Ezért nem érdemes túl sok játékkal elhalmozni a gyereket!

Olvasási idő kb. 3 perc

Szülőként hajlamosak vagyunk abba a hibába esni, hogy túl sok játékkal halmozzuk el a gyereket, hogy ne unatkozzon, túl sok különórára járatjuk, hogy megfelelő fejlesztésben részesüljön, és túlzásba visszük az aggódást is a biztonsága miatt. Pedig jobban járnánk mi is és a gyerek is, ha rendet raknánk a káoszban, és egyszerűsítenénk az életünkön.

A gyereknevelés során elkövetett túlzások nemcsak a szülő számára fárasztóak, de a gyerek kreativitására nézve is károsak. Az irányításmániás és túl nagy elvárásokkal rendelkező szülők (ők az úgynevezett tigrisanyák) gyerekeinél például gyakrabban jelentkezik depresszió, ingerültség és szociális zavarok. Eközben pedig a brit szülők háromnegyede azt mondja, hogy nem ér rá esti mesét olvasni a gyerekének.

Túlságosan elfoglaltak lettünk, és a gyerekünk idejét is betáblázzuk, ahelyett, hogy hagynánk gyereknek lenni. Pedig ha leegyszerűsítenénk a világát, akkor jobban megélhetné a jelen pillanatokat, és valóban kibontakozhatna a kreativitása, írja a Green Child Magazine a minimalista gyereknevelést bemutató cikkében.

Ne félj attól, hogy unatkozni fog!

A csendes, önálló játék során is fejlődik a személyisége, mert így van lehetősége a befelé fordulásra, az önreflexióra. Engedjük meg, hogy ő döntse el, hogy mit szeretne csinálni! Persze ez nem jelenti azt, hogy hagyjuk egész nap tévét nézni, de adjunk neki több szabadidőt, és hagyjuk, hogy kiválassza, mit szeretne játszani. Csak jót teszünk azzal, ha megengedjük, hogy részben ő irányítsa az életét. Minden szülő a legjobbat szeretné a gyerekének, és abban bízik, hogy majd sikeres felnőtt lesz belőle, de ehhez az is kell, hogy ő megismerje saját magát és a határait.

Engedd szabadon játszani a gyereket!
Fotó: Shutterstock

Ne te urald a játékidőt!

A rajzolás, babázás, legózás mind kiváló lehetőség arra, hogy a gyerek kicsit kikapcsoljon, valamint szabadjára engedje az érzéseit és a kreativitását. Ha folyamatosan irányításunk alatt tartjuk a játékot, akkor aláássuk a függetlenségét, és meggátoljuk, hogy szórakoztassa saját magát. A szabad, kötetlen játék a gyerek számára a legjobb fejlődési lehetőség, bármennyire is haszontalannak tűnhet felnőtt szemmel.

A gyerekek sokkal kreatívabbak és jobban használják a fantáziájukat, ha kevesebb játékkal vannak körülvéve. Ezért a minimalista gyereknevelés jegyében első körben válogassuk át a játékokat. Egy részüket dobozoljuk be, de ne dugjuk el túlságosan, mert érdemes néha cserélgetni az elöl lévő játékokkal.

Lomtalanításra fel!

A saját mentális egészségünk érdekében is érdemes eltüntetni a lakásban lévő felesleges holmikat. A selejtezésre számos módszer létezik, elsőként keressük meg azt, ami a legközelebb áll hozzánk, majd lássuk neki. Kijelölhetünk egy külön helyet vagy helyiséget azoknak a dolgoknak, amiket már nem használunk, de nem szeretnénk megválni tőlük, mert később még szükségünk lehet rájuk. Ide tehetjük például a ritkán használt konyhai gépeket, a párásítót, amit csak télen veszünk elő, vagy a terhesruhákat, ha a későbbiekben még szeretnénk babát.

Jó hatású az is, ha technológia mentes zónákat vezetünk be az otthonunkban. Gondoljuk át, a lakás melyik helyiségében töltjük el a legtöbb időt, és az egész szobára vagy a szoba egy részére vezessük be a kütyümentességet.

A minimalizmus mindenkinek mást jelent. Van, akinek csak annyit, hogy megszabadul a felesleges tárgyaktól, másnak pedig a tökéletesen hófehér falat a keményfa padlóval. De egy vagy több gyerekkel a háztartásban ez nem ennyire egyszerű. Nyugodtan használhatunk a gyerekszobában színeket és burkolatot a falakon, miközben nem fullasztjuk bele a gyereket a rengeteg játékba. A megfelelő tárolók nagyon fontosak, mert egy jó nagy fedeles, fonott kosár például kiváló búvóhely lehet a plüssállatoknak, a görgős ládák vagy a zsákként összehúzható játszószőnyegek pedig elrejthetik a sok apró építőkockát.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.