Ezekért szégyenkezünk anyaként

Olvasási idő kb. 3 perc

Önök a nevelés, az etetés, az iskola vagy éppen a munkájuk miatt szoktak rosszalló pillantásokat kapni?

Ahogy megszületik a gyerek, a szülők máris elkezdhetnek szégyenkezhetni, hogy mit, hogyan csinálnak. Mert nyilvánvalóan az anyaság minimum kritériuma, hogy szoptasson a nő, és a taníttatásnak is csak egy lehetséges módja van: ahogy azt a beszélgetőpartner elképzeli. Ugye ismerős? Az eredmény pedig, hogy mindenki jogot formál, hogy bírálja a szülők döntéseit, még akkor is, ha egyébként nem is volt más választásuk.

A Yahoo Parenting egy reprezentatív kutatást végzett, hogy megnézzék, mi a helyzet, milyen érzésekkel küzdenek az anyák, és mi minden miatt kell szégyenkezniük. Mert ahogy anyává válunk, örök társunkká szegődik a szorongással vegyes bűntudat, a szaranyaérzés, amiről korábban már pszichológusunk is írt.

És, hogy miért szégyenkeznek az anyák? Igen különböző okok miatt. Például:

  • Az anyák 12 százaléka elismerte például, hogy van kedvenc gyereke,
  • az 1978 és 1994 között született nőknek pedig több mint negyede úgy véli, jobb lett volna, ha még vár egy kicsit a gyerekszüléssel.
  • És egy meglepő eredmény: a megkérdezett anyák fele úgy gondolja, hogy nem gond, ha időnként letaslizza a gyereket, amivel kapcsolatban viszont a kutatók arra a következtetésre is jutottak, hogy a gyerek testi fenyítése csak a jéghegy csúcsa, amit gyakran éppen mások rosszalló tekintete vált ki.
  • A fehér anyák 90 százaléka érezte már úgy, hogy ítélkeznek róla anyaként, a feketék 76 százaléka, a latino mamáknál ez 87 százalék, az ázsiai anyáknál pedig 81 százalék.

A szülők több mint fele úgy érzi, hogy az emberek árgus szemmel figyelik, hogy hogyan nevelik a gyereküket, és persze ítélkeznek is.

  • Az anyák 9 százaléka már a terhesség alatt is szégyenkezett valami miatt, ahogy pedig nőtt a gyerek, úgy egyre többen süthették le a szemüket.
  • Mire a poronty elérte a kisgyermekkort, már minden harmadik anyába beleült a szégyen érzése valami (hülyeség) miatt.
  • Az anyák több mint fele a neveléssel kapcsolatban érezhette rosszul magát (53 %),
  • 48 százalékuk a munkájukkal összefüggésben,
  • minden harmadik anya pedig amiatt, ahogy a gyerekét táplálja
  • Az anyák csaknem fele elmondta, kapott már kapott lesújtó pillantásokat amiatt, ahogy a gyerekei nyilvánosan viselkedtek.

Érdekes adat, hogy a dolgozó anyukák közül csak minden ötödik gondolta, hogy az otthonlévő kollégáknak könnyebb dolga van, az otthonlévő anyukáknak viszont csak hét százaléka véli, hogy a dolgozó anyáknak egyszerűbb az élete.

Az állandó ítélkezés pedig mindenkiből bizonytalanságot vált ki: ahelyett, hogy a szülők határozottan tennék, amit jónak látnak, hajlamosak inkább tipródni, „vajon elég jó szülő vagyok?” Márpedig ez senkinek sem jó.

Anyaként annyi mindenféle szerepnek kéne megfelelni, hogy ember legyen a talpán, aki képes ezt zökkenőmentesen intézni. És akkor még ott a nyomás is, hogy mindez legyen örömteli, könnyű, és büszkeségre okot adó. Ez utóbbi jelenséget figurázza ki a manwhohasitall twitter folyama, ahol a nőknek mondogatott lózungokat fordítják át az apák irányába, amitől az egész azonnal rémesen kínos és röhejes lesz..

Idézőjel ikon

WAKEY WAKEY working dads! Wife & kids alseep? Now is a good time to wipe down kitchen cupboards & exfoliate your mouth. 'Me time'.
— manwhohasitall (@manwhohasitall) 2015. október 21.

És, ha esetleg úgy éreznék, önök nem szaranyák, hát ismételjék át klasszikus listánkat, ami bebizonyítja, hogy mindenki az, csak nem tudott róla. Ízelítőül álljon itt belőle néhány pont.

Szaranya vagy

  • ha terhesség alatt sokat hízol – nincs önuralmad, hogy megfékezd a zabálásokat
  • ha terhesség alatt keveset hízol – biztos fogyókúráztál, ami nem tesz jót a babának
  • ha nem akarsz kórházban szülni – önző vagy, mert a saját kényelmeddel foglalkozol a baba érdekei helyett
  • ha kórházban szülsz – megalkuvó vagy, mert belenyugszol az orvosi rutinba
  • ha terhesség alatt és szülés után is csinos vagy – te csak a külsőddel vagy elfoglalva ahelyett, hogy a gyerekkel foglalkoznál
  • ha nem igazán érdekel a külsőd szülés után – igénytelen vagy
  • ha a hátán altatod – megfullad, ha bukik
  • ha a hasán altatod – bölcsőhalált hal
  • ha oldalt fekszik – gerincferdülése lesz

Aztán a többit megtalálják a linken.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.