A karácsonyi ünnepek a családi filmekben mindig a meghittség és boldogság napjai, és szerencsére sokan vannak, akik a valóságban is valami hasonlót élnek meg: ilyenkor összegyűlik a család, örülnek egymásnak, felhőtlen órákat töltenek együtt. A teljes igazsághoz azonban az is hozzátartozik, ezek a napok feszültség forrásául is szolgálhatnak. Valójában nem ilyenkor keletkeznek problémák, de alkalmas arra az ünnep, hogy felszínre hozza ezeket. A pszichológus arról ír, mitől szoktunk kiborulni karácsonykor, és hogyan lehetne ezen változtatni.
A legtöbb ember számára a karácsony az intéznivalók tömkelegéről is szól, ilyenkor maximalisták vagyunk (hiszen mikor máskor legyen tökéletes minden, mint karácsonykor), ez eleve feszültté teszi az ünneplő társaságot. A tökéletesség igénye másra is kiterjed: az emberi kapcsolatokra.
Bizonyos pillanatokban az ember hajlamos számot vetni, hol tart, mennyire elégedett az életével. Ilyen kritikus pillanat például, mikor kerek születésnaphoz érkezik, és összeveti élethelyzetét azzal, amit korábban célként kitűzött. Ilyenkor tud fájni, hogy már harminc, de még nincs családja, már negyven, de nem tart sehol a karrierjében. Nem véletlen, hogy újévkor teszik a legtöbben a fogadalmakat, az évforduló arra ösztönzi az embert, gondolja át, elégedett-e teljesítményével, és kell valamilyen eszköz, ami csökkenti az esetleges elégedetlenség feszültségét. Ez a fogadalom, ami felment a bűntudat alól, mert bár nem tettünk meg mindent magunkért, legalább megszületett az elhatározás: ezentúl másképp lesz.
Mivel a karácsony a szeretet ünnepe, ilyenkor az emberi kapcsolatok kerülnek mérlegre. Eléggé harmonikusak-e, úgy szeretnek-e, ahogy vágyom rá, én tudom-e szeretni őket? Két probléma merül fel ezzel kapcsolatban: egyik, hogy a tökéletessel, egy idilli képpel hasonlítjuk össze a valós állapotot. Mivel tökéletes kapcsolatai keveseknek vannak, csakis frusztráló eredménye lehet a számvetésnek. A másik probléma, hogy sokan hajlamosak kimerevíteni az aktuális állapotot, mintha örökre szólna, a korrigálás lehetősége nélkül.
Holott mindenki tart valahol egy úton, ahol tanulja az empátiát, a megbocsátást, a saját igényeinek minél pontosabb kifejezését, és ez a folyamat egész életen át folytatódik. Attól, hogy adott év december 24-én még nem sikerült rendezni a viszonyt az anyóssal, és komoly konfliktusok feszülnek a kamasz gyerekkel, jövőre vagy öt év múlva lehet jobb a helyzet. Persze nem varázsütésre, ahogy az újévi fogadalmaktól várjuk, nem azért, mert most, karácsonykor szentül elhatározzuk, hanem apró lépésekben, ahogy a valóságban változni szoktak a dolgok.
Összességében tehát a karácsony nem vizsga, ami végérvényesen eldönti, sikeresek vagy kudarcosak-e az emberi kapcsolataink.
A kulcsszó, ami átélhetővé teszi a szeretet ünnepét: az elfogadás. Első sorban a tökéletlenség elfogadása, és annak az igénynek elengedése, hogy karácsonykor egy makulátlan család üljön az asztal körül, és fogyassza el a remekül sikerült vacsorát a pompás karácsonyfa mellett. Miért is lenne karácsonykor más a család, mint egyébként? Ha vannak tisztázatlanságok, feszültségek, akkor azok ugyanúgy ott lesznek ebben a három napban, csak habitustól függően vagy mindenki jobban figyel a szokásosnál, hogy ne akkor pattanjanak ki, vagy ellenkezőleg, épp az ünnep miatt törnek elő.
Ha valaki azt érzi, ilyen körülmények között nincs kedve ünnepelni, gondolja át, mi az, amit összes hibájával együtt mégis ad neki a család. Ha nem is minden pillanatban átélhető a szeretet, a kötődés talán érezhető, hiszen valami összetartja őket. Nem érdemes úgy belemenni az ünnepbe, hogy csak legyünk túl rajta, ezzel elveszi az ember magától a lehetőségét, hogy jó legyen az élmény. Inkább álljunk úgy hozzá, hogy senkitől sem várjuk, jobb legyen, mint máskor, magunktól sem, de megünnepeljük, hogy együtt vagyunk, hogy hibáinkkal együtt is fontosak vagyunk egymásnak.
A gyermekek előtt sem kell játszani, mézes-mázosan szólni egymáshoz csak azért, mert karácsony van. Persze, tegyünk erőfeszítést azért, hogy szép ünnepük legyen, de ennek nem a színjátszás, inkább egy kis tervezés, és persze a szükséges idő felszabadítása a lényege. Legyünk sokat együtt, készülhetünk közösen, de az is hozzájárul a varázshoz, ha nincsenek mindenbe bevonva, hanem meglepetésként éri őket például a karácsonyi díszben pompázó nappali. Közhely, hogy nem az ajándék mérete teszi boldoggá a gyermeket, mégsem lehet eleget hangsúlyozni, mennyivel többet adunk a közös énekléssel, társasjátékozással, beszélgetéssel, mint bármilyen ajándéktárggyal.
A karácsony mindenkiben kapukat nyit a múlt, a gyermekkor felé. Az emberben előbukkannak a gyerekkori karácsonyok nosztalgikus vagy éppen szomorú emlékei, és ettől érzékenyebbé válik. Érthető vágy, hogy a gyermekkori szép emlékeket újraélje az ember, a szomorúakat pedig most korrigálja. Akinek van gyermeke, megélheti ezt azon keresztül, hogy a csemetének varázsol meghitt karácsonyt. Erre a helyzetre is igaz: nem kell, hogy minden tökéletesre sikerüljön, bőven elég, ha a gyermek érzi, jelen vagyunk, figyelünk rá. Ezen kívül van más eszköze is annak, hogy jó élmény legyen az ünnep, de érdemes nem az összes elvárást a Szentestére terhelni. Ha a karácsony előtti napok, hetek kapcsolati élményekben gazdagok, jelentsen ez mézeskalácssütést az unokahúggal vagy forraltborozást egy baráttal, eleve feltöltődve ülünk oda a karácsonyi asztalhoz, és lesz miből adnunk.
Cziglán Karolina, pszichológus
