Nincs időm rá a gyerek mellett. Nem tudok sportolni. Ez a legnehezebb meló. Minden percét élvezem. Amivel az anyák kábítják magukat és mindenki mást.
Otthon lenni egy-két gyerekkel, ellátni őket, egyben tartani a lakást, kaját varázsolni az asztalra napi 3-8 alkalommal, mosni, vasalni, teregetni, takarítani, bevásárolni - nem sétagalopp, ezt mindannyian tudjuk, akik próbáltuk ezt pár évig. És milyen végtelenül bosszantó, amikor mindenkitől azt halljuk, hogy könnyű neked, egész nap otthon vagy.
De ha igazán őszinték akarunk lenni, akkor azért lássuk be azt is, hogy van egy sor szöveg, amit az otthon lévő anyák mély meggyőződéssel mondogatnak, pedig kamu. Olyan kifogások, amiknél esetleg mi magunk is csak évekkel később döbbenünk rá, hogy amit mondtunk, csak duma volt.
Az eredeti ötlet a BlogHer bejegyzéséből származik, de úgy látszik, az amerikai anyukák legalábbis részben más szövegekkel kábítják magukat és környezetüket, mint a magyarok. A lentiek természetesen nem vonatkoznak a speciális nevelési igényű gyerekek, az ikrek és hármasikrek szüleire, és a nagyon sok gyerekes anyukákra.
1. Zuhanyozni sem tudok
Ez tutira toplistás a magyar anyukáknál is. Emlékszem, hogy az első gyerekem születése után mennyire lestem, mikor alszik már el végre, hogy gyorsan lezuhanyozhassak. Mennyi barátnőm mondja most is, hogy gyorsan elmegyek zuhanyozni, amíg alszik a gyerek. Könnyű persze annak, akinél már nem az első baba mellett kell beiktatni a tisztálkodási rituálét, a második gyerektől már könnyedén hagyjuk az ágyában még pár percig, amíg gyorsan le nem tusolunk. Ez mind oké. Ami nem oké: napokig nem zuhanyozni, csak azért, mert egy gyerek van a háznál. Aki azt állítja, nincs ideje zuhanyozni, az kamuzik. Egyszerűen lusta és/vagy igénytelen, és erre keres egy fedőideológiát, amiért aztán büdösen állhat előttünk a sorban a közértben/mellettünk a metrón. Napi 3 perce egyszerűen mindenkinek van, és az anyák tényleg nagyon hamar megtanulnak szupergyorsan zuhanyozni.
2. Nincs rá időm a gyerekek mellett
Én is mondtam ezt sokszor, mert idegesített, hogy a férjem megpróbált mindenféle feladatokat adni, miközben az én megítélésem szerint neki fejedelmi dolga volt: elment reggel, egész nap felnőttek között volt, érdekes és inspiráló beszélgetésekben vett részt, csinálta a munkáját, amit szeret, akkor evett, ivott és pisilt, amikor kedve tartotta, aztán este hazajött, világot látott felnőtt emberként, és közölte, hogy ezt meg azt csináljak már meg holnap, ha már úgyis otthon vagyok. Miközben én ott voltam egész nap bezárva, folyamatos szolgáltatban, a kommunikációm csúcsa az volt, ha a Bóbita mellett elmondhattam az Arany Lacit is, akkor ettem és pisiltem, ha lehetett.
De ha őszintén visszagondolok, ez sokszor kamu volt. Csomó mindenre lett volna időm, ha akarom, de nem akartam. Úgy éreztem, épp elég van a nyakamon anélkül is, hogy még más is nekem adjon feladatokat. Egy-két otthonlévő gyerek mellett még naponta tuti van egy-két óra üresjárat (nem egyben), amikor üveges szemmel bámulunk magunk elé a kanapén, azt mérlegelve, elvonszoljuk-e magunkat egy pohár vízért, vagy sem. Az nem hazugság, ha úgy érezzük, már nem bírunk több feladattal megbírkózni. Az viszont az, ha olyan feladatokra mondjuk, hogy nincs időnk, ami valójában egyszer húsz percet vinne el az életünkből. Arra kedvünk nincs.
