Gyereklábra felnőtt cipőt? Nincs más választás

Olvasási idő kb. 5 perc

Nehéz az élet ha a gyereknek nagy a lába. A szakértő mindenesetre felsorolta a főbb szempontokat, a többi a szülő dolga.

Előbb-utóbb minden gyerek életében eljön a pillanat, amikor a lába túlnövi a 35-ös méretet, és akkor a leesett állú szülőt a szakképzett cipőeladó átkíséri a felnőtt osztályra. A szülő meg csak néz bambán a gyerekről a cipőkre, cipőkről a gyerekre, aki 140 centi, harminc kiló, és a legkevésbé sem hasonlít egy felnőttre, viszont két copf fityeg a feje két oldalán, esetleg éppen hiányzik egy-két foga, majd kinő.

Ennek megfelelően a lábfeje is hiába hosszú, sokkal, de sokkal keskenyebb, mint egy felnőtté, és legalább 7-8 évig még növésben is lesz. A téma nem légből kapott, jelenleg éppen itt tartunk a kilencéves lányommal. Állunk a női részlegen, előttünk magas sarkú, hegyes orrú, vagy két pántból álló (és magas sarkú) modellek sorakoznak. A gyerek viccből (vagy ki tudja) egy-kettőt felpróbál, pipiskedik benne az eladók végtelen örömére, aztán visszateszi őket a polcra, ezekben nem lehet járni. És igaza van.

Évek óta ugyanoda járunk lábbelit venni a gyerekeknek, egy olyan üzletbe, ahol csak minőségi cipőt árulnak, elsősorban magyar gyártóktól (meglepően nagy a kínálat egyébként). Az eladók szakképzettek, nemcsak méretet hoznak, de tanácsot is adnak, segítenek a választásban, és megszakértik a felpróbált cipőt, jó-e a méret, megfelel-e a fazon a gyereknek. A nevünkön szólítanak, és tudják, hogy hányas a gyerekek lába, odafigyelnek. 

Az itt dolgozó Móni azonban az aktuális problémánkra csak széttárja a karját: nem igazán tud segíteni. Pedig szeretne, és tudja is, hogy miről van szó, a gyártók azonban nem igazán válaszolnak megfelelő termékkel erre a nagyon is létező igényre. Vagyis de, van néhány cipőgyár, amely előrukkolt junior lábbelikkel, csakhogy ezeket senki sem fogja megfizetni. 

Mennyi az annyi

Egy minőségi, vízálló, légáteresztő anyagból lévő csizma 20-25 ezer forint gyerekméretben, felnőttben, vagyis 36-os mérettől viszont már nagyjából tízezer forinttal többet kell rá számolni, a juniorra pedig még többet. A felnőttek maguknak talán még megvesznek ennyiért egy csizmát, és hordják akár 5-6 szezonon keresztül is, egy gyerek azonban egy tél alatt kinövi. Az átmeneti cipőkkel ugyanez a helyzet: 15 ezer forintért lehet egy minőségi gyerekcipőt kapni, a junior viszont már 25 ezer. Az átmeneti cipő pedig minden szülő álma: 5-6 hétig viseli a gyerek, aztán jön a csizma vagy a szandál, a következő szezonra pedig már ki is nőtte, ezért nem szívesen adnak ki érte ennyi pénzt.

Pedig a gyerekek lába Móni szerint egyre nagyobb lesz, mármint nem úgy, hogy megnő, hanem a 15-20 évvel ezelőtt megszokotthoz képest is nagyobb a gyerekek lába mostanában. Többnyire csak hosszában, szélességre nem feltétlenül. Ma már nem ritka, hogy szalagavatóra 40-44-es méretű topánkát keresnek a lányok (közben persze majd’ elsüllyednek szégyenükben, mintha ők tehetnének róla), és természetesen nem találnak, mivel a piac nem igazán követi az igényeket.

Márpedig igények, azok vannak, főleg ami a dizájnt illeti, erre azonban még kevésbé figyelnek oda a gyártók. És ekkor következik az, hogy a kislány egész nyáron balerinában vagy lábujjközös papucsban jár, a bokája pedig úgy bedől, hogy a földet súrolja – mesélte Móni – és közben panaszkodik, hogy fáj a lába, kilencévesen.

