Három fontos dátum továbbtanulóknak

Olvasási idő kb. 2 perc

Ugye nem felejtette el, hogy lassan itt az írásbeli felvételik és a felsőoktatási jelentkezés időpontja és határideje?

Oktatási időszámítás szerint a január és február nemcsak a félév időszakát jelentik, fontos dátumok és határidők vannak ilyenkor a továbbtanulók számára - ezeket szedtük most össze.

Január 16-a, központi írásbelik a középiskolákba

Ezen a szombati napon írják az írásbeli felvételit azok, akik 4, 6 vagy 8 osztályos középiskolába jelentkeztek tavaly december 8-ig. Az intézmények maguk külön értesítést nem küldenek - a papíron tesztírásra megjelölt helyen kell megjelenni 10 órakor. Kivételt képeznek ez alól azok az iskolák, ahol nem kérnek írásbeli felvételit - ezekre a helyekre (és az összes többire is) februárig kell elküldeni a jelentkezést.

Fotó: Dan Kitwood / Getty Images

Ingyenes próbaérettségik, szintén január 16

Ugyanezen a napon lehetőség nyílik ingyenes próbaérettségire is, amit a Budapesti Corvinus Egyetem hivatalos előkészítője, a Studium Generale tart, írja az Eduline. A megírásra az ország hét pontján és matematikából, történelemből, illetve közgazdaságtanból van lehetőség mind közép, mind emelt szinten. Jelentkezni január 11-ig lehet, a tesztvizsgákat pedig a Studium Generale tagjai fogják összeállítani és kijavítani, akik a feladatok mellé írt észrevételeken túl ingyenes konzultációs lehetőséget is biztosítanak a résztvevők számára.

Február 12, középiskolai jelentkezések határideje

Február 12-éig kell beadni a jelentkezéseket a középfokú iskolákba (4, 6 és 8 osztályosba egyaránt), ez attól független, hogy a kinézett intézménybe kell-e írni központi felvételit, vagy csak a továbbvitt jegyeket (és a szóbeli elbeszélgetés eredményét) nézik. A jelentkezési lapon több intézményt is meg lehet jelölni.

Február 15, felsőoktatási jelentkezések határideje

Nem kevésbé fontos dátum február 15-e hétfő sem, ugyanis eddig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe. Valószínűleg jó hír, hogy a minimumponthatár idén sem emelkedett: alap- és osztatlan képzéseken 280, a felsőoktatási szakképzéseken pedig 240 a beugró. Ha kíváncsi a pontszámítási metódusra és arra, hogy egyes szakokon mennyi az előzetes minimumponthatár, ide kattintva elolvashatja.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.