Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sok tini nagyon várja a karácsonyt, de sokan inkább dacosak. Ha a szülő nyitott, hogy kialakítsák az új, közös ünnepüket, mindenki boldogabb lesz.
Amikor felnő az ember, tapasztalja, hogyha nem vigyáz, könnyen átalakul a karácsony: már nem annyira a misztériumról szól, mint a főzésről, bevásárlásról, feladatok megoldásáról. Persze, lehet ez ellen tenni, és az is egyfajta kárpótlás, amikor a szülő a gyerekei szemében láthatja ugyanazt az áhítatot, amit annak idején ő is átélt.
Csakhogy a gyerek is cseperedik, és óhatatlan, hogy tizenéves korában nála is beköszönt valamiféle változás. Ez a folyamat természetes: a kamasz már belát a színfalak mögé, már nem tölti el ugyanazzal az izgalommal, hogy megszólal a csengő, és ott áll a feldíszített fa. Már konkrét elvárásai vannak az ajándékkal kapcsolatban, és csalódást okoz neki, ha mást kap, mint amire vágyott, jobban mondva: amit megrendelt a szüleitől. És ahogy egyre erőteljesebben kamaszodik, egy csomó ambivalens érzés támad benne a családjával, így az ünneppel kapcsolatban is.
A kamasz kritikusan látja szüleit, egyszer csak kinyílik a szeme a hibáikra, sőt, most eltúlozva jelennek ezek meg előtte, fokozottan érzékeny mindenfajta megjátszásra, álszentségre. Ezért nehezebb belesimulnia valamiféle „minden szép, mindenki szereti egymást” hangulatba az ünnepek alatt. Számára ez hazugságnak tűnhet, mert ott kong a fejében, hogy bezzeg pár napja még vitatkoztak, csúnyán beszéltek egymással, most meg áhítatosan énekelnek a fa mellett.
A tini az igazság egyik felét tisztábban látja: a hamisságra érzékeny, a másik felét kevésbé veszi észre: azt, hogyha nem is mindig szent a családi béke, azért a szándék, hogy legyen úgy, őszinte.
Kétféle hibát követhet el a szülő karácsonykor, ha tizenéves gyerekei vannak. Az egyik, hogy erőltetetten megpróbálja fenntartani a gyerekkorban megszokott karácsonyt, nem fogadva el, hogy egyes elemeivel már nem tudnak mit kezdeni a tinik, és megsértődik, ha nem partnerek ebben: ha nem akarnak énekelni, ha profán megjegyzéseket tesznek, esetleg viccet csinálnak a számára szent és fontos dolgokból.
A másik tévedés, ha akár azért, mert elhiszi nekik, hogy tényleg nem érdekli őket az ünnep, akár sértődött dacból, de teljesen lemond róla, hogy megteremtse az ünnep hangulatát, meghittségét. Valójában nagyon is szüksége van a tizenévesnek is az ünnepre, talán égetőbben, mint valaha.
Amikor szkeptikus megjegyzéseket tesz, azt vehetjük egyfajta provokációnak is, akár jó értelemben vett provokációnak, hogy megbökdös minket: „na, tényleg komolyan hiszel benne, vagy csak úgy eljátszod?”.
Hogy a kérdés mire vonatkozik, azaz miben hisz a szülő, családonként, egyénenként változik, vonatkozhat ez a karácsony vallási tartalmára, de olyan emberi dolgokra is, mint hogy karácsonykor próbáljuk meg nem bántani egymást, odafigyelni egymásra. A tini húzza a száját, de nem azért, mert neki ez nem kell, hanem mert fél, hogy valami ingatag, hamis dolgot kap, amiben csalódni fog.
A szülő akkor tudja megteremteni az ünnepet, ha egyrészt nagyon rugalmas, másrészt mégsem adja fel, és megkeresi a módját, hogy ünnep legyen az ünnep. Ha például kinyilvánítja a fiatal, hogy neki egy dolog fontos, hogy megkapja az ilyen-olyan kütyüt, akkor később bánni fogja a szülő, ha sértődöttségében csak odavágja a pénzt, mondván, „vedd meg magadnak”. Lehet, hogy úgy tűnik, a gyereket nem érdekli más, de vegyük észre, ez az ő elveszettségéről szól: mint mindenki, ő is boldog szeretne lenni, és jelenleg talán ettől az egytől várja megbízhatóan, hogy örömet fog neki okozni.
De a szülő ne hagyja, hogy így legyen! Ha teheti, vegye meg, amire vágyik a gyerek, de azért ő a maga részéről ragaszkodjon hozzá, higgyen benne, hogy a kapcsolódásról és a szeretetről is szól az ünnep, és ezt fejezze is ki. Akár az ajándékban is kifejezheti: valami apró kis személyes meglepetés legyen ott mellette, amiből érzi a fiatal, hogy a szülő szeretettel adta, amit adott.
Sok tini kamaszként is nagyon várja a karácsonyt, de sokan inkább dacosak, vagy szeretnék leporolni a régi szokásokat. Ha a szülő nyitott rá, hogy kialakítsák az új, közös ünnepüket új rituálékkal, új menüvel, új programmal, akkor csökkenni fog a tizenéves ellenállása, hiszen érezni fogja, hogy nem bábnak használják egy előre megrendezett előadásban, hanem az ő vágyai tényleg, igazán fontosak, és a szülők képesek érte kilépni a komfortos megszokásból.
Persze, előfordul, hogy a szülő még hajlana is a változtatásra, de az másvalakinek fájna a családban. Például a gyerek nem akarja meglátogatni azokat a rokonokat, akikkel nem érez közeli kapcsolatot. Ha mi képviseljük is, hogy számunkra ez fontos, ezért aznap nem fogunk rokonlátogatás helyett moziba menni, jobb nem erőltetni, amiben nem venne részt a gyerek. Sok családban abból van sértődés, hogy az ünnep egy részét a fiatal a párjával töltené, a szülő számára ez viszont komoly veszteség, mert jelzi, hogy már nem tart örökké a gyerekkor, lám, már eljött az idő, hogy karácsonykor is távozik a gyerek. Nem érdemes keménykedni, hogy „ez családi ünnep, a barátnőddel találkozhatsz akármikor”, mert eljött az idő, hogy már az ő érzései is alakítsák a programot.
A karácsony a kamasz gyerekkel lehet a megnyugvás és a fájdalmas pillanatok átélésének is ideje, mert megmutat valamit abból, hogy igazából milyen is a kapcsolat közöttünk.
Cziglán Karolina
pszichológus
