Hogy mennyire háttérbe szorul az apaság, azt az is mutatja, a pelenkázók mindenhol a női mosdóban vannak. Pszichológus szakértőnk ír az okról.
Érdekes, hogy míg az anyaságot az egyik legfőbb női szerepnek tartják, az apákra néha úgy reagál a környezet, mintha a gyerekkel való foglalkozás, vele való bensőséges kapcsolat ellentmondana a férfi szerepüknek. Ez probléma, mert így az a férfi, aki szeretne komolyan részt venni a gyerek körüli teendőkben, úgy érezheti, valamiről le kell mondania hozzá. Ha nem is a férfiasságról, mert azért az ennél sokrétűbb, de legalábbis valamiféle macsóságról.
A sztereotípiák
Ha elképzelünk öt-hat beszélgető nőt, ahogy az asztal körül ülve kávéznak, ha többüknek van gyereke, feltételezzük, gyakran szóba fog kerülni a gyereknevelés témája, tapasztalatokat cserélnek arról, ki milyen helyzetet hogyan old meg, hol lehet beszerezni a legjobb gyerekjátékokat, mit érdemes vinni a gyereknek a nyaralásra stb. Ha férfitársaságot képzelünk .magunk elé, sokféle témát a szájukba adhatunk, de valamiért nem feltételezzük, hogy hosszú órákon át gyerekkérdésekről fognak eszmét cserélni, még ha legtöbbjük apuka is. (Ezt gondoljuk a sztereotípiáinkból kiindulva, a valóság persze eltérhet ettől.)
Hogy mennyire háttérbe szorul az apaság, azt az is mutatja, a pelenkázók mindenhol a női mosdóban vannak, és van olyan kórház, ahol éjszakára csak anya vagy nagymama maradhat a gyerekkel, apa nem, ha pedig egyedülálló apáról van szó, külön egyeztetnie kell egy dolgozóval. A HR-esek szerint egy nőnél hátrány lehet az állásinterjún, ha gyereke van, mert otthon fog vele maradni betegség esetén, egy férfinál nem gondolnak rá, hogy nála ugyanez fennállhat. Miközben már rég nem él az a felállás, hogy a férfi dolgozik, miközben a nő neveli otthon a gyereket, mintha létezne egy párhuzamos valóság, amiben mégis ez jelenik meg: a nőnek van köze a gyerekhez, a férfinek nem, vagy sokkal kevesebb. Mintha valamiért nehezebb lenne összegyúrni az ember fejében a férfi+gyerek, mint a nő+gyerek kombinációt.
Az okok?
Az okokat csak találgatni lehet. Eleve sokan inkább a nőkhöz kötik az érzelmi kérdéseket, és ha családról, gyerekről van szó, akkor egy csemetéjét ölelgető, babusgató szülő juthat eszünkbe, ebbe a képbe pedig könnyebb a nőt beleilleszteni. Mintha zavarba lennénk attól, hogy férfit érzelmes szerepbe helyezzünk. Ez valahogy tabu, ahogy a férfitől kevésbé elfogadott, hogy sír, elérzékenyül, úgy a gyerekkel való bensőséges kapcsolat is.
Megbújhat emögött valamiféle szerepféltés is. Vannak nők, akik nehezen engedik ki a kezükből, hogy a gyermekkel kapcsolatos dolgokban övék az irányító szerep, és úgy tesznek, mintha ebbe csak másodlagos beleszólása lenne a férfinek. Egy nő viccesnek szánva azt mondta, nehéz így, négy gyerekkel, utalva arra, van két gyereke, egy kutyája és egy férje. Egy férfi szájából nem szokott ilyesmi elhangozni. Ugyanakkor a férfiaknál is fennállhat a szerepféltés: annak a privilégiumnak elengedése, hogy koncentrálhatnak a munkájukra, és senki sem várja tőlük, hogy egy fontos projekt közepén egy hétig otthon maradjanak az influenzás gyerekkel.
Aztán ott lehet okként valami tévesen értelmezett, túlbecsült biológiai alkalmasság. Él az a hit, hogy a nőnek ösztönös érzéke van a gyerekhez, hiszen az ő méhében növekedett, köztük már a születés előtt megteremtődött a kapcsolat, míg a férfinak inkább kell megtanulnia, ami a nőnek amúgy is megy. Valójában mindkét nemnél egyformán nehéz, küzdelmes tanulási folyamat ennek az új szerepnek az elsajátítása. Bár van egy plusz testi kontaktus anya és gyermeke között a várandósság, szülés, szoptatás miatt, de ezeket ugyanúgy tanulja a nő is, nem kirázza a kisujjából. Az, hogy a férfinél sem jön zsigerből, hogy kell jó apának lenni, teljesen természetes.
Van egy olyan általános nézet is, hogy a csecsemővel még csak az anya tud kezdeni valamit, az apa ideje 2-3 éves korban jön el, mikor már beszél a gyerek, lehet vele játszani, viccelődni. Ezzel szemben azok a férfiak, akiknek volt bensőséges élményük a kisbabával, azt mondják, egy életre muníciót adott ez nekik. Volt, aki elmesélte, felnőttkori konfliktusnál is erőt adott a megbékéléshez, hogy eszébe jutott, ahogy együtt zuhanyozott csecsemőkorában a gyerekkel, a mellkasára téve a babát.
Mindenki gazdagabb lesz
Olykor mintha némi irigységet is lehetne tapasztalni azoktól a férfiaktól, akiknek nincs gyereke, vagy valamiért úgy alakult, hogy távolabbi a kapcsolatuk a gyerekükkel. Idegenkedve nézik azokat, akik sokat mesélnek a gyerekről, magukra kötve hozzák-viszik, sőt, ha otthon vannak vele, tisztába teszik, nem pedig felhívják a feleségüket, hogy jöjjön haza, mert helyzet van. Azok a férfiak, akik részesei a gyerek életének, úgy érzik, hatalmas veszteség lett volna, ha kimaradnak ebből, akik viszont nem, szeretnek csipkelődő megjegyzéseket tenni. Meglehet, ők zavarban vannak a férfilétnek ettől a szeletétől, mintha ez veszélyeztetné macsóságukat, és ezt a rosszérzést csak fokozza, hogy más valaki gond nélkül beleilleszti férfirepertoárjába.
Minderről azért fontos beszélni, hogy azokat a férfiakat, akik szívesen részt vennének a gyerekük életében, nehogy távol tartsák rossz beidegződések, előítéletek. Ettől még a ló túloldalára sem kell persze átesni, hogy innentől kötelező legyen minden férfinek bemennie az egyhetes csecsemőt magára kötve a munkahelyére, és rossz apának számítson, aki nem tesz ki az irodai asztalára legalább egy gyerekfotót. Mindenesetre mondjuk ki, aki nemcsak távolról szemléli a csemetét, hanem aktív kapcsolatba lép vele, az gazdagodni fog ez által, és akkor még nem is említettük a lényeget: hogy a gyerek élete mennyivel gazdagabb lesz!
Cziglán Karolina
pszichológus
