Jó, ha tudjuk, mi az, ami a kamaszságból fakad, akkor nem fogjuk ócsárolni magunkat, hogy nem tudtuk rendesen megnevelni azt a gyereket.
Általában nem szoktuk tudatosan megfogalmazni, hogy a gyermek egyes életszakaszaiban milyen elvárásaink is vannak: mit szeretnénk elérni szülőként, mi a célunk. Pedig érdemes, de nem azért, hogy görcsösen ragaszkodjunk hozzá, hanem, hogy értsük magunkat, adott esetben például miért vagyunk olyan dühösek, amikor valami máshogy alakult, mint szerettük volna. Azért is jó tudnunk, mit várunk magunktól és a kamasztól, mert így fény derülhet az irreális elvárásokra. A jellemző szülői elvárások általában részben életszerűek, de előfordulhat, hogy egyes vetületei koraiak. Nézzük meg ezeket a tipikus szülői célokat!
Értse meg az én szempontjaimat is a tini, már elég nagy hozzá!
Minél nagyobb a gyerek, annál több empátiát várunk tőle – jogosan. Az empátia fokozatosan alakul ki. Először az ember intellektuális szinten érti meg, hogy a másik a saját szemszögéből mást lát, mint mi a mienkből (legelőször ez konkrétan értendő: a tárgyakra).
Kamaszkorra már képes arra is, hogy sok helyzetben együtt érezzen a másikkal, de mivel figyelmét jelentős részben a saját érzelmi viharai és változásai kötik le, csak korlátozottan képes erre. A szülővel pedig speciális a kapcsolata, vele szemben lázadni kell, kiharcolni az új pozíciókat. Ezért, ha nem is ellenség, de ellenfél ilyenkor az anya, az apa.
Ez nem jelenti, hogy a tini szeretetlen volna, és hidegen hagynák a szülő érzései, de vitás helyzetben nem érdemes túl sokat várni a gyermeki empátiától.
Legyen kitartó, különben semmire nem viszi az életben!
A kamaszok fáradhatatlanok és elszántak tudnak lenni, ha bevonódnak érzelmileg, ha belső motiváció hajtja őket. De elmegy minden életenergiájuk, ha olyasmiről van szó, aminek nem látják értelmét. A felnőtt megtanulja önmagát motiválni, és olyan célokért is erőfeszítéseket tesz, amiknek csak közvetett értelme van. Például valaki számára idegesítő a papírmunka, de szükséges ahhoz, hogy az állását megőrizze, ami fontos neki, ezért erre tekintettel összeszedi magát.
A kamaszok impulzívabbak, könnyebben legyintenek, hogy „ez hülyeség”. Egyébként, nem mindig az érettség jele, ha a tini minden feladatát elvégzi időre: sokszor épp ellenkezőleg, azt mutatja, hogy nem lázad, nem vágta bele a fejszéjét a kamaszkor kihívásaiba, hanem egyszerűen a tekintélyszemélyek elvárásait követi.
Ha egyes dolgokban lusta a kamasz, nem kell megijedni, ez életkori sajátosság, felnőttkorra változhat. Látszólag a kitartás hiánya, ha sok mindenbe belefog, és abbahagyja, de igazából ez próbálgatás, leginkább saját magáé, különféle szerepeké. Ez fontos fázisa az identitás alakulásának.
Legyenek tartós kapcsolatai!
Rendben van, hogy az ovis egyik napról a másikra váltogatja a barátait, de a szülő számára aggasztó, ha úgy látja, nincsenek tartós kapcsolatai a tininek. Hogy fog akkor családot alapítani felnőttként, hogy lesz közösségek része?
Tudni kell, hogy a kamasz kapcsolatai még nagyrészt ő magáról szólnak, még ha ez elsőre rosszul is hangzik. Ez nem önzést jelent, hanem azt, hogy az identitáskeresés intenzív időszakát éli, ezért leginkább önmagát szeretné megérteni, kimunkálni. A nagy baráti beszélgetések arról szólnak elsősorban, hogy a saját álláspontját, világnézetét kialakítsa, valami mellé, és valamivel szembe álljon. A szerelemben is inkább magukat, mint a másikat keresik.
Az tud igazán a másik felé fordulni, aki saját magával már rendben van. Párterápián látható, sokan kamasz identitásra próbálnak felnőtt párkapcsolatot építeni, ez persze nem működik. De az rendjén van, ha a tininek még részben önmaga megtalálásáról szólnak a kapcsolatai, és e mentén előfordulnak nagy szakítások, összeveszések is.
Viselkedjen rendesen!
Az elsőszámú panaszok közt szokott szerepelni, hogy a kamasz szemtelen. Vitázik és szemtelenkedik, mert távolodnia kell a szülőtől, illetve a konfliktus számára egyfajta kommunikációs csatorna, paradox módon a kapcsolódás eszköze is.
Míg a szülő általában problémának és a távolság jelének tekinti a vitát, a kamasz egy útnak, amin találkozni lehet a másikkal. Tehát annak, hogy a kamasz gyakran szembeszegül, ellenvetései vannak, nem a bántás a célja.
Persze, előfordul, hogy átlépi a határt, amit a szülő már nem akar tolerálni, olyat mond vagy tesz, ami nem fér bele. Azért is teszi, hogy tisztázzuk következetesen, hol a határ. Tehát legjobb, ha a szülő megteszi ezt, ami sok esetben csak egy határozott nemet mondás. A lényeg, hogy (amennyire ez kivitelezhető) mindig ugyanott legyen a határ.
Kamaszság vagy probléma?
Jó, ha tudjuk, mik azok a reakciók, tettek, amik magából a kamaszságból fakadnak, mert akkor nem fogjuk ócsárolni magunkat azért, mert nem tudtuk rendesen megnevelni azt a gyereket. Hogy sikeres volt-e a nevelés, azt teljes biztonsággal úgyis csak később, a kamaszkor lecsengése után lehet eldönteni.
Cziglán Karolina
pszichológus
