Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mikor van baj? Ha leeszi a szomszéd barackját? Ha csokit lop a boltból? Vagy piát otthonról? Ha belenyúl a tárcánkba? Vagy mind kinövi majd?
Minden szülő rémálma, ha tolvaj kerül a családba. A szerencsésebb szülők soha nem ismerik meg a kevésbé szerencsés szülők által megszégyenülten elmesélt „Tolvaj van a családomban” szégyen érzetét.
Mielőtt még szólásra emelkednénk, álljunk meg egy őszinte pillanatunkra, és nézzünk magunkba: ki az, aki még soha nem csent el bármit is, vagy tett bizonytalan, óvatos kísérletet tolvajlásra gyerekkorában, akár heccből, kíváncsiságból, vagy csak kalandvágyból, a haverok cukkolására, vagy önmaga élvezetére?
Akár egy szőlőszem lecsípése a zöldséges standokról, egy feledésbe merült, ki nem fizetett, de már felfalt Túró Rudi nagybevásárláskor, véletlenül a hónunk alatt felejtett újság! Apróbb baleset, akár ártatlannak is nevezhető, de mégiscsak elkövetett lopás.
Ne lopj! Mondja az írás és az atyai, szülői tanítás, és minden normális szülő ebben a hitben neveli a gyerekét. Nem azzal ülünk le a vacsora asztalhoz: ugye, kisfiam ma sem loptál el semmit itthonról, vagy bárhonnan máshonnan?
Még viccnek is rossz! Ha a megfelelő erkölcsi normák betartásán szocializálódik, ha kezdettől fogva odafigyelünk a gyerekekre, teljes jogú családtagok, evidensnek kell, hogy legyen: nem lopnak, nem nyúlnak másnak a tulajdonához. Esetleg aztán mégis.
A gyerek bármennyire is követi az otthonról hozott helyes mintát, a kíváncsisága, esetleg a poén kedvéért, vagy a megfelelési kényszer a másodperc töredéke alatt a bűn útjára csábíthatja. A bűn útjai lehetnek: csenés, lopkodás, lopás, fosztogatás.
A szomszéd kertjében a hívogatóan mosolygó, zamatos barack elcsenése még nem tekinthető főbenjáró bűnnek, de már jelzés értékű lehet? Biztosan nem az éhség érzete vezérli a csibész kölyköt, hogy óvatosan körülkémlelve, tiszta terep esetén átnyúljon a kerítésen, hanem a pillanat izgalma, mert ott volt a gyümölcs, mert senki sem szedi le, magyarázza később a gyerek az őt felelősségre vonó szülőnek.
Lopkodás kategóriába eshet a szülő cigarettásdobozának gyakori megcsapolása, a bárszekrény fosztogatása. Gyakran nem is magának, hanem a többieknek, cseni el a cigarettákat, hogy titokban fújják a füstöt, hogy felnőjön a banda tagsághoz. Vagy üvegcsébe tölti át a drága alkoholos nedüt, majd cselesen teával igazítja vissza a szintet, elbújtatva a megcsapolt üveget a bárszekrény mélyébe.
Ezekért a tettekért még nem nevezném tolvajnak a fiamat.
Na de a pénz?
Pénz elemelése, talán mint a bűnbeesés határának forintosíthatósága, már a lopás kategóriába eshet, hiszen kézzel fogott pénzérmékről, papír bankókról esik szó,
Bármelyik jobb családnál is megeshet, hogy a bitang kölykök szüleiktől kisebb- nagyobb összeget ellopnak, számolatlanul, csak úgy, hirtelen, meggondolatlanul a pillanat hevében, belenyúlva az apróval telitett pénztárcába/ papírpénzzel kibélelt levéltárcába.
Szigorúan egyszeri alkalommal belekóstolva a bűnbe, majd megmártózva a lelkiismeret-furdalásuk terhében, és a magukból fakadó szégyenérzetük hatására, végérvényesen hátat fordítanak a bűnbeesésnek. Valóban csak botlásként tekintenek vissza, az eltelt idő jótékony homályába vesző erkölcsi kilengésünkre.
Fosztogatás, amikor már jó előre kiterveli a büdös kölök a lopás metódusát, ösztönösen készül, lesi az alkalmat, hogy tolvajlásra adja a fejét. Fosztogatás lehet akár a testvér malacperselyének a folyamatos megsarcolása, a boltban való cukor elcsaklizása, a szülői bugyelláris szisztematikus ürítése.
A pénzben utazó gyerek előbb-, utóbb de megbukik, borítékolható lesz a fiaskó. A szülő sem teljesen hülye. Attól, hogy nem mindenki tartja észben a tárcájában tartott aprópénzek, zizegő papírpénzek pontos összegét, még van sejtése a tárcájában hordott pénzösszeg nagysága felől.
De gyakorta van egy félretett fémdarab, bankó a pénztárcában-, amiről biztosan tud a szülő (és aminek kiemelt státuszáról egészen biztos nem tud a gyerek) - másnapi parkolásra, újságra, reggelire, bármi másra, és aminek (akár a sorozatos) hiánya feltűnést kelt a szülőben.
És a haramia kölyök egyhamar rajtaveszt, és a bukásával óhatatlanul is elindít egy hosszú és fájdalmas folyamatot családon belül -, ami az elveszett bizalom visszaszerzésén alapul, súlyos sebet ejtve a megbonthatatlannak hit családi kötelékbe vetett szülői hiten.
