Utálom hogy semmi nem jön rám, hogy ég a gyomrom, és nem kapok levegőt, de a legjobban azt utálom, hogy körülöttem mindenki más imád terhes lenni.
39-40. hét
A képlet mostanra egyszerű: utálok terhes lenni. Utálom a reggeli hányásokat, utálom a hormonváltozást, utálom a vérvételeket, utálom a szagérzékenységet, utálom a nőgyógyászok turkálását, utálom a görcsöket, utálom a gyakori pisilést, utálom a megduzzadt és érzékeny melleimet, utálom a hátfájást, utálom a megváltozott illatomat, utálom a gyomorégést. Utálom, hogy elmaradnak az igazán lepedőcserés szexjelenetek, utálom, hogy oldalra fordulva is alig bírok aludni éjszakánként, utálom, hogy a szennyeskosarat is csak nyögve bírom felemelni, utálom, hogy ki kell cserélni egy komplett ruhatárat, utálom a súlyt cipelni és utálom, hogy körülöttem mindenki más szuperanya, és mindenki imád terhes lenni.
A kilenc hónapig elmaradt terheshisztit most, az utolsó napokban produkálom egyszerre. Az arcom full betorzult már a végjátékban, akkora a hasam, hogy nincs egy göncöm, ami feljönne még rám, és mivel bármelyik pillanatban megszülethet a lányom, nem is veszek már, folyamatos gyomorégéssel küzdök, és sorozatban harmadik este alszom be filmnézés közben.
Tegnap már annyira súlyos volt a helyzet, hogy anyósoméktól hazafelé jövet kirakattam magam egy fagyizónál, míg a férjem összefutott pár közös ismerőssel, egyszerűen nem tudtam elképzelni ugyanis, hogyan tudná bárki is azt a nőt, aki neccharisnyában és kurvás csizmában nyomta régebben, szörnyülködés nélkül beazonosítani azzal a nővel, ami mostanra vált belőlem. (Igen, jól érti mindenki: hogy ne lássanak rondának és kövérnek, inkább benyomtam egy kiló fagyit, baaaah.)
Önámításként a napokban írtam is arról, hogy mennyire szexisek tudnak lenni a dagadt nők is, úgyogy most már csak a zöld festékes mackóalsót, mint az utolsó, kényelmes ruhadarabomat (amit a férjemtől kunyeráltam el) kéne valahogy divatba hoznom, meg elhitetni az emberekkel, hogy a szódabikarbónától egyfolytában böfögni is erotikus, és rendben lesz minden.
Mialatt én mostanra totál begőzölt, unatkozó, többgyerekes terhes nőként különböző, pocak nélkül végre megvalósítható szexpózokról álmodozom folyamatosan, meg arról, hogy mennyire jó lesz majd minden gond nélkül kettesben elmenni ide meg oda, elsőgyerekes férjem szinte nem tud mással tervezni, csak a leánnyal. (Ja, igen, míg festékes mackóalsóban böfögök a kanapén, ezen ne is csodálkozzak, tudom, tudom.) Múltkor az egyik filmben öt perccel azok után, hogy kiderült, terhes az egyik mellékszereplő, már meg is született a kölök, úgyhogy ő volt az istennő, aki bezzeg nem tartogatja olyan sokáig bent a gyereket, mint én, hanem pikk-pakk megszüli az apjának.
Valahogy biztos vagyok abban, hogy míg a legtöbb kapcsolatban a baba világrajötte után a férfiak készülnek ki, mert az asszony nem fordít kellő figyelmet rájuk, jelen esetben én leszek az, aki rettentően féltékeny lesz. Mondjuk a férjem állítja, hogy nincs miért aggódnom, folyamatosan foglalkozni fog velem, például, hogy: "Nézd, milyen cuki arcot vág, nézd, itt a két füle, nézd, hogy repdes, nézd, hogy néz...!"
