Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni – mégis tömeges a jelentkezés
A legrosszabb kezdő fizetéssel járó diplomák között főleg kreatív és művészeti szakok szerepelnek, mégis tömegével jelentkeznek rájuk a fiatalok.
A legrosszabb kezdő fizetéssel járó diplomák között főleg kreatív és művészeti szakok szerepelnek, mégis tömegével jelentkeznek rájuk a fiatalok.
A gimnáziumi felvételi vizsgák ugyan még zajlanak, de már az érettségizőknek is van miért izgulniuk – a jó eredményhez emelt szintű vizsgánál egy tanévnyi felkészülés szükséges.
A felsőoktatási intézmények ősszel induló képzéseire a jelentkezési határidő napokon belül lejár.
Filozófiai, elméleti és szaknyelvi szövegeket kellett értelmezni a dél-koreai felvételi angol vizsgáján, ami annyira nehéz volt, hogy a botrány hatására távozott a felelős vezető.
Dél-Koreában nemzeti eseménynek számít a felsőoktatási felvételi, rendkívüli intézkedésekkel biztosítanak zavartalan körülményeket a diákoknak.
Talán egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy hány olyan embert ismerünk, aki szeret állásinterjúra menni vagy akár interjúztatni. Azt mondják, ez már-már művészet. Nos, Edison talán túlzásba is vitte.
2025-ben január 18-a 10 óra a központi felvételi megírásának időpontja, a 6 és 8 osztályos gimnáziumba, valamint a kilencedikbe felvételizők számára is. Természetesen most is magyar nyelvi és matematikai feladatlapot kell megoldani, a megszerezhető 50-50 pont reményében. Az elmúlt évek feladataiból válogattunk, neked még megy az általános iskolai anyag magyarból?
Az Oktatási Hivatal a felvételiző gyerekek szüleinek küldött levelet, amiben az Ügyfélkapu megszűnésére hívja fel figyelmet, és arra a kéri a családokat, hogy minél hamarabb regisztráljanak az Ügyfélkapu Pluszra.
Szerda éjfélig kell beadni a pótfelvételi jelentkezéseket, minden szükséges dokumentummal egyetemben. A határidő lejártáig hitelesíteni is kell a kérelmet, mutatjuk a teendőket.
Habár egy éve startolt az üzletek pénztárainál készpénzfelvételi lehetőséget biztosító cash-back rendszer, a boltok túlnyomó többsége be sem vezette, ahol használják, ott pedig kevés vásárló él vele.
Alig pár nap maradt már csak hátra két fontos határidőig.
Bár jó harminc éve ott vannak az iskolák palettáján, sokaknak úgy tűnhet, mostanában nőtt meg az érdeklődés a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok iránt. Az ötszörös túljelentkezés és a felvételi is arra készteti a szülőket, hogy jól gondolják meg a jelentkezést.