Virágzik a profi fotó biznisz, ami nagyon helyes, legyen mindenkinek szép fotója magáról és a családjáról! De vajon mi visz rá egy terhes nőt, hogy teljesen mű környezetben, baldachinos ágyon, talpig tündérkének öltözve fotózkodjon? És miért teszik az alvó babájukat virágokkal teli dézsába? Képmutatás vagy cosplay? Utóbbi.
Az egyik barátnőnk nemrég feldobta, hogy mi lenne, ha elmennénk egy fotóstúdióba mi, csajok, és készíttetnénk magunkról egy menő sorozatot. Itt a karácsony, egy szépen berendezett stúdióban, egy ügyes fotóssal, és – az ünnepre való tekintettel – elegánsan felöltözve remek alkalom lenne, hogy egy fotó erejéig istennők legyünk. Ez így egy elég vonzó opció volt, lássuk be.
Előzetesen persze megvizsgáltam a karácsonyra berendezett műtermet, és elborzadtam. Mindenfelé dekor rénszarvas, mű karácsonyfa, kamu kandalló és álvintage csillárok voltak. Jó, gondoltam, hogy egy berendezett műterem nem lesz olyan életszagú, mint a Kovácsék nappalija, de azért erre nem számítottam, ezt eléggé túltolták. Úristen, milyen mű lesz ez az egész! Kicsit húztam a számat, de mivel a barátnőim nagyon lelkesek voltak, végül ráálltam a dologra. Nem én leszek ugyanis az, aki elrontja a többiek örömét.
Egy egész hétig készülődtünk, fodrász, manikűr, pedikűr, egyeztettük az outfitet, még profi sminkesünk is volt, a fotózáskor meg pózoltunk lelkesen az előre megbeszélt beállítások szerint. A képek elkészültek, és láss csodát, tényleg istennők vagyunk rajtuk. A lestrapált anyukák helyett, akik egyébként hétköznap vagyunk, kilenc gyönyörű, koktélruhás-tűsarkús nő mosolyog felszabadultan a fotókon.
Hogy mű lett-e? Hát, magunktól biztos, hogy mi kilencen nem díszítenénk egy közös, (és már feldíszített) karácsonyfát, hullámkarton rénszarvasok gyűrűjében, egy szép, téli délelőtt. Vagyis ebben az értelemben igen, mű. A szépségünk, az kis rásegítéssel természetes. Legalább annyira, mint a reklámok, amelyekben mindig szőrtelen lábat borotválnak, a menstruációs folyadék pedig kék.
De ha előre tudtuk, hogy mű lesz, akkor miért mentünk el? És miért mennek el terhes kismamák baldachinos ágyban, kölcsön tüllszoknyában, a pocakon csipke felsőben fényképezkedni, amikor otthon nyilván egyáltalán nincs baldachinos ágyuk, sőt, alighanem tüllszoknyájuk sem? Mit fognak mondani a gyereküknek, amikor meglátja a képet, és megkérdezi: „Hű, anya, te ilyen tündér ruhát hordtál, amikor engem vártál? Akkor most miért vagy mindig mackóalsóban?”.
És mit fognak tíz év múlva mondani a gyereküknek, amikor meglátja magát azokon a fotókon, amiken hathetes korában, meztelenül alszik valami pihe-puha műszőrmében, esetleg egy fa dézsában, fején valami manósipkával, vagy virágos homlokpánttal? Egyáltalán miért hozzák magukat és a családjukat ilyen természetellenes helyzetekbe?
Szerencsére az egyik barátnőm épp kismama, és éppen készíttetett magáról ilyen képeket, úgyhogy volt kinek feltenni ezt a nem annyira tapintatos kérdést, hogy nem zavarja-e, hogy ő a valóságban nem olyan, amilyen a képeken. Emese szerint ez az egész az emlékmegőrzésről szól, és arról, hogy meg legyen örökítve ez az állapot. Az elkészült, romantikus-baldachinos fotók egyébként nagyon tetszenek neki, és fel is használja őket, ajándékot, emléktárgyakat készít belőlük a családtagoknak, és persze a falra is kikerülnek.
