Neki lehet indulni a Balatonnak biciklivel egy háromévessel? Neki bizony, itt van, hogyan érdemes.
Bringás család vagyunk, így idén már egyértelmű volt, hogy a hároméves már megérett egy többnapos, kétkerekűs nyaralásra a Balatonon. Régóta vártunk erre. Aszófőn volt a főhadiszállásunk, ide balatonfüredi vonatos érkezéssel tekertünk át, majd minden nap ez volt a kezdő- és végállomás. Az idő eléggé rapszodikus volt, de akárhogy is próbálkozott, nekünk nem tudott keresztbe tenni, ugyanis akárhányszor jött a vihar, mi éppen jó helyen voltunk.
Aszófő, Füred, Tihany és Örvényes
Érkezésünkkor a füredi hajóállomással és a hattyúkkal kezdtük a balatoni ráhangolódást, de becsúszott egy kis potyázás is, amikor is Olivér egyszer csak odarohant egy parkgondozóhoz, aki nem bírt betelni a nagyfokú érdeklődéssel, és elvitte őt egy körre az elektromos autójával. A nagy sebesség megtette a hatását: a zavart mosoly jelezte, a kocsikázás egy időre letudva, jó lesz inkább apa mögött a gyerekülésben. Az első nap elég sokat mentünk, mert Füredről átmentünk a szállásra, majd onnan vissza, hogy kellően feltöltsük a hűtőt. Útközben megálltunk az egyik füredi kútnál is, ahol én gyermekkoromat idézve szürcsöltem a vasas, szénsavas vizet, közben meg Olivér bealudt, így még vagy 40 percet egy padon nosztalgiáztunk. Délután hazafelé menet útbaejtettünk Tihanyt, de egyelőre csak a part mentén mentünk el egy kis kikötőig. Itt megint kacsás, hattyús pihenőt tartottunk, s leteszteltük a balatoni lángost, ami még pesti viszonylatban is drágának számít a maga 300-350 forintjával, de az íze nagyon jó volt, így megérte az árát.
Mikor innen a szállásra indultunk, hirtelen feltámadt a szél, s tudtuk, hogy nagyon sietnünk kell, különben elázunk. Felkaptuk az esőkabátokat, a sisak még eső ellen is véd valamelyest, s pár kilométeres sprinttel szerencsére megúsztuk. Amúgy egész éjszaka dörgött és villámlott. Másnap mintha mi sem történt volna, hétágra sütött a nap, így elmentünk strandolni annak ellenére, hogy rossz időt jósoltak. Jól tettük, hogy hallgattunk megérzéseinkre, mert később végig olyan idő volt, hogy fel sem merült a fürdőzés kérdése. A szomszédos Örvényesen egy egészen családias, kulturált kis szabadstrandra mentünk, ahol a fürdés mellett még némi természettudományos bemutatót is sikerült véghezvinni a part menti nádasnak köszönhetően. Volt itt vízicsibe, kicsik és nagyok, kacsák, kézből etethető hattyúk és a fő attrakció, egy vízisikló, ami a békésen napozó egyik békát a szemünk láttára kapta el.
Szinte egész nap itt voltunk, és a nap megkoronázásaként egy idős bácsitól vásároltunk igazi, saját kertjében termett, és állítása szerint permetszert nem látott nektarint és őszibarackot, ami megint csak visszarepített abba az időbe, amikor a nagymamám szedte le nekem gyerekkoromban a balatoni telken termett illatos gyümölcsöket. Ezen a napon alig kerekeztünk, kb. 8 km-t a strandig és haza. Estefelé még átsétáltunk a szomszédos játszótérre, ahol nagyon jót játszottunk Olivérrel.
Lóverseny és tihanyi dagonya egy napon
A pihenőnap után jött a java. Kicsit belekóstoltunk a Balaton-felvidékbe, ugyanis eltekertünk egy közeli farmra, ahova dimbes-dombos, kacskaringós kis úton kellett eljutni. Az út mellett kilométeres virágzó napraforgó táblákat láttunk. A terep gyereküléssel és kerékpáros táskával is abszolválható, de azt hiszem, az mindent elárul, ha azt mondom, hogy összesen három kerékpárossal találkoztunk ezen a környéken, mindegyik profi kerékpárral és felszereléssel volt, talán edzettek éppen. Aki tehát nem túl rutinos, az maradjon inkább a Balatonparton, jobban fogja élvezni. A lovas farmon szerencsénkre éppen díjugrató versenyt tartottak, így egészen sokáig itt is maradtunk.
Olivér a pálya mellett aludt el, gondosan kis fészket raktunk össze neki, s nagyon jól szundikált a friss levegőn, még a közeli lovak nyerítése sem zavarta meg. Hazafelé megint vihart érzékeltünk közeledni, érdekes, hogy sokszor nyoma sem volt holmi esőnek, majd egyszer csak a semmiből, vihar tört ki. Most éppen, amikor a szállásunk kapuján beléptünk, akkor szakadt ránk az ég. Esett, dörgött, villámlott vagy másfél órán át, mi addig még aludtunk egyet.
