Ennyibe kerül havonta az iskolás

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szakértők szerint havi 17 ezret költünk étkezésre, sportra, különórákra, osztálypénzre. Hahaha. Szavazzon, mennyibe fáj egy gyerek havonta!

Az új tanév kezdetekor a költségvetés újratervezésére is szükség van, mert egy csomó olyan új kiadás jön be, amivel suliidőn kívül nem kell számolnunk. És ha már itt tartunk, ki is esik jó pár költség a vakációhoz képest. Érdemes tehát átgondolni, hogy mire, mennyit fogunk pluszban költeni a következő tíz hónapban.

Erre bíztat egyébként a K&H, a Vigyázz, Kész, Pénz pénzügyi vetélkedő meghirdetője is. A verseny szakértője kiszámolta, egy átlagos iskolás gyerek havonta 17 ezer forintba kerül.

Erre az összegre azért felkaptuk a fejünket, és körbekérdeztünk, hogy is van ez másoknál. A Porontyos/Kölyökös szülők eleinte csak a vállukat vonogatták, attól függ, mi tartozik ide, de aztán beindult a verkli, és igyekeztünk összeadni, mennyit költünk havonta azokra a tételekre, amelyek a közleményben is szerepeltek. (étkezés, sport, különórák, osztálykirándulás, tanárok ajándéka, zsebpénz, ilyesmik).

Iskolai étkezés

Az első kiadás, ami mindenkinek rögtön eszébe jutott, az az iskolai étkezés, amit minden hónapban ki kell csengetni. Erre nyugodtan számolhatunk átlagosan 10-12 ezer forintot – a K&H számításait alapul véve így marad még öt-hétezer forintunk, amiből gazdálkodhatunk. Ezt az összeget minden hónapban ki kell pengetni, esetleg ha a gyerek csak ebédet kap, akkor a felét, ebben az esetben viszont a tízóraira-uzsonnára pedig többet kell költeni. Plusz a büfé.

Sport

Mit csinál még egy iskolás, ami pénzbe kerül? Ott van mindjárt a sport, aminek az ára hatalmas szórást mutat. Az ingyenes iskolai „tömegsporttól” a gyerekenként havi több tízezerbe is belekerülő versenysportokig jó sok minden előkerült, de ne felejtsük el a felszerelés, az versenyekre utazás, szállás költségét, szóval, ha nem vigyázunk, hamar ott tartunk, hogy egy minimálbért elköltünk a gyerek mozgására. Persze, csak ha szeretnénk, és ha jut is rá, különben nem.

Kollegáink a gyerek életkorától, a választott sporttól - és annak heti mennyiségétől - függően gyerekenként havi 10-27 ezer forintot költenek az edzések díjára, erre jön még rá a szükséges felszerelések ára, a versenyek nevezési díjai, és az a plusz kajamennyiség, amit edzés előtt-után vinni kell/vagy venni az egyesületi büfében.

Az oké, hogy mi nem jöttünk ki a szakember által kalkulált keretből, de még egy nagyon olcsó sporttal számolva is bőven vége van annak a 17 ezer forintnak, amit a szakemberek kikalkuláltak.

És a kiadások még korántsem fogytak el.

Utazás

Kell például utazni is az iskolásnak, hacsak nem otthontanuló. Ez lehet, hogy ingyen van, lehet, hogy bérlettel oldják meg (minimum 4 ezer) de nálunk például a nyári hónapokhoz képest egy tank benzinnel több fogy suliidőben csak amiatt, hogy szerencsétlenségünkre a gyerek a (vidéki) város másik végében lévő iskolába jár, és ezt nyugodtan bele lehet számolni a költségekbe.

Különórák

A hangszer- és szolfézsórák szintén általánosnak vehetők, majdnem mindenki jár, de ezek árát sem tudnánk ügyesen belőni. Van, ahol egész évre 6200 forintot kérnek a hangszeres órákért és a zeneelméletért összesen, de ismerünk olyan helyet is, ahol alkalmanként kerül 1500-ba az oktatás.

Nem bízunk az iskolai angoltanításban, esetleg szeretnénk, ha a gyerek nyelvvizsgázna egy második nyelvből is? Ez bizony óránként átlagosan 3000-be fog kerülni, ami havi szinten, heti két órával számolva 24 ezer lesz. Nyelviskolában, csoportban valamivel olcsóbb, de 18 ezret ebbe a rubrikába is nyugodtan beírhatunk.

Iskolaszerek, osztálypénz és a többi

Sajnos az iskolaszerek is mindig kopnak, sőt a következetes megjelölés ellenére el is vesznek, szalvéta, zsepi, rajzlapcsomag, ezek pótlására számolhatunk havi legalább ezer forintot, nagyjából egy héttel az után, hogy már megemésztettük a tanévkezdésre fordított tízezreket.

Osztálypénz is van általában. Ha csak az alapösszeget kérik, akkor is ritkán ússzuk meg 1000-2000 alatt, de ha rendes, több napos kirándulást tervez az osztály, akkor azt visszaosztva még havi jó pár ezret ideszámolhatunk. Plusz a januári síelés, ha szervez olyat az iskola, de ezt már be sem merjük árazni, mert ez már tényleg nagyon távol esik a kötelező köröktől. Csak hát kellemetlen, ha mindenki megy, csak a mi gyerekünk nem.

A kinőtt cipőkkel, ruhákkal nem foglalkozunk, mivel ebben aztán tényleg hatalmas a szórás, mert van gyerek, aki szinte mindent örököl, és képes is vigyázni rá, másnak meg felvásárolják a butik kínálatát, és minden kilyukad rajta két hét alatt. De annyit azért biztosan mondhatunk, hogy a gyerek ruházkodására, cipőjére, tornacuccára, úszófelszerelésére (helló, kötelező úszás!) átlagosan havi legalább 1-2 ezer forintot költeni kell, a felső határ a csillagos ég.

Mindent egybevetve

Most jönne a „mindent egybevetve”, csak sajnos ezt nem igazán tudjuk reálisan belőni. Ha a gyermek fél áron/ingyen kapja az étkezést, bízunk az iskolai nyelvoktatásban, a diáksport változatos és motiváló, és csak a zeneórákért kell fizetni, sőt korrepetálásra sem szorul semmiből, nem költünk ruhákra és cipőkre, tényleg ki lehet hozni az életet havonta 17 ezer forintból gyerekenként, zsebpénzzel együtt. De ez nem egészen reális.

Alighanem a "gyerektartás" költségei is éppen olyanok, mint minden másé: van ugyan egy minimuma, de a jó közép szint már havi sok tízezerbe kerül a számításaink szerint.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.