsak a felnőttekre, de a gyerekekre is igaz. "Ennek az lehet az oka, hogy a civilizációs hatások miatt az immunrendszer működése áthangolódik" - mondja dr. Bauer Zita csecsemő- és gyermekgyógyász, pulmonológus, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház orvosa, aki válaszolt a gyermekkori allergiával kapcsolatosan felmerült kérdéseinkre.

Mikor jelenhet meg az allergia gyerekeknél?

Az allergiás betegségek megjelenési formái életkoronként változnak. Aki csecsemőkorban ekcémás, kisdedkorban ételallergiássá válhat. Óvodáskorban asztma jelentkezhet, majd pollenallergia. Az allergiás, atópiás betegségek ezen időbeni változását atópiás menetelésnek hívják. Nem minden betegnél jelentkezik ebben a sorrendben, illetve van, akinél mind a 4 kórkép együtt fordul elő mint társbetegségek.

Fotó: Shutterstock

A gyerekkori asztma gyakorisága 5 százalék körüli, a táplálékallergia a csecsemők 4-6 százalékánál mutatható ki, az allergiás nátha pedig a gyerekekre jellemző 8 százalékos arányról felnőttkorra 11 százalékra növekedik. Utóbbi a gyerekeknél általában 5 éves kor körül kezdődik, de napjainkban egyre gyakoribb, hogy még fiatalabb korban, akár 3 éves kor körül is megjelenhetnek a pollenallergia tünetei. Ha az egyik szülő allergiás, a gyermeknek 40-50%, ha mindkettő, akkor 70-80% esélye van rá, hogy maga is allergiássá váljon.

Miből ismerhetjük fel, hogy a gyerek allergiás, és nem pedig valamilyen vírusos fertőzése van?

A vírusfertőzés okozta nátha 7-10 nap alatt gyógyul, míg a szénanátha huzamosabb ideig tart. Az allergiás nátha tünete a tüsszögés, a vízszerű orrfolyás, az orrdugulás, az orrviszketés, a torokkaparás, és ehhez szemviszketés, szempír is társulhat. Elhúzódó nátha esetén azonban már gondolni kell allergiára.

A nyár végi természetközeli családi programokat könnyen megkeserítheti a parlagfű
Fotó: Shutterstock

Milyen légúti allergiák jellemzőek a gyerekeknél?

Az allergia a szervezet kóros, fokozott válaszkészsége idegen anyagokra. A légúti allergiák esetén ezek az anyagok elsősorban a légutakon keresztül fejtik ki hatásukat. Egyik típusa az év során bizonyos időszakban, egy adott évszakban visszatérő, szezonális allergia (fapollenekre, füvekre, gyomnövényekre), ebben az esetben a pollennaptár segítségével gyanakodhatunk bizonyos növényekre. A másik típusa, ami egész évben folyamatosan jelen van, a perenniális forma, amiért a lakásban jelenlévő háziporatka, a háziállatok szőre, illetve a penészgomba lehet a felelős.

Gyakoriság szempontjából a pollenek vezetik a sort: a fák tavasszal, a füvek nyár elején, a gyomnövények (parlagfű, fekete üröm) pedig nyár végétől a fagyokig találhatóak a levegőben. Ezután a leggyakoribb a háziporatka, utána a penészgombák következnek, majd az állatszőr.

Hogyan vizsgálják gyerekeknél az allergiát?

Két év alatti gyermekeknél vérvizsgálattal, 2-3 év felett alkaron végzett bőrteszttel, úgynevezett Prick-teszttel. Ennek során az alkar hajlító oldalára cseppentünk allergénoldat-sorozatot, a bőrt pedig egy lándzsával picit megszúrjuk. A bejutott allergén hisztaminfelszabadulást okoz, ami bőrpírt és duzzanatot eredményez.

Prick teszt
Fotó: Shutterstock

Mik a kezelési lehetőségek?

Az allergiás betegségek hatékony ellenszere az allergének kerülése, általában azonban gyógyszeres kezelésre van szükség. A szénanáthás tünetekre antihisztamin-szirup vagy -tabletta, antiallergiás szemcsepp és orrspray javasolt.

Egyre több sikerről számolnak be az immunterápiás kezelésekkel kapcsolatban is. Középsúlyos, súlyos allergiában az allergénspecifikus immunterápia mint oki kezelés jön szóba, ez 5 éves kortól alkalmazható. Injekciós és nyelv alatti forma létezik, ez utóbbi az elterjedtebb. Ennél a nyelv alá kell adagolni a készítményt tabletta vagy csepp formájában, és a kezelést a beteg az otthonában végzi. Szezonális allergia esetében a pollenszezon előtt 2 hónappal kezdik el a terápiát, mely egészen a pollenszezon végéig tart. Az optimális kezelési időtartam 3 év, ezt követően évekig tünetmentesség várható, a hagyományos gyógyszeres kezelés csökkenthető, illetve elhagyható.  

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.