Szuper gyerekes programok esős balatoni napokra

Elég nagy szerencse kell ahhoz, hogy egy kiadós balatoni nyaralás során végig strandidőt fogjunk ki, de akkor sincs baj, ha csak 25 fok van, mert a fürdőzésen kívül is lehet programot találni bőven. A gondok akkor kezdődnek, amikor az eső is elered,  így ugyanis a szabadtéri programoknak lőttek.

A felnőttek persze még simán ellennének a szobában egy könyvvel, de a gyerekek már a nyaralásnak gondolatától is felpörögnek, az ő szemüket nem szúrhatjuk ki azzal, hogy a kezükbe nyomjuk az Alkonyat összest. Legalább egy tabletre lenne szükség, hogy lenyugodjanak, de mivel ez elég nyomorúságos megoldás a fürdéshez képest, és különben sem azért jöttünk nyaralni, hogy ugyanazt csinálják, amit otthon, íme, mutatunk néhány lehetőséget, ami esőben is működik a Balatonnál.

Remek programnak szokták tartani például a veszprémi állatkertet, Sümeg várát vagy a balatonlellei kalandparkot és boglári nyári bobpályát a Gömbkilátóval.  Mi mindegyikben jártunk már esőben, és nem volt jó. Az állatkertben állatot például egyet sem láttunk, mert nekik, velünk ellentétben, volt annyi eszük, hogy elbújjanak az eső elől, de mi legalább sok pénzért ázhattunk bőrig aznap – más kaland nemigen jutott. Ajánlónkban ezért szigorúan a zárt téri lehetőségekre szorítkozunk, ezek közül is azokra, amelyek több órás, vagy egész napos programot jelentenek. 

1. Keszthely

Ez a családunk első számú kedvence, főleg, ha már jól kibalatonoztuk magunkat, és semmi kedvünk fedett fürdőkben bohóckodni. Egy kiadós kastélytúrára azonban mindig kaphatók a kölykök, főleg ha a zegzugokat és rejtekajtókat is felfedezhetik, amiből van is elég. A kombinált jegy ezen kívül pálmaház, vadászati kiállítás, hintómúzeum és vasútmodell kiállítás belépőt is tartalmaz, és ha ezek közé egy ebédet is beiktatunk – utána a Marcipán Múzeum – már bőven eltelik a nap, de ha nagyon gyorsak vagyunk, akkor is van még Keszthelyen egy csomó jó kiállítás. A Balatoni Múzeum például kimondottan gyerekbarátnak hirdeti magát, játszósarkokkal, interaktív játékokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal.

balatonimuzeum.hu

2. Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő

Ezt a lehetőséget akkor szoktuk bevetni, ha már napok óta a Balatonnál vagyunk, de még mindig nem sikerült vizet érnünk az időjárás miatt, és az előrejelzések sem biztatnak semmi jóval. A kehidakustányi termálfürdő egyébként nem véletlenül olyan népszerű: háromszintes, fedett élményfürdőjében még óriáscsúszda is van, és a vízben ki lehet evickélni a szabadba – ha úgyis vizesek vagyunk, végül is mindegy, hogy esik-e vagy sem. Természetesen gyerekbarát hely, sőt babával is jól el lehet lenni.

kehidatermal.hu

3. Tapolcai-tavasbarlang

Egyértelműen a „mindenképpen meg kell nézni” kategóriába tartozik a világ legkiterjedtebb olyan tavas barlangrendszere, amely egy település alatt húzódik végig, és csónakkal jól bejárható. Az objektumban látogatóközpont is van, ahol kúszóbarlang, mászófal, játszótér, térhatású fotók, installációk, és még egy csomó érdekesség várja a családokat. Végső érvként 3D-mozi és dinók is vannak. Hátránya, hogy erről más is tud, ezért rossz időben elég sokan vannak.

tavasbarlang.hu

4. Cirkusz

Mikor máskor merészkednénk be nyáron egy sátorba, mint amikor úgyis jól lehűl kint a levegő? A Balaton-parton sokfelé állomásozó cirkuszok elsősorban délutánra kínálnak programot, de az esős napokon úgyis akkorra válnak az unalomtól kezelhetetlenné a gyerekek.

5. Tihany

Ha jól szervezzük, a tihanyi kirándulás rögtön egy hajózással kezdődik, amivel máris elütöttünk pár órát. A faluban sajnos már jönni-menni kell, így lehetőleg csak szemerkélő, és ne zuhogó esőben vessük be ezt a programot. Az apátsági templom nem biztos, hogy csábító a gyerekeknek, de a babamúzeummal és az geofizikai obszervatóriummal, és persze a Levendula Házzal már jó nyomon járunk, akár fiunk, akár lányunk van. Ha véletlenül akkora mázlink van, hogy eláll az eső, érdemes elmenni a skanzenbe, a Ciprián-forráshoz, vagy meg lehet nézni a barátlakásokat, és még sorolhatnánk jó sokáig a tihanyi látnivalókat. Ha azonban sikerült igazi kis kultúrlényeket nevelnünk, akkor Tihany helyett Pannonhalma is szóba jöhet, mint több órás kirándulás.

Vers József / Facebook / Levendulaház

Emellett érdemes figyelni a helyi programokat, és a szálláshelyünk településének kínálatát is. A környéken persze egy-két órás programok is szóba jöhetnek, ezek éppen eléggé feldobják a napot ahhoz, hogy ne érezzük az egészet elvesztegetett időnek. Végső esetben pedig menjünk le a közös helyiségbe, és ismerkedjünk, beszélgessünk a nyaralótársakkal, mivel ők is pont ráérnek. Ha szerencsénk van, gyerekek is vannak, akikkel a mi kölykeink jól eltöltik majd az időt.  

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek