Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Meg inni egyet. Lehetőleg a tengerparton.
Vagy inni valami töményet.
Kit érdekel, hogy itthon pocsék az idő, esik az eső, fúj a szél és májusban még fűteni kell? Én nyaralok.
Még az sem zavar, hogy csak gondolatban, mert így mellényzsebből ki tudok fizetni egy amerikai körutat. Mert mostanában ez a vágyam. Meg egy vodka-narancs. Én, aki korábban csak ünnepnapokon ittam, ha ittam, folyamatosan arról fantáziálok, hogy ülök a forró homokban a tengerparton, és vodka-narancsot szürcsölök. Napközben, amikor a másfél évesem arénázik, mert a.) nem megyek vele azonnal játszani, hanem felmosok, b.) leülnék vele játszani, ő viszont felmosni akar (tisztaságmániásnak tűnik), c.) megkaparintotta a felmosót, ott van mellette a játéka is, de valami akkor sem jó... Na, ilyenkor még inkább sóvárgok a vodka után, narancs már csak mutatóba kellene bele.
Egy vodka-narancsot, lesz' szíves!
Kész alkoholistának érzem magam azóta, hogy terhes lettem, és összefut a nyál a számban, ha meglátok egy sörreklámot. A vicces az, hogy utálom a sört, életemben nem kóstoltam, annyira nem bírom a szagát. Most mégis azt képzelem, hogy a sör ízlene nekem, az meg, hogy a tejtermelést serkenti, külön bónusz. Nekem főleg az annak tükrében, hogy a nagyot alig pár hónapig tudtam szoptatni mindenféle csodaszer és kínlódás ellenére.
Szóval arról álmodom, hogy ülök Floridában a parton, a víz nyaldossa a lábamat, és készülök belegázolni a tengerbe. Aztán Bogyóka rúg egyet-kettőt, vége a filmnek, és kezdődik egy másik. Mert milyen jó, hogy jön, hogy itt van ez a kis baba, aki éppen a csípőcsontjaimat feszegeti szét, hogy csináljon magának helyet. Ésvicces, de még ezt is imádom. Azt már kevésbé, hogy a vakáció idén is arról szól majd, hogy ülök kinn a parton, és úgy, de úgy bemennék a vízbe, de nem merek. Mert hiába mondja az orvosok egy része, hogy ha zárt a méhszáj és azonnal lecserélem a fürdőruhámat, nem történhet baj, látom magam előtt az úszkáló bacikat, amik mind az én méhembe akarnak bejutni és megfertőzni az én méhem gyümölcsét. Na, nem! Persze tudom, mehetnénk a tengerpartra is, ott szinte biztos, hogy tiszta a víz, nem lenne drágább, mint a Balaton, de itt meg az utazással van gond. Tőlünk a legközelebbi tenger is minimum 16 órányira van, annyit döcögni a kocsiban? Inkább nem... De szeretnék most Pécsett lakni, egyébként is tetszik a város, a horvát tenger közelsége meg különösen vonzó.
Valljuk be, gyáva vagyok
Az egyik ismerősöm hat hónapos terhesen még simán elrepült az Egyesült Államokba, haza is jött, egyben van, vagyis semmi baja nem lett. Kipihente magát, szépen lebarnult, és nevet rajtam, hogy nekem a Balaton a nagy nyaralás. Nem akartam visszavágni, hogy annyira azért ne sajnáljon, sokaknak még a Balaton is álom, hányan szeretnének oda eljutni, mert még soha nem voltak. Persze gondolom, a csajnak az is vicces, hogy nagyrészt árnyékban hűsölök majd és nem dobom ki magam a napra déli 12-kor. Nemcsak azért, hogy nehogy felforrjon a magzatvíz, bár gondolom, hogy a száz fokot csak nem éri el, hogy bugyogjon, de a pocaklakónak csak nem kényelmes, ha szaunává varázsolom a kis otthonát. Mondjuk a napfényt már valószínűleg érzékelni fogja, kicsit kivilágosodik a sötét otthona. Mondják is, hogy szülés után a legjobb, ha piros törölközőbe csavarják a babát, hiszen ő bent a pocakban csak ezt a színt látta, ez megnyugtatja. Sajnos engem a kórházban senki nem kérdezett meg arról a nagyobbik lányom világrahozatalánál, hogy piros, kék vagy zöld törölközőt kérek-e a csecsemőnek, sőt, arról sem értekeztek velem, hogy lemossák-e róla a magzatmázat vagy sem. Megfürdették, bepólyázták, a kezembe nyomták és kész. Örültem, hogy ott lehet velem két órát és nem vitték el tíz perc után. Így még az összefoltozást is jókedvűen tűrtem, hiszen volt kiért szenvedni.
De az a tengerpart rettenetesen izgat. Meg a vodka-narancs.
Ami, gondolom, ha már meg lehet inni, mert nem vagyok terhes (de fog hiányozni az érzés, mert tudom, többet nem lesz ilyen az életben), meg nem fogok szoptatni, nem érdekel majd. A tengerre pedig két babócával kelünk majd útra. Akik valószínűleg szenvednek majd az autóban, mert azt nem várhatom tőlük, hogy 16 órát aludjanak végig. S akkor majd eszembe jut, hogy 2012 tavaszán mennyire vágytam erre az élményre.
