Az ölelés minden gyerek fejlődéséhez nélkülözhetetlen. A pszichológus arról ír, miért olyan fontos a kisgyereknél a fizikai gyengédségünk.
Minden szülő más és más, és a legkülönbözőbb nevelési stílusok mellett nőhetnek fel egészséges, boldog gyerekek. Ám van néhány dolog, ami mindenképp szükséges a fejlődéshez testi, lelki értelemben is: ilyen például az ölelés.
Egy sokat idézett kísérletben anyjuktól elválasztott kismajmokat vizsgáltak. Kétféle „műanya” volt a ketrecükben: egy drótból készült, ezen helyezték el a kutatók a majmok táplálékát, és egy szőrrel bevont, amiről sosem kaptak enni. A vizsgálat során azt tapasztalták, hogy a kismajmok, ha csak lehetett, a „szőranyán” pihentek, és rögtön oda futottak, ha megijedtek valamitől. Csak annyi időre mentek át a drótanyához, amíg feltétlenül szükséges volt az evés miatt.
Ez meglepte a kutatókat, mert szemben állt azzal a korábbi feltételezéssel, hogy a csecsemő nagyrészt azért épp az anyához, apához kötődik, mert tőle kapja a táplálékot. Persze, a kísérletben szereplő kismajmok esetében inkább megnyugtatásról, stressz oldásról beszélhetünk, semmint igazi kötődésről (a kötődés hiánya meglátszott további életükön: kapcsolatilag sérült felnőttek váltak belőlük, akik elhanyagolták kölykeiket), de az egyértelműen kiderült, hogy a testi kontaktus önmagában, nem csak táplálás kiegészítőjeként fontos.
Az, hogy az ölelés biztonságot ad, mindenkire jellemző születésekor, más kérdés, hogyan alakul ez a későbbiek során. A babakorból kinőtt gyerekek már nagyban különböznek abból a szempontból, mennyire bújósak, nem beszélve a felnőttek közti különbségekről. Már a gyerekekre is igaz bizonyos mértékben, hogy a különböző szeretetnyelvekre jobban vagy kevésbé fogékonyak.
Gary Chapman a házassági krízisbe került pároknál fedezte fel, gyakran az okozza a hiány és elhanyagoltság érzését, hogy más-más csatornákon fejezik ki szeretetüket. Azt gondolják, a másik is érteni fogja az üzenetet abból, amiből ők értenék. Pedig többféle szeretetnyelv létezik, és akkor fog célba érni az üzenet, ha az ember tudja, miből ért a másik. Ilyen lehet a dicséret, a másiknak megtett szívesség, a pár megajándékozása, a minőségi idő, és természetesen ilyen a simogatás, ölelés is.
A kisgyerek életében az öt szeretetnyelv közül az ölelés az első, ami fontossággal bír. Persze, a csecsemő nem fogalmazza meg, hogy számára a testi kontaktus mit jelent, egyszerűen evolúciósan kódolt jellemzőnk, hogy megnyugszunk az ölelésről, attól, hogy karba vesznek. Ennek egyszerű a gyökere: az ember önmagában életképtelen, csecsemőként különösen, de később is rászorul mások gondoskodására. Az újszülött még nem különíti el magát környezetétől, nem tud magáról, mint önálló lényről, és másokról, mint a tőle független külvilágról, mégis veleszületetten hozza a tudást: ha felveszik, ölelik, akkor biztonságban van.
Később természetesen a többi csatorna is szerephez jut, és nagy változatosságot mutat, kinek melyik lesz fontosabb. Az egészséges önértékelés kialakulásához mindenképp fontosak a dicsérő szavak, és az együtt töltött idő is, olyan, amiben valóban figyelmet kap a gyermek. Az adás és kapás képességét is előszeretettel gyakorolja a két-három éves kisgyerek, először persze kapni tanul, de ha igazán ki akarja fejezni a szeretetét, rajzol valamit a felnőttnek, vagy barátkozásként odaviszi kedvenc játékát, még ha nem is örökbe. Talán a szívesség adása és elfogadása jelenik meg legkésőbb, hiszen ehhez már értenie kell, terhet vesz le a másik válláról, ha valamit megcsinál helyette.
Van egy időszak, mikor az ölelés a legjobb családban is háttérbe szorul: a kamaszkor. A szexuális energiák fellobbanásával egy időben tartózkodóbbá válik a gyermek a szülői érintés elfogadását illetően. A kiskamasz maga sem érti, miért húzódik el a simogatás, puszi elől, tulajdonképpen szenved is tőle, mert igazából szüksége lenne arra a melegségre, biztonságra, amit a szülők nyújthatnak, de valami mégis megakadályozza, hogy átadja magát a babusgatásnak. Persze, a többi szeretetnyelv sem marad érintetlen, a nyílt dicséretre reagálhat hetyke vállrándítással, mint aki lerázza magáról a kéretlen bókokat, miközben belül égetően nagy szüksége van az elismerésre. Sokan azt hiszik, csak a kortársak, barátok véleménye számít: igen, ez az, ami nyíltan felvállalható. De titokban nagyon is fontos, hogy kellő távolból, de azért magán érezze a szülők elismerő tekintetét is.
Sokan vannak, akiknek nem sikerül a kamaszkor végeztével sem újra egymásra találniuk, ami a fizikai érintést illeti. Persze, a fiatal felnőtt elsősorban párjától várja a testi intimitást, azonban egészséges, ha szülő és gyermek közt is helye van az ölelésnek. Ha a serdülőkori szurkálódások maradandó tüskéket hagynak, előfordul, hogy nem térnek vissza ahhoz, hogy természetes legyen bizonyos helyzetekben egymás érintése. Ez nagyban múlik azon is, a családban mennyire volt a gyerekek számára fenntartott privilégium az ölelés, simogatás. Ha a gyerek azt látta, a szülők könnyen megölelik egymást társaságban is, és másokkal, barátokkal is kifejezik érintésben a közelséget, természetesebben fognak felnőttként is visszatérni ehhez a szeretet kifejezési formához.