Erős kéreg, rugalmas talp

Na de milyen feltételeknek kell megfelelni annak a lábbelinek, amit egy szülő jó szívvel ráadhat a gyerekére? Erről dr. Szikora Gyulát, a Róbert Rendelőintézet gyermekortopédusát kérdeztük. A szakorvos szerint, ha a gyereknek veszünk cipőt, ugyanarra figyeljünk, mint saját magunknál (kivéve, ha a divat a legfontosabb szempont, mert az itt nem jön be).

  • Legyen a cipőnek erős kérge.
  • Legyen rendes felsőrésze, például megkötős vagy tépőzáras, nem pedig belebújós vagy papus. Vagyis fogja a lábközepet, az előlábat.
  • Legyen vastag és rugalmas a talpa.
  • Szellőzzön jó, vagyis legideálisabb, ha bőrből van.
  • A harántemelés pedig majdhogynem mindegy, szóval ne ez alapján válasszunk lábbelit a gyereknek.

A legnépszerűbb fazonok kiestek

Nos, ezeknek a szempontoknak a nyári lábbelik egyáltalán nem felelnek meg. A szandálnak nincs kérge (kivéve a szupinált ortopéd szandálokat, amit egy kilencéves már nem vesz fel), és nem fogja a bokát, lábfejet.

A balerina szintén nem. „Amikor a rendelőmbe behoznak anyukák csinos kislányokat balerina cipőben, mindig megbeszéljük, hogy ugye ezt nem hordja a gyerek mindennap, csak most, erre az alkalomra adta rá” – mesélte Szikora doktor. Sajnos a textil tornacipők (Converse-típusúak) sem jók, mivel a textil szintén nem tartja a lábat. Nem jók a Crocs típusú gumipapucsok sem. Alapból nincs kérgük, emellett habból vannak, ami elnyeli a rengeteg energiát, amit az izomzat építésére használna a test a megfelelő lábbeliben, vagyis ellustul tőle a láb.

Mozogni, mozogni, mozogni!

És akkor eljutottunk a legfontosabb dologhoz: járjanak, gyalogoljanak a gyerekek! Ha nem járnak, nem fejlődnek ki a megfelelő tartóizmok, jön a lúdtalp és a sarokdőlés, ami felnőttkorban is megmarad, és gondot okozhat.

Igaz, a sarokdőléstől nem kell megijedni, mert az hullámzóan végigkísérheti a gyerek fejlődését, hol előjön, hol elmúlik. De ha jó cipőt hord a gyerek, és használja a lábát, ez felnőttkorára megoldódik.

A szakorvos szerint tehát ha a gyerek csak pár percet, vagy legfeljebb egy órát gyalogol, nem olyan nagy baj, ha mondjuk szandál van rajta nyáron. De ha hosszabb városnézésre, különösen, ha túrára indulnak, feltétlenül zárt cipő legyen rajta!

Ősszel kicsit könnyebb

A hamarosan aktuális átmeneti cipők viszonylag könnyebben megfelelnek a fenti követelményeknek, ráadásul a zárt cipőből mégiscsak nehezebben esik ki a gyerek lába, mint egy könnyű, nyári szandálból, úgyhogy most egy kicsit fellélegezhetnek azok a szülők, akik ezzel a problémával küzdenek.

Persze attól még mindig nem olyan egyszerű a helyzet, mert egy rugalmas talpú, fűzős vagy tépőzáras bőrcipő nem kimondottan olcsó dolog – már ha egyáltalán sikerül találni megfelelő méretet. És akkor még a dizájnról nem is beszéltünk, pedig egy 9-10 éves lányt már igenis érdekel, hogy mi van rajta.

Menekülési útvonalnak ott vannak a sportcipők, amiben végül is simán lehet iskolába járni ősszel, de ebből is inkább a bőrt érdemes választani, ami megint csak nem egy pénztárca kímélő dolog.  Az viszont, hogy ünneplő ruhához mit adjunk a gyerekre, amiben járni is tud (valamint nem sajnáljuk a pénzt, hogy háromszor lesz rajta, majd kinövi), továbbra is rejtély marad.

Önök hol vásárolnak cipőt a kiskamasz gyereküknek? És ezek megfelelnek a fenti feltételeknek?

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.