Késő délutánra kisütött a nap, mindenki kipihent volt, így nekivágtunk még egy túrának. Most Tihanyra voltunk kíváncsiak, azt még nem tudtuk pontosan, hogyan, de nem arra akartunk menni, amerre eddig bármikor is. Így a Tihany-Sajkod feliratnál kanyarodtunk el, s egy szép, fás strandot átszelve egy nagy emelkedő előtt találtuk magunkat. Elég komoly emelkedő, főleg megpakolva, de végül is edzésnek is felfogható. Aztán innen egyenesen az erdőbe mentünk, többször újra meredek emelkedők jöttek, de ami még ennél is nehezebb volt, az az, hogy a sár miatt alig bírtunk tekerni, mert a kerekek, mintha bepaníroznák őket, csak szedték és szedték fel a sarat. A végén már volt, hogy akkorára duzzadtak, hogy nem bírtak elfordulni. Így a botos piszkálás segített csak. A cipőnk is kb. 10 számmal nagyobb lett a rátapadt sártól. Olivér mindeközben kérdezősködött, mi meg igyekeztünk idegességünket nem kimutatni, s az erdőről, a rókáról meg a fákról meséltünk neki. Meg röhögtünk nagyokat.
Szerencsére ez a dagonyázás nem tartott tovább egy óránál, s ami ezután jött, minden rosszért kárpótolt bennünket. Olyan hegyre érkeztünk, aminek panorámáját nem hiszem, hogy sok turista láthatja, hiszen ez egy kis zsákutca olyan felújított régi villákkal és parasztházakkal – főként nádtetővel –, ami nemcsak egyszerű balatoni végtelen vizet mutat, hanem az apátságot, a környező betorkolló dombos, fás partszakaszokat, illetve a szántódi kompot és az egész déli partot úgy, ahogy még sosem láttam. Itt sétáltunk egyet, majd csak gurultunk és gurultunk, és végül elértük a Belső-tavat. Már éppen lefelé ment a nap, s csak úgy csillámlott a víz a napsugaraktól, az apátság pedig fényárban úszott. Itt is sétáltunk, Olivér futkosott a tóparton, s nagyon várta, hogy lássa a bocikat, vagyis a szürkemarha gulyát. Nagyon tetszett neki, ahogy a kis boci szopott, meg ahogy a kis bikák szemtől szembe viaskodtak. A közelben még vacsoráztunk egy jót, innen már sötétben indultunk haza, ami talán az első olyan alkalom volt közös életünkben, amikor sötétben biciklizünk hármasban. Nyaralunk, ilyenkor ez is belefér. De jó volt mesélni a csillagokról, a sötétségről és a holdról, s láttam, hogy Olivér érdeklődve nézegeti a tájat, a kivilágított, messze lévő épületeket!
Amikor eljött a hazaindulás ideje, az idő megint jól megtréfált bennünket. Egész éjszaka vihar volt, szokás szerint, de azt már kitapasztaltuk, ez nem jelent semmi rosszat a nappalra nézve. Azonban most más volt. Szürke, összefüggő égbolt, folyamatos eső és szél. Már néztünk vonatot is, hogy akkor egyből hazajövünk, de a vasútállomáson egyszerre éreztünk rá, hogy mégis maradni kéne, hátha jobb idő lesz. Erre a hangosbemondó megszólalt, hogy a vonatunk 50 percet késik. Beöltöztünk hát szélruhába, s láss csodát, az eső elállt teljesen, a szél is alábbhagyott. Átmentünk Füredre, ahol –kb.7-8 km-rel van arrébb – sütött a nap, és az emberek rövidnadrágban, rövidujjúban sétálgattak. Befizettünk egy hajókázásra, amiről újra átnéztük, merre jártunk az elmúlt pár nap alatt és hamarosan felszálltunk a vonatunkra, s jó sok idő után felérkeztünk Budapestre. A Délitől az otthonunkig megint sokat mentünk, de kerékpárutakon ez nem volt gond. A szívünk mindig kissé fáj, amikor ilyen kalandokból jövünk vissza, de tudjuk, hogy egyszer majd eljön az idő, amikor az lesz a kaland, amikor Budapestre felutazunk.
Bár a Balaton csak kis szakaszát jártuk most be, de akik gyakorlott gyerekülésben ülők, azoknak ideális egy többnapos bringás nyaralásra a magyar tenger, hiszen mindenhol van kerékpárút, s akár pár kilométerenként meg lehet állni pihenni, nézelődni, enni, inni, sőt aludni is. A terep viszonylag könnyű, de aki a vadabb dolgokat szeretni, az is könnyen, pár kilométerrel arrébb megtalálja a neki valót. Olivér már egyéves kora óta sokat jön velünk, mindenfelé bringázunk, egyszerűen imádja. Egyszerre olyan fél-egy óránál több idő után meg szoktunk állni kicsit, de most a tihanyos kaland idején másfél órát is ült, s meg sem kottyant neki. Nekünk nem dönthető gyerekülésünk van – de már tervezzük, hogy beszerzünk egyet –, azzal talán időt lehet spórolni, s nem kell ahhoz igazítani a napi programot, s nem kell megállni minden alvás miatt, mint ahogy mi tesszük.
Sok pihenővel, nézelődéssel, sétával, egy napnyi fürdőzéssel (vagyis egy napnyi alig-tekeréssel) a négy nap alatt 95 km-t mértünk, ami bár lehet, hogy első hallásra soknak tűnik, de nem az. Sőt, egy tapasztalt bringás család olyan kisgyerekkel, aki élvezi és megszokta a gyerekülést, akár a körbekerekezést is bevállalhatja néhány nap alatt, és garantáltan mindenki élvezi majd a nyaralást.