A meglopott szülőnek mintha a szívéből hasítana ki egy darabot a kölyök. Az már szülőtől függ, hogy különbséget tesz-e lopás között: hiszen sok tapasztalt szülő szerint a gyerekkori lopásnak is vannak fokmérői: a közértbeli cukorlopás eltérő elbírálás alá eshet, mintha a gyerek az otthoni kasszát fosztogatja, meglopva a saját szüleit.
És a szülő első sokkjából felocsúdva elkerülhetetlen önostorozásba kezd: Nem ezt látta otthon. Mi nem így neveltük ezt a gyereket. Mi lesz belőle, ha felnő? Hol rontottuk el a gyerek nevelését?
Csenés, lopkodás, lopás kiderülése esetén első körben hegyi beszéddel kezdünk, szobafogságra ítélünk, majd a bűnös ellen pszichikai hadviseléssel zárunk: kirekesztés a családi életből, nem szólunk, és nem beszélünk a tolvajhoz jó darabon.
A poroszos nevelés kedvelői büntetési eljárásaként első kérdésként a következőképpen szólnak: Melyik kezeddel tetted?
És a felbőszült szülő cipó nagyságúra veri a gyerek tolvaj kezét, vagy két hatalmas pofonnal kínálja meg, fakanállal veri el a seggét. Ezek a szülők a régi iskola követői.
A prepuertás fiúk nagy része kétségkívül össze van zavarodba, személytől, típustól függ, miként élik meg a kamaszkor buktatóit, mennyi idő alatt találnak vissza önmagukhoz, megfelelve a szülők, tanáraik, haverjaik elvárásainak. A fiúk kedvet lelnek bandába verődni, vagy akár egyedül a bűn útjára lépni, feszegetve a büntethetőségük határait, szembe helyezkedve az erkölcsi normákkal.
Ettől még nem gonoszok, és nem váltak bűnözővé, csak fiúk! - szólnak érdekükben a védelmező, megértő hangok.
És ezek a fiúk érzelmi intelligenciájuk beérésétől függően a megfeddő szülői hangok, vagy akár a fizikai retorziók hatására egyhamar letérnek a bűnös útról, és visszatérnek a becsületes nyájhoz- alap esetben.
Na, de mi újság a notórius, tolvaj kölykökkel, akik állandó fosztogatói a tárcáinknak, vendégeink kabátjai, táskái sincsenek biztonságba az előszobánk magányába, sunyin élnek köztünk, akiknek már a szemébe sem merünk tekinteni, félve a pislantásuktól, többszörösen is szíjat hasítottunk a hátukból, de mindhiába.
Az összetört szülő, aki nem ezt érdemli a gyermeke felől, tehetetlenné válik, félve él az otthonában, hiszen nem tudja milyen újabb sunyiságra fog fény derülni.
- Tagadjuk meg a saját gyerekünket?
- Meddig verhető a tolvajláson kapott gyerek?
- Mit tegyünk azzal a gyerekkel, aki meglopja a saját pszichológusát a foglalkozások közötti szünetekben?
- Riogassunk rendőrrel és nevelőintézettel?
- Meddig szerethető a tolvaj gyerek?
A notórius tolvaj kölykök félelemben élnek, hiszen félnek a lebukás veszélyétől, hiába is űzik sikeresen / sikertelenül a tolvajlást, a lebukás veszélye pallosként lebeg a fejük felett. A tolvaj gyerek sunyi patkányként éli a mindennapjait, állandó készenlétben állva a megcsapolható pénztárcák, számba jöhető, elcsenhető zsákmány körül. A kiskamaszok megtépázott idegei nem bírják a végtelenségig az otthoni szorongást, az állandó készenléttel járó izgalmat, kevés kamasz tolvajnak vannak kötélből az idegei. A notórius tolvajok közül is sokan egy idő után feladják a fosztogató életmódjukat, idővel beérik a már jó útra tért társaikat, lassan, de kinőnek a tolvajlásból.
Magukra maradnak a legkitartóbb tolvajok, hiszen, kamaszodva, felsőbb osztályokba lépkedve már rég nem lesz menő (jobb) társaságon belül tolvajnak lenni.
A gyerekkori csínytevések idővel bűnesetté válnak, amivel már nem lehet vagánykodni, hiszen a tetteikre már szigorú büntetés is kiszabható. És valóban magára marad a tolvaj kölyke, se otthonában, sem a külvilágban nem találja meg a biztonságát, kitaszítottá válik mindenfelől.
A legvékonyabb határvonalon egyensúlyoz a bizonytalan, tolvaj kamasz, betöltve a büntethetőség alsó határát, természetesen a váltás nincsen időhöz, pontos korhoz kötve. A tomboló hormonjai hívogató hatására az eddigi tolvaj kiskamasz, korának megfelelően beérve, lopó életmódját végleg feladhatja. Jótékony hatású csajozásra válthat át, sportolásra, tanulásra, új hobbyra cserélheti fel a lopásra szánt energiáit, ellenkező esetben megmaradva tolvajnak, akár magányosan, akár bandába verődve, megpecsételve további sorsát, a bűnelkövetés szélesebb mezsgyéjére léphet.
