Egy gyerek se nőjön fel egyedül!

A börtönben született, de egyévesen elszakították anyukájától. Fél éven át nevelőanyukája jelentette neki a biztonságot. Anyák napja alkalmából az SOS Gyermekfalvak megható kisfilmben mutatja meg az ő történetüket.

Az édesenya várandósan került börtönbe, ott szülte meg kislányát. Mivel a jogszabályok szerint a gyermek csak egy éves koráig lehet az anyukájával, a kisbaba édesanyja szabadulásáig állami gondoskodásba került az SOS Gyermekfalvakhoz.

„Az első két hetünk maga volt a pokol” – meséli nevelőanyukája, Éva.

Hogyan birkózott meg Éva a feladattal? Felismerte-e később a kislány az anyukáját?

Több ezer gyerek nem ünnepelheti együtt édesanyjával az Anyák napját vasárnap - olvasható az SOS Gyermekfalvak közleményében. Többségüket elhanyagolás, bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége miatt emelték ki a családból. A nevelőszülők otthont és szeretetet adnak nekik.

Jelenleg 5500 nevelőszülő dolgozik az országban, ebből nyolcvanan az SOS Gyermekfalvak keretein belül. Ennél azonban jóval többre lenne szükség. A jogszabályi változások nyomán minden gyermekvédelmi gondoskodásba került, 12 évesnél fiatalabb gyermeket nevelőszülőnél kell elhelyezni.

Az SOS Gyermekfalvak leendő nevelőszülők jelentkezését várja.

Oszd meg másokkal is!
Mustra