A bölcsődében az egyik legkellemetlenebb dolog, amivel a gondozók fogadhatnak, ha azt mondják, hogy a gyerekünk valakit megharapott. Még az is lehet, hogy mindezt úgy teszi, hogy korábban otthon sosem fordult elő.
Amikor a fiam körülbelül egyévesen minden előzmény nélkül beleharapott egy barátnőm kisfiába, megijedtem. A lányomnál ebből sosem volt gond, de a fiam más habitusú, és már előre féltem, hogy mi lesz, ha közösségbe kerül. Ahogy telt az idő, bölcsődés lett, és 1-2 hónap után harapásnyommal a karján fogadtak. Nem voltam túl boldog, de tudtam, hogy az ilyenhez elég egy pillanat, és számítottam rá, hogy egyszer bekövetkezik.
Pár nap múlva már azzal vártak, hogy visszaharapott a kisfiúnak, akinek előtte a fognyomai napokig virítottak a karján. “Legalább megvédi magát” - gondoltam, de elkezdtem aggódni, hogy ebből nehogy rendszer legyen. A gondozónők, szerencsére, rutinosan kezelték a helyzetet, és a kockázatos párosokat inkább nem engedték egymás közelében játszani. A probléma azóta még párszor előjött a csoportban, és a fiúk után a lányok is elkezdtek harapdálni, de 1-2 hét után mindig abbamaradt a dolog.
Ha szerencsénk van, akkor a másik szülő megértő, és nem csinál ebből ügyet, de ha pechesek vagyunk, komoly konfliktus is lehet egy-egy hasonló esetből. Pedig az ilyenhez nem kell sok, elég egy pillanat, hogy a gyerekek összekapjanak valami játékon.
Na de mégis mit tehetünk ilyenkor? Cziglán Karolina pszichológus tanácsai szülőknek.
Maradjunk higgadtak!
Sok gyereknél előfordul ebben az időszakban, hogy egy ideig harap, és a legtöbbször ennek különösebb beavatkozás nélkül vége lesz. Persze, szóljunk rá ilyenkor határozottan, ám nyugodtan! Nem kell, hogy dühöt mutassunk, mert a bölcsődés gyerek még kicsi ahhoz, hogy értse: ő most fájdalmat okozott valakinek, és emiatt haragszunk rá.
Egyszerűen jelezzük, hogy "nem harapunk", és ha időben észrevesszük, hogy erre készül, állítsuk meg!
Tehát lényegében ugyanúgy járjunk el, mintha ütne vagy karmolna!
Tereljük el a figyelmét!
Ennél is fontosabb, hogy az adott szituációban próbáljunk segítséget nyújtani, hiszen önmagában kevés megmondani, hogy ezt nem. Helyzettől függ, hogy a figyelemelterelés, egy másik játék odaadása (ha például azért harapott, mert a másik gyereknél van a vágyott játék) vagy egyéb más a megoldás. Ha a bölcsődében harap a gyerek, ott alapvetően a gondozók tudnak reagálni az eseményre.
Otthon utólag elővenni a témát értelmetlen, a gyerek bizonyára nem is fog emlékezni az incidensre.
Nem érti, hogy fáj
Ha a gyerek összességében nem agresszív és feszült, akkor nem kell komolyabb okot keresni: lehet ez egy kellemetlen szokás, ami el fog maradni. Vannak szakemberek, akik felhívják a figyelmet, hogy gyakran a szülők is játékosan harapdálják a kisgyerekeket, babákat, és a gyerek csak ezt utánozza. Nem tudja viszont megítélni, mi az a mérték, ami már fáj. Ez inkább akkor lehet igaz, ha nem dühből harap a gyerek.
Mit tegyünk ilyenkor?
Szóljunk rá nyugodtan, röviden, és tereljük el a figyelmét, vagy a helyzetnek megfelelően próbáljuk orvosolni a problémát. Túl nagy feneket nem érdemes keríteni az ügynek. Mondhatjuk, hogy "Lilinek ez fáj!", de tudjunk róla, hogy ezt a bölcsődés korú gyerek még nem érzi át, ne várjunk azonnali hatást ettől a közléstől.
Az empátia fokozatosan alakul ki
Bölcsődés korban az empátia még nagyon kezdetleges. Bár néha látunk olyat, hogy egy kétéves vigasztalja a másikat, de ebben az életkorban a saját érzések, a saját szempont nagyon könnyen elsodorja a gyereket, az határozza meg, hogyan lát egy helyzetet. Óvodáskorban mutatkoznak meg az együttérzés első jelei, és alakul, fejlődik ez a képesség az óvodás évek során. Ehhez szükséges, hogy a gyerek a másik szempontját is képes legyen látni, ami adott esetben különbözik az övétől.