3. Nem tudok sportolni/magamat ápolni/lefogyni
Na ez ugyanaz, mint az előző. Hányszor mentem lepukkanva a közértbe, abban reménykedve, hogy nem futok össze ismerőssel! Hány barátnőmtől hallottam már, hogy nem tud lefogyni, mert nincs ideje sportolni. Kamu. Leszámítva a krónikus alvásmegvonásos első hónapokat, ezekre mind csak lusták vagyunk.
Jó lenne azt gondolni, hogy azok a csinos, ápolt, vékony és sportos anyukák mind nagyon szerencsés géneket örököltek/ és/vagy iszonyú gazdagok és/vagy pont annyira szerencsések, hogy az ő gyerekeik szuperjól alszanak. De ha eldumálunk velük, túlságosan is sokszor derül ki, hogy a csinos, ápolt és sportos anyukák hetente három-négy reggel felkelnek egy órával korábban, elmennek futni, vagy végigcsinálnak egy tornadvd-t, a kanapén bambulva nem tömik magukba a haribót meg a vaníliás karikát, azért olyan ápoltak mindig, mert nem mennek ki a házból fésülködés és 2 percnyi sminkelés nélkül, és veszik a fáradtságot, hogy a kinyúlt mackót és a lehányt pólót normális ruhára cseréljék.
Ismerek olyat, aki napi 10 órát dolgozik, két gyereket nevel, és mégis felkel minden hajnalban 5 órakor, hogy békében jógázzon fél órát, mielőtt felkelti, elkészíti és megreggelizteti a családot. Mi is felkelhetnénk reggel, vagy sportolhatnánk alvásidőben vagy este, de nem tesszük. Ebben csak az a veszélyes, hogy ha nagyon sokáig élünk úgy, hogy nem teszünk semmit magunkért, az önbecsülésünk fogja megsínyleni.
4. Minden percét élvezem!
A legnagyobb kamu. Bezzeganyu, akinek az élet egy rózsaszín örömmámor. Akinek semmi másra nincs szüksége, mint a gyerekeire és a háztartásra. Akinek soha nem kéne 5 perc nyugalom. Aki soha nem kívánta azt, hogy csak egy napot kapjon, amikor senki nem kér tőle semmit. Akit soha, még pillanatokra sem idegesített a gyerek. Akinek soha nem volt nehéz. Aki soha nem voltak mérges és elkeseredett. Akinek a gyereke sohasem rosszalkodik, sosem bosszantó, mindig tökéletes, ahol a családban mindig, mindenki kiegyensúlyozott. Akinek a gyereke soha nem néz tévét, még sosem evett csokit, és utálja a gyümölcslevet. És aki mindig azt érezteti, hogy szaranya vagy, ha nálad nem pont így van. És a bezzeganyaság ráadásul még el sem múlik, aki egyszer azzá lesz, az is marad, amíg el nem viszi valami csúnya pszichoszomatikus betegség.
5. Csak egyszer próbálnák ki, látnák, hogy ez a legnehezebb
Igen, évekig otthon lenni egy/több gyerekkel sok-sok kompromisszummal jár. Anyagilag, lelkileg, szellemileg. De nagyon sokan ezt választottuk. Nem akartunk visszamenni a gyerek 10 hetes korában dolgozni, ott lehettünk, amikor először megfordult, amikor járni kezdett, az első szavainál, fogainál, rajzainál. Sok áldozattal jár, de a legtöbben így döntöttünk. Nehéz, fárasztó, kimerítő? Persze. A legnehezebb? Kizárt.
Aki így gondolja, képzelje el azt az anyát, aki kénytelen visszamenni a pár hónapos gyerek mellől a pénztárgép mellé, mert különben éhenhalnak. Ő nem azért dönt így, mert nem képes feladni a karrierjét, hanem mert kenyérre kell. És neki majd a nagymama meséli el, hogy a gyerek ma járni kezdett. És rosszabbul fogja érteni a saját gyerekét eleinte, mert nem ő van vele egész nap, amikor beszélni tanul. Na neki például biztosan sokkal nehezebb.
