Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni – mégis tömeges a jelentkezés

Magyar pénz, egy nő egy marék magyar forintot tart a kezében, különböző bankjegyek, pénzügyek
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A legrosszabb kezdő fizetéssel járó diplomák között főleg kreatív és művészeti szakok szerepelnek, mégis tömegével jelentkeznek rájuk a fiatalok.

A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) legfrissebb felméréséből – amely a 2022/2023-as tanévben végzetteket vizsgálta – kiderül, hogy melyik 10 alapszakos diplomával lehetett a legkevesebbet keresni átlagosan és bruttóban 2024-ben. Az Eduline megnézte, hányan jelentkeztek ezekre a szakokra.

Hiába az alacsony fizetés, sok fiatal jelentkezik ide

Az alacsony fizetések ismeretében azt gondolhatnánk, hogy ezekre a képzésekre alig akad jelentkező, de ez egyáltalán nincs így, több százan jelölték meg ezeket a szakokat.

Egy csoport hallgató figyelmesen hallgatja az oktatót egy egyetemi előadáson.
Töretlen az érdeklődés a legrosszabb kezdő fizetéssel járó szakok iránt is a felvételizők körében
Fotó: Tom Werner / Getty Images

A legalacsonyabb átlagfizetésű szakon, a zenekultúra képzésen a pályakezdők bruttó 275 ezer forint körül keresnek, idén mégis 144-en jelentkeztek rá, ebből 48-an első helyen.

A lista további részében is főleg kreatív és művészeti szakok szerepelnek, amelyek iránt stabil a felvételizők érdeklődése:

  • animáció: 477 jelentkezés (261 első helyes), kb. 298 ezer forint kezdőbér;
  • táncos és próbavezető: 507 jelentkezés (255 első helyes), kb. 317 ezer forint;
  • építőművészet: 522 jelentkezés (177 első helyes), kb. 324 ezer forint;
  • képi ábrázolás: 485 jelentkezés (171 első helyes), kb. 339 ezer forint;
  • média design: 318 jelentkezés (106 első helyes), kb. 363 ezer forint;
  • fotográfia: 384 jelentkezés (162 első helyes), kb. 366 ezer forint.

A listából kiemelkedik a mozgókép képzés, amelyhez olyan szakirányok tartoznak, mint a film- és televíziórendezés, az operatőr, a filmvágás vagy a gyártásszervezés. Erre 1592 jelentkezés érkezett – ebből 605 első helyes –, vagyis messze ez a legnépszerűbb szak, holott itt is csak nagyjából 340 ezer forint a kezdő fizetés.

A legrosszabbul fizető alapszakok között kakukktojásként szerepel a repülőmérnöki szak. Bár itt a kezdő bér magasabb, körülbelül 370 ezer forint, a jelentkezések száma azonban jóval alacsonyabb: 264 összesen, ebből 124 első helyes.

Természetesen ezek csupán az átlagos pályakezdő fizetések, amelyek nem feltétlenül tükrözik, hogy hosszabb távon milyen bérezéssel kecseget egy-egy diploma.

Van olyan szakma is, amelyben diploma nélkül is kereshetsz 1,2 milliót, ráadásul a kezdő fizetés is átlag feletti ebben a munkakörben.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.