Öt csapda a kamaszok nevelésében

Olvasási idő kb. 3 perc

A tinédzserkor az egyik legfontosabb időszak a gyerekek életében. Komoly kihívásokat támaszt a szülő felé, de sokat segít, ha megértéssel fordulunk a gyerekünk felé, ahelyett, hogy az ellenséget látjuk benne.

Egy kamasz nevelése teljesen más hozzáállást igényel, mint egy kisgyereké. Azok a trükkök, amik kétévesen működtek, már nem állják meg a helyüket egy olyan fiatalnál, aki már mindent el tud mondani (ha akar), és saját kulcsa van a lakáshoz. Elly Robinson, kamaszokra specializálódott mentálhigiénés szakember, a Surviving Adolescents 2.0 (Túlélni a kamaszkort 2.0) társszerzője a Mamamia oldalon foglalta össze a leggyakoribb hibákat a kamaszok nevelése során.

#1 Úgy kezeled, mint egy gyereket

A csecsemőkor után a kamaszkor a második legfontosabb periódus a gyerek életében. Hirtelen növésnek indulnak, a kognitív képességeik is fejlődnek, és a szociális életük is megváltozik, ahogy középiskolások lesznek. Heves érzelmekkel küzdenek, és szívesebben kockáztatnak ebben az életkorban.

A szülő dolga ilyenkor, hogy biztosítsa a korosztálynak megfelelő lehetőségeket a fejlődésre, hogy segítsen feszegetni a határokat, és talpra állni a bukás után. Vagyis, kicsit lazábban kell kezelni a dolgokat. Bizalmat kell szavazni a kamasznak, és megadni neki a lehetőséget, hogy helyesen döntsön. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy elszúrja a matekdogát, vagy odaégeti a vacsorát. 

#2 Nem állítasz korlátokat, mert már felnőtt

De azért csak csínján a nagy szabadsággal. Bár fizikailag már úgy tűnhet, hogy mindenre készen áll, a tinédzser agya még fejlődésben van. Ezért bármennyire is közhelyes, de korlátokra van szükség.

Fotó: Shutterstock

#3 Eltiltod a kütyüktől

Nem nagyon van olyan kamaszt nevelő szülő, aki ne vitatkozott volna már a gyerekével a kütyük használatáról, talán csak azok,akik büszkén hirdetik, hogy ők minden technológiától eltiltják a gyermeküket. De ezek a készülékek nem fognak eeltűnni, és a fiatalok előbb-utóbb használni fogják őket. Az internet már szerves része a világuknak, ezért az a legjobb, ha megtanítod a használatára, és beszélsz vele a veszélyekről. Fektessétek le a nethasználat szabályait, és a következményeket is, ha azokat megszegi. Ha kell, akkor rendszeresen biztasd, hogy menjen ki a szabadba, éjszakára pedig kapcsold ki a wifit.

#4 A legjobb barátja akarsz lenni

Nem könnyű szabályokat állítani, és kemény dolog, amikor amikor egy duzzogó tinédzser az orrod előtt becsapja az ajtót. De hidd el, hosszú távon ő is hálás lesz ezért. És különben is, melyik 14 éves akarna egy 40 év feletti barátot?

#5 Hiszel a rémhíreknek

A kamaszkorról sok szülő úgy nyilatkozik, hogy mennyire nehéz korszak. Sokan félreértik és ellenségesnek tartják ezt a korosztályt.

A tinédzsereknek biztonságra van szükségük, azt szeretnék, ha értékesnek tartanák és meghallgatnák őket. Nehéz dolguk van, hiszen először kellene önálló személyként boldogulniuk a világban.  A legtöbb kamasz okos, vicces, lelkes, és egy másfajta, új nézőpontja lehet a dolgokról. Legyünk pozitívak, hallgassuk meg őket, és adjuk meg nekik a lehetőséget, hogy a legjobbat hozzák ki magukból!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.