Kánikulatúlélés kis- és friss mamáknak

Aki azt gondolja, a TERHESSÉG az várandósság, meg áldott állapot, az próbáljon ki pár kánikulai hetet 7-8-9 hónapos hassal. És ha élvezte, vésse erősen az eszébe, hogy mi sem szólunk be soha, amiért áldott állapotnak hívja a terhességét, úgyhogy legyen szíves, és ő se szóljon be senkinek, aki meg nem.

És az még csak az egyik fele, hogy ember lánya megdöglik a hőségben, a háromszorosára dagad a bokája, és alig kap levegőt. Mert ilyenkor mindenki paráztat is, jaj, biztosan nem árt a gyereknek ez a nagy hőség? Milyen konstruktív, köszi!

shutterstock 114618247

De nem járnak jobban azok sem, akik nemrégiben szültek. Egyfelől, simán lehet, hogy ők is a nők azon - elég nagy - százalékába tartoznak, akik a szülés után egy-két héttel elkezdenek ipari méretben izzadni, és ezt nem is hagyják abba egy egészen az ipari hajhullásig. Hűvös időben is undorító, de kánikulában végképp.

És akkor ott az újszülött, akit a tuti tanács szerint egy réteggel több/egy réteggel kevesebb ruhába kell öltöztetni, mint magunkat. Akinek mindenképpen muszáj pluszban inni adni/akinek egyáltalán nem kell pluszban inni adni. És mindenképpen kell rá sapka, kocsikabát. Vagy nem. Akinek árt a légkondi, esetleg a légkondi hiánya.

A poronty irányelvei terheseknek

  • Teljesen oké az életet légkonditól légkondiig, strandtól szökőkútig szervezni. Életemben nem láttam annyi filmet, mint az első szülésem előtti kánikulai héten, amikor is nagyjából reggel 10-től este 7-ig különféle bevásárlóközpontokban töltöttem az időt, mert vidéken egyedül otthonmaradni nem mertem, nyitott méhszájjal meg csak a légkondi maradt, a strand kiesett.
  • Ér rettenetesen szenvedni, egész nap lébecolni, és teljes mentális kapacitásunkat arra fordítani, hogy óránként langyos vízben zuhanyzunk és jeges vizet iszunk.
  • Nem, senkivel nem kell elmenni sehová. Pláne, ha ott nincs légkondi. Kórház kivétel.
  • Ha viszont beüt a fészekrakó ösztön, nem kell magunkat visszafogni. Festettem át kompletten gyerekszobát szülés előtt két héttel, kánikulában. Igen, létráról a plafont is. Semmi bajunk nem lett tőle.
  • Igen, ilyenkor jár nekünk egy igazán profi masszázs. Vagy kettő. Talpmasszázs is. Légkondis szalonban!
shutterstock 104359493
  • Érvényes dolog kihasználni a gyerek apját, a családunkat, a barátnőket, és igénybe venni minden segítséget, amit csak felajánlanak. Bevásárlás, nagyobb gyerek játszótereztetése, ebédmeghívás - egy percet sem kell habozni, majd viszonozzuk, ha újra emberek leszünk
  • Aki rosszul érzi magát, üljön le, és kérjen segítséget! Ájultam el majdnem buszon, mert nem mertem megkérni senkit, hogy adja át a helyét. Ha egy néni észre nem veszi, mi a szitu, valószínűleg elvágódtam volna. Az emberek kedvesek és aggódók, ha egy látványosan terhes nőről van szó, ha kérünk, kapunk is segítséget: széket, helyettünk cipelést, egy pohár hideg vizet, vagy egy feltöltött mobilt.
  • Kánikulában szülve igenis ér nagyon-nagyon sokat inni. Nekem egyik alkalommal sem próbálták ezt megakadályozni, sőt, a szülésznők töltögették újra az üvegemet, de sok horror sztorit hallottam, ezért a szülőszobai pakkomban mindkét alkalommal el volt rejtve 3 liter víz. Ha valakivel szívóznának, ne hagyja magát! Számos kutatás bizonyította, hogy a dehidratált anyuka nehezebben szül.

Friss anyukáknak

  • A gyereket nem kell agyonöltöztetni. Kezdésképpen elég rá annyi ruha, ami rajtunk van, aztán ha látványosan izzad, lehet tovább vetkőztetni. Ha melege van, a nyaka, háta izzadt. Ha fázik, felkarja, combja hűvös.
  • Még egy csecsemőnek sem kell 35 fokban sapka. Akkor sem, ha Manyi néni a másodikról azt mondja. Kocsikabát sem kell!
shutterstock 112261427
  • A gyereket érdemes megkínálni szoptatások között vízzel, de semmi garancia nincs rá, hogy el is fogja fogadni. Nekem két nyári közül az egyik sosem kért anyatejen kívül mást, a másik szívesen kortyolgatott egy kis vizet néha.
  • Ha nem kéri a vizet, csúnya melléfogás megkínálni teával és almalével, hátha azt majd kéri. Valami kis cukrosat a legtöbb baba akkor is szívesen elszopogat, ha amúgy semmi szüksége rá. És semmi szüksége rá.
  • Még a kötődő nevelés jegyében sem muszáj kendőben magunkra olvasztani a gyereket, ha nem esik jól.
  • Nem kell frászt kapni a légkonditól, és a hiányától sem. Hatalmas országok vannak, ahol minden tavasz és ősz között született gyerek folyamatosan a légkondiban van, 'oszt mégis felnőnek valahogy. Ha van otthon légkondi, érdemes az altatásra használt szobát már az előtt 25-26 fokosra hűteni, hogy letennénk a gyereket, és akkor kikapcsolni, amikor bevisszük. Ha nincs otthon légkondi, egyszerűen nagyon-nagyon kevés ruhát (vagy csak egy pelust) kell ráadni, és ha kér, időnként megitatni. Ha melegből kell légkondis helyre menni, elég rádobni egy textilpelust/kifogót, vagy megkérni valakit, hogy pesztrálja a babakocsit az árnyékban, amíg mi megfázunk bent a hidegben.
  • Nemrég szült nőként teljesen normális dolog literszám izzadni, reggel vizes ágyban (kánikulában egy kisebb tóban) ébredni. Még egy gyerek sem szenvedett maradandó károsodást amiatt, hogy anyukája akár naponta háromszor is lezuhanyzott. Első gyereket még ér egy pelenkázóalátéten a kád/zuhanyzó mellé tenni.