11 évet vesz el az életedből, ha gyereket vállalsz

Olvasási idő kb. 2 perc

Legalábbis abban az esetben, ha egy olyan országban szül egy nő, ahol nem igazán becsülik meg az anyákat, és gazdasági segítséget is alig-alig kapnak az államtól.

Az amerikai nőket úgy tűnik, kifejezetten megviseli a gyereknevelés, könnyen elképzelhető ugyanakkor, hogy a nemrég publikált tanulmány eredményei kizárólag rájuk érvényesek. Az Iflscience szerint mindenesetre elég egyértelműek az eredmények: a gyermektelen amerikai nők jóval lassabban öregednek, mint az anyák.

Telomerre vigyáznod jó lesz

A sejtek élettartamát megvizsgáló kutatók a kromoszómák DNS-láncának két végen megtalálható, többszörösen ismétlődő szakaszok, a telomerek hosszúságának analizálása után jutottak egyébként erre a következtetésre. A sejtek minden egyes osztódása után valamelyest megrövidülő, a DNS károsodásának megelőzésére szolgáló szakaszok nagyjából 50 ilyen ciklust élnek túl, utána már nem képesek megóvni a DNS-láncot a sérülésektől.

A sejtszintű öregedést jelző szakaszok pedig sokkal, 4.2 százalékkal rövidebbek voltak a kutatás során megvizsgált anyák esetében. A gyermektelen nők korát, súlyát, valamint gazdasági és társadalmi körülményeit is figyelembe vevő kutatók nem tudják egyébként megmondani, pontosan miért rövidebbek az anyák telomerjei.

Csak az amerikai helyzetre jellemző

A kutatás vezetője szerint ugyanakkor valószínűleg nem egy minden egyes nőre jellemző felfedezésről, hanem egy inkább lokális jelenségről van szó. Anna Polack szerint ugyanis a 11 évnek megfeleltethető, felgyorsult öregedés valószínűleg legalább részben az USA-ban továbbra sem kötelező gyermekgondozási segély hiányának és az ebből fakadó rengeteg stressznek tudható be.

Ezt látszik megerősíteni egy másik, 2017-es kutatás is, ami épp az ellenkezőjét állította mindennek. Aszerint a kutatás szerint ugyanis egy olyan társadalomban, ahol az anyák több segítséget kapnak az államtól és úgy általában nagyobb becsben tartják őket, minél több gyereket vállal valaki, annál inkább lelassul a sejtszintű öregedés.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.