Bolti készpénzfelvétel: egy áruházlánc kínálja csak, így használjuk a lehetőséget

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Habár egy éve startolt az üzletek pénztárainál készpénzfelvételi lehetőséget biztosító cash-back rendszer, a boltok túlnyomó többsége be sem vezette, ahol használják, ott pedig kevés vásárló él vele.

A bankautomatáknál történő, havi két alkalommal és maximum 150 ezer forintos keretig elérhető ingyenes készpénzfelvétel lehetősége mellett 2023 júliusa óta az üzletek pénztárainál is élhetnénk egyfajta ingyenes pénzfelvétellel. Szintén havi kétszer, ugyanakkor maximum 40 ezer forintot tud felvenni az, aki ezzel él – áll a Pénzcentrum cikkében.

Az üzletek ugyanakkor már egy éve sem voltak túl lelkesek a rendszer bevezetésével kapcsolatosan, ez az attitűd pedig nem változott túl sokat. Az lehet a legnagyobb visszatartó erő, hogy magas adminisztrációs és biztonsági költségek járnak azzal, ha a pénztárakban igénybe vehető ez a lehetőség.

A boltoknak kényelmesebb, ha nem készpénzt használunk - és felvenni sem üzletben akarjuk azt
Fotó: Ekaterina Goncharova / Getty Images Hungary

A lap a tavalyi induláskor, ősszel, illetve most is utánajárt annak, hány üzletláncban vehetnél fel így készpénzt, ha van rá igényed. A helyzet teljes mértékben változatlan, egyedül a PENNY boltjai kínálják ezt a lehetőséget, de ott sem tolonganak az emberek az ingyen felvehető pénzért.

Ennyi készpénzt vesznek fel a boltokban

„A készpénzfelvétel a teljes tranzakciók kevesebb mint 0,1%-a.

Idézőjel ikon

Vásárlóink jellemzően kisebb, pár tízezer forint értékben vesznek fel készpénzt.

Bizonyos régiókban egyáltalán nem élnek a lehetőséggel, de országosan is minimális a kihasználtsága” – fogalmaztak a Pénzcentrum kérdésére a náluk egyébként már 2017 óta élő rendszerről.

Ami a többi üzletláncot illeti: a Spar arról számolt be, nem is tervezi a rendszer bevezetését, amely a Tesco és az Auchan hipermarketeiben sem elérhető. A Lidlt és az Aldit is megkereste a lap, melyek korábban úgy nyilatkoztak: vizsgálják a lehetőségeket, dolgoznak a megoldáson. választ azonban nem kaptak.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.