Tiszta biológia: ezért borul ki mindenen a kamaszlány

Olvasási idő kb. 4 perc

A gyerek eddig viszonylagos nyugalmat átélő agya most hormontengerben úszik. És, hogy miért zakkan meg tőle? Elmagyarázzuk.

A kamaszkor csodás dolog: kinyílik a világ, kisgyermekünkből most már megállíthatatlanul felnőtt formálódik. Persze, az is lehet, hogy addig kiegyensúlyozott, kedves, higgadt és értelmes kislányunk például egyik pillanatról a másikra őrjöngő fúriává változik. Dráma, dráma, dráma minden nap, minden napszakban. A kamaszkor során végbemenő idegrendszeri és hormonális változások tükrében ez nem is meglepő. De mégis, mi történik a kamaszlány hormonrendszerével, és miért kell ennek az agyát is kimosnia? Elmagyarázzuk.

Evolúció és szemhéjtus

A kamaszlány idegsejtjei a hormonális változások hatására újraszerveződnek, és ez valóban ahhoz vezet, hogy az orrára nőtt pattanás tökéletesen ki tudja borítani. Agyuk ugyanis ilyenkor az evolúció során belékódolt és a nővé válásért felelős instrukciókat hajtja végre. Ez az oka annak, hogy a tinilány indokolatlanul sokat foglalkozik a külsejével: a nővé válás időszakában ugyanis evolúciós örökségként létezését az határozza meg, hogy szexuálisan kívánatos legyen a másik nem számára. Az illetlenül mély dekoltázsok, rövid szoknyák és a több tonna smink tehát nem azt jelenti, hogy kamaszlányunk az ősi mesterség felé vonzódik, csupán azt, hogy agyában bekapcsolt a biológia.

Hormonok minden mennyiségben

A mögöttes okok a kamaszkorban végbemenő hormonális változások. Louann Brizendine, a kaliforniai egyetem pszichiáter professzora szerint a kamaszlányok viselkedését alapjaiban határozza meg az, hogy kisgyermekkoruk óta most először lesz magas az ösztrogénszint az agyukban. A gyermek most először éli át a petefészekből havi rendszerességgel érkező ösztrogén- és progeszteronhullámokat – vagyis eddig viszonylagos nyugalmat átélő agya most hormontengerben úszik.

A női agy jellegzetességeit vizsgáló kutatónő szerint az ösztrogén és a progeszteron a kamaszlány agyában számos agyi hálózatot beindít: olyanokat, amik már magzatkorban kialakultak, de eddig kevésbé voltak aktívak. A nők agya egyébként is valamivel érzékenyebben reagál a társas hatásokra, vagyis a jóváhagyás, rosszallás, elutasítás, kritika és dicséret megnyilvánulásaira – a kamaszlány agya a hormonok hatására ebből a szempontból is csúcsokat dönt. Elég egy ferde pillantás vagy egy félreértelmezhető komment a neten, és leányunk máris a szobájában zokog.

A kritika és dicséret értelmezése ráadásul attól is függ, hogy a lány a menstruációs ciklus melyik szakaszában van: ugyanaz a megjegyzés bizonyos napokon lepereg róla, míg máskor kétségbeesésbe taszíthatja. A női agy a havi rendszerességgel változó ösztrogén – és progeszteronhullámok hatására a hónap különböző szakaszaiban máshogy éli meg a stresszt, és ez nem csak a kamaszlányokra jellemző. A kutatások felnőtt nők esetében is kimutatták, hogy a ciklus első két hetében több stresszt és kritikát bírunk el zokszó nélkül, mint a második két hétben. A serdülők agya még érzékenyebb ezekre a változásokra, náluk nagyon szembetűnő lehet a pszichés teherbíró képesség havi ingadozása.

Erre érzékenyek a lányok

A Brizendine könyvében idézett kutatások szerint 7-16 éves korban más stresszforrásra reagálnak érzékenyebben a nők és másra a férfiak. A lányok inkább a kapcsolataikat, a fiúk a tekintélyüket féltik: vagyis míg a tipikus serdülő lány inkább arra vágyik, hogy szeressék és tartozzon valahova, addig a fiú inkább arra, hogy feljebb jusson a társas hierarchiában. Ennek megfelelően a tinilány agya igen érzékenyen reagál a társas elutasításra. Tipikus esetben a menstruációs ciklushoz ez úgy köthető, hogy az első két hétben, amikor magas az ösztrogénszint, a lány inkább keresi mások társaságát és szívesen él szociális életet. A ciklus második két hetében, amikor az ösztrogénszint alacsony, a progeszteronszint pedig magas, a lányok visszahúzódóbbá válnak, ingerlékenyebbek és érzékenyebbek az elutasításra.

És ezért lógnak egyfolytában a telefonjukon

A társas kapcsolatok minőségére és aktivitására való fokozott érzékenység tehát a tinilány-agy hormonális hatásra bekövetkező változásainak köszönhető. A folyamatos csetelésnek is biológiai alapja van: a társas kapcsolódás hatására ugyanis a lányok agyában az örömért, jutalomért felelős agyterületek aktiválódnak. Ezek az agyterületek nem specializálódnak a mobileszközökre: akkor is aktívak, ha lányunk offline, élőben beszélget kis barátnőivel, csakhogy a társas kapcsolódás iránti igény ilyenkor szinte kielégíthetetlen. Vagyis nem elég, hogy egész nap csacsogtak egymással az iskolai szünetekben és leveleztek órán a pad alatt, a kommunikációt otthon is, este is, a végsőkig folytatni kell. A társas kapcsolódás dopamint és oxitocint szabadít fel lányunk agyában, ami kitörő örömérzetet okoz. Ez azt jelenti, hogy a serdülő lányoknak az agyában nagyjából hasonló változások zajlanak le pletykálkodás közben, mint amit orgazmus vagy kokain hatására érezhetünk. Nem csoda, hogy nehezen tudják abbahagyni.

Minden érintettnek nehéz

A tinédzserlányok élete tehát nem könnyű, és ennek megfelelően szüleiké sem az. A ciklusa első két hetében sziporkázóan értelmes leányunk látszatra ok nélkül ellenségessé, kétségbeesetté és sírékonnyá válik. Ezek a változások a serdülő lányokat is megviselik, hiszen nem ismernek magukra, az érzelmi labilitás, az önbizalom ingadozása számukra is váratlan és érthetetlen. A felvilágosító órákon, illetve szüleiktől jó esetben megtanulják a menstruáció élettanát és a tampon működését, de a kapcsolódó idegrendszeri változásokról általában keveset hallanak.

A lányok ciklusfüggő hangulatáról maximum szexista viccek formájában tájékozódhat az ember – amikor dühös nőkre könnyen rásütik, hogy „biztos menstruál.” A nők természetesen ciklustól függetlenül is lehetnek dühösek, szomorúak vagy érzékenyek, a hormonok hangulatra kifejtett hatását azonban nem jó figyelmen kívül hagyni. Érdemes erről is felvilágosítani a kamaszlányt, hiszen hatalmas segítség lehet: amikor maga sem érti, miért borult ki egy hülyeségen, kiszámolva a ciklusnapjait, rájöhet, hogy ja, igen, nem is a világ omlott össze és nem biztos, hogy ő maga egy nyomorult lúzer, mindenki más pedig szemét, csupán túlteng az agyában az a fránya progeszteron.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Puskás Pálma
Puskás Pálma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?