Időgazdálkodási kisokos tiniknek

Olvasási idő kb. 4 perc

Olyan gyereket akar, aki rendet tart maga körül, és mindig, mindennel időben elkészül? Mutatjuk a tippeket.

A HuffPost összegyűjtött pár praktikát, amik elsajátításával a gyerek rendszerezettebb életet tud élni, és ezáltal könnyebben veszi majd a terheket, amiket az iskola rájuk tesz. És bár valójában egyik tipp sem forradalmi, mégis jó, ha ezeket időnként végigvesszük a kiskamasszal, kamasszal, hiszen legtöbbünknek szintén tanulási folyamat volt, mire ezekre rájöttünk.

Szülői segítséggel, pláne, ha van egy kis belső motiváció, a kamasz gyerekeinknek is segíthetünk, hogy kevésbé essenek szét, és ne kerüljenek állandó időzavarba.

Fotó: Walter Sanders / Europress / Getty

Készüljenek fel a soron következő hétre

Minden vasárnap szánjon egy kis időt arra, hogy átbeszéli gyerekével, hogy mi lesz a következő héten. Ezek után készítsenek közösen egy listát, amelyek a következő kategóriákba kerülhetnek:

  • Készen kell lenni vele (amit feltétlenül meg kell csinálni)
  • Szeretnék kész lenni vele (egy kicsit várhat a megvalósítás)
  • Amit szeretnék csinálni (rekreációs tevékenység)

Ezek után rendszerezzék hétfőtől-péntekig, hogy mikor és mennyi időt fog az egyes tételek megvalósítására szánni a gyerek.

Minden napnak kell legyen egy kezdési és egy befejezési pontja. Írják össze, hogy milyen munkákat szándékozik aznap a gyerek elvégezni, illetve, hogy melyikhez, körülbelül mennyi időre lesz szüksége, majd tegyék őket fontossági sorrendbe.

Világítson rá, milyen jó a digitális naptár

A mai világban a gyerekek már létezni sem tudnak a mobiljuk nélkül, ami ebben az esetben egyáltalán nem hátrány - mert ez azt jelenti, hogy tudják kezelni a naptárat is. Ha a gyerek, soha nem használja a telefonján ezt a funkciót és - mondjuk nem jön rá öt perc alatt, hogy hogyan működik - mutassa meg neki, hogy miként állíthat be figyelmeztető jelzéseket benne. Még jobb, ha össze tudja kombinálni, az előzőekben mutatott tervezetet a naptárral. Tuti siker. 

Csináljon a nagyobb feladatokból sok kisebbet

Amikor egy nagy feladat előtt állunk, hajlamosak lehetünk tologatni a dolgot, mivel nem tudjuk, hogy hogyan fogjunk neki. Ilyen például a fürdőszoba kitakarítása. Egyszerűnek tűnhet, de közben meg egyáltalán nem az. De ha szétbontja, hogy ez mit is jelent valójában, már sokkal egyszerűbb nekilátni a feladatoknak, mint például:

  • fugát takarítani,
  • kimosni a kádkilépőt,
  • fertőtleníteni a szanitereket
  • felmosni,
  • elpakolni,
  • kiüríteni a szemetest

Sokkal átláthatóbb és egyszerűbb így a dolga. A legjobb ha listát készít ezekről, és minden végrehajtott feladatot kipipál a listán. Ja, és persze nem kötelezi magát arra, hogy egy nap alatt végezzen a munkával. Ugyanezt a metódust követve, mutassa meg gyerekének is, hogy miképpen működik ez a módszer. Írjanak fel egy nagy feladatot egy papír tetejére, majd bontsák atomjaira. 

Pakoljanak be előző este az iskolatáskába

„Old school” trükk, minden felnőtt ismeri: pakoljanak be az iskolatáskába lefekvéskor, így stresszmentesen indulhat a reggel(haha!), és este nem azon fog rágódni a gyerek, hogy mi az, amit elfelejt majd reggel betenni a táskába. Szintén ovis trükk, de tényleg hasznos, készítsék ki a ruháját amit másnap viselni fog, és csomagoljanak valami harapnivalót is amit a szünetben elnyammoghat.

Találjanak helyet mindennek

A tinédzserekbe automatikusan be van kódolva, hogy rendetlennek kell lenni, és meg sem értik, hogy milyen jó, ha nem káoszban élik az életüket - de ez nem jelenti azt, hogy ha megtanulják, hogyan lehet rendet tartani, az nem fogja őket előbbre vinni.

Néhány tipp, a rendrakáshoz:

  • Csoportosítsák kategóriák szerint a dolgokat.
  • Kérje meg a gyereket, hogy keressen a szobában helyet minden kategóriának.
  • Mutassa meg hogyan működik a címkenyomtató - de sokszor a „post it” is megteszi - amit a fiókokra meg a polcokra lehet ragasztgatni, hogy átlátható legyen, mi van bennük.
  • Emlékeztesse őket, hogy mindent tegyenek vissza a helyükre.

Hagyjon időt magára is

Amikor a gyerek rájön, hogy ténylegesen mennyi időbe telik megcsinálni valamit, ellenben azzal, hogy ő mit saccolt az elején, egyenesen szárnyra kaphat. Ezért is jók a különböző telefonos applikációk, amik az időbeosztást segítik.

Ilyen a Pomodoro technika is - magyarázza el neki, hogy hogyan működik, de persze kereshetnek hasonló tematikájú alkalmazásokat is okostelefonra.

Fotó: H. Armstrong Roberts / Europress / Getty

Használják a Google Docs-ot

Akinek okozott már fejfájást (és duplamunkát) elkavarodott kinyomtatott papír, vagy összetört telefonon/laptopon/tableten tárolt házidolgozat, azt nem kell sokáig győzködni erről.

Google Docs-ot használni maga a csoda, ugyanis mindenhol elérhető, ahol van internet, és amit oda bevisz, csak akkor tűnik el, ha azt kitörli. Hiába veszíti el a telefonját a gyerek, vagy zúzza kezelhetetlenné, az adatok soha nem fognak elveszni, ha felhőbe írja őket. Szóval tényleg hasznos ezt a funkciót használni, mutassa meg neki, hogyan működik. Ráadásul emlékeztetőket is be lehet ide vésni, szóval soha többet nem fog elkésni a különórákról, vagy a fogorvostól a gyerek.

Konklúzió

A legtöbb tini képtelen felnőtt mércével mérve rendszerezett életet élni, de ha megszokássá válnak a fentebb említett technikák, magabiztosabbak lesznek, nyugodtabbak, és jobban teljesítenek majd az iskolában. És ha egyszer rájönnek arra, hogy ezek a dolgok tényleg beválnak, már soha többet nem kell emlékeztetnie őket a feladataikra. 

ÁMEN!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.