Vékony gyereket akar? Szoptasson!

Olvasási idő kb. 2 perc

Japán kutatók szerint nagyobb eséllyel fog elhízni a gyerek, ha tápszert kap csecsemőként. Fél év anyatej, 8 éves korára fele esély a kövérségre.

Bizonyára nem mondunk újdonságot azzal, ha kijelentjük, már nem csak a felnőttek, hanem a gyerekek között is egyre több a túlsúlyos. Persze a fő ok – a genetika mellett- a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód, azonban egy japán kutatás alapján van még valami, ami befolyásolja a fiatalok testtömegét: ez pedig nem más, mint az, hogy mennyi ideig szoptatja az anyuka a gyermekét- írja a DailyMail.

Azok, akiket legalább fél évig szoptattak, 8 éves korukra feleakkora eséllyel lesznek kövérek, mint a korábbi tápszeres babák.

A világon mindenhol megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyi ideig érdemes szoptatni, azt azonban megállapították, hogy ha az édesanya fél évig kizárólag anyatejjel táplálja gyerekét, akkor az 8 éves korára 15 százalékkal kisebb eséllyel lesz túlsúlyos, és 55 százalékkal kevésbé elhízott, mint ha tápszerrel etetné.

Állítólag ez is az oka annak, hogy az Egyesült Királyságban annyi túlsúlyos és elhízott gyerekkel találkozni, mivel kevesebb mint 2 százalékukat szoptatják ennyi ideig. Pedig az ilyen táplálásnak óriási jelentősége van, hiszen az anyatej nem csak védi a csecsemők gyomrát, hanem különböző légúti fertőzésektől, asztmától, illetve allergiától is megóvja őket.

Japán kutatók 43.000 gyereket figyeltek meg születésüktől kezdve, majd 7-8 éves korukban kiszámították a testtömeg indexüket (természetesen nemüket és korukat figyelembe véve). Körülbelül 20 százalékukat szoptatták 6-7 hónapig , és megállapították, hogy az iskolás éveikre ők 15 százalékkal kevesebb eséllyel lesznek túlsúlyosak, és 45-55 százalékkal kevésbé elhízottak.

Dr. Michiyo Yamakawa, a kutatás vezetője úgy véli, az anyatejes táplálás mellett tapasztalható lassabb súlygyarapodás hozzájárul a későbbi egészséges táplálkozási szokások kialakulásához, míg a tápszerek növelik a zsírsejtek mennyiségét a szervezetben, ami pedig súlygyarapodáshoz vezethez később. Szerinte éppen ezért lenne fontos, hogy a legfejlettebb országokban is minél többen szoptassanak.

Clare Byan Cook angol szülésznő és független szoptatási tanácsadó arról beszélt, hogy a szoptató anyák aránya egész Európában náluk a legalacsonyabb. Az Egyesült Királyságban a nők negyede eleve meg sem próbálja a szoptatást, ugyanez például Svédországban mindössze két százalék.

Négyhónapos korukra pedig már az angol babák háromnegyedét etetik tápszerrel az anyatej helyett. A probléma az, hogy az anyák nem kapnak megfelelő segítséget, támogatást, amikor nehézségekkel szembesülnek a szoptatás során - és így nagyon sokan belefáradnak, és fel is adják - véli a szülésznő.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.