Hogy a valóságban éjszakánként nem baldachinos ágyban alszik, és nem hord csipke-tüll ruhát? Ez egészen nyilvánvaló. Mégis, annyira jó érzés, hogy egy pillanatig éppen olyan gyönyörű volt, mint amilyen mindig szeretne lenni. Ha jó a fotós, akkor erről a pillanatról egy olyan kép készül, ami inkább lehengerlő, mint megbotránkoztató – tette hozzá Emese, akitől egyébként rendkívül távol állnak a „terhes dög” típusú, meztelen hasat villantó fotók.
Ilyenkor az ember kiéli a belső vágyait, hogy olyan legyen, amilyen lenni szeretne, amilyennek legbelül érzi magát. Egy kismamánál, pedig több szempontból is "hasznos". Hiszen, mint tudjuk a várandósság nem mindig fenékig tejfel, és olyan jó érzés kicsit másnak lenni, kicsit hercegnősködni, miközben sokszor a 9 hónap alatt, különösen a vége felé, nem igazán annak érzed magad – magyarázta Emese.
Ezt erősítette meg egy fotós ismerősöm is, aki a családi képeinket készíti (jó, lebuktam, szoktunk műtermi fotókat készíttetni, de mindig a természetes megoldásokra törekszünk.) Fotózáskor legtöbben egy álmot szeretnének valóra váltani, és a jó fotós ebben tud segíteni a megrendelőinek. Természetesen mindig vannak különböző trendek, és a trendeknek jellegzetes kellékei és díszletei, de hát nem volt ez másképp régen sem.
Akár száz évvel ezelőtt is igény, és lehetőség volt már a fotóstúdiókban mindenféle festett háttér előtt fényképezkedni, akkor is ripsz-ropsz készülhetett családi fotó tengerpartot ábrázoló háttérrel – a festői Kiskundorozsmán. Pedig ez még a Facebook és az Instagram előtt volt, vagyis még csak meg sem oszthatták több száz emberrel az illúziót. Mégis kellett.
Tamara barátnőmék is lelkes műtermi fotózkodók, minden évben készül a családról egy karácsonyi sorozat, és igen, ők is a pihe-puha, alvóbaba fotókkal kezdték. Tamara szerint ennek az egésznek az az értelme, hogy évről évre megörökítik, hogy hogyan gyarapodik, fejlődik a család, és nemcsak béna otthoni, hanem szép, profi minőségű képeik is vannak. A berendezett háttér a papír rénszarvasokkal és a karácsonyfával tulajdonképpen csak a hangulatot biztosítja, különösebb szerepük nincs, viszont egy műteremben egyrészt ő is rajta lehet a fotókon, mivel nem ő fényképez, másrészt biztos, hogy nem fog belógni a háttérbe a ruhaszárító.
Általában törekedni szoktak a természetes megoldásokra, például nem kötnek a gyerek nyakába csokornyakkendőt, viszont egyszer előfordult, hogy a fotós tündérkellékeket, szárnyakat, koronát és varázspálcát adott a kislányuk kezébe. A gyerek boldog volt, Tamara meg azt gondolta, hogy hadd örüljön, legfeljebb nem veszi meg ezt a képet. Végül mégis megvette, annyira kis átszellemült, boldog-cuki arcot vágott rajta a kislánya.
Azt hiszem, ezen a ponton értettem meg, hogy miért szeretnek az emberek a valóságtól nagyon is eltérő, műtermi fotókat készíttetni magukról és a gyerekükről.
És te mit gondolsz a természetesnek semmiképp sem nevezhető családi fotókról? Kiveri a biztosítékot, vagy titkon te is vágysz rá? Kommenteld oda a Facebookon